Jób 37
1 Ezért remeg az én szívem, és csaknem kiszökik helyéből.
Patiesi, par to trīc mana sirds un uzlec no savas vietas.
2 Halljátok meg figyelmetesen az ő hangjának dörgését, és a zúgást, a mely az ő szájából kijön!
Klausiet, jel klausiet, kā Viņa pērkons rūc, un kāda balss no Viņa mutes iziet.
3 Az egész ég alatt szétereszti azt, és villámát is a földnek széléig.
Viņš to izlaiž pa visām debesīm, un Savu spīdumu pa visiem zemes galiem.
4 Utána hang zendül, az ő fenségének hangjával mennydörög, s nem tartja vissza azt, ha szava megzendült.
Pēc tam rūc Viņa balss, Viņš liek pērkonam rībēt ar varenu skaņu un neaiztur tos (zibeņus), kad Viņa balss nāk dzirdama.
5 Isten az ő szavával csudálatosan mennydörög, és nagy dolgokat cselekszik, úgy hogy nem érthetjük.
Tas stiprais Dievs ar Savu balsi liek pērkonam rūkt brīnišķi, Viņš dara lielas lietas, ko neizprotam.
6 Mert azt mondja a hónak: Essél le a földre! És a zápor-esőnek és a zuhogó zápornak: Szakadjatok.
Jo Viņš saka uz sniegu: krīti uz zemi, un uz stipro lietu, tad stiprais lietus ir klāt ar varu.
7 Minden ember kezét lepecsétli, hogy megismerje minden halandó, hogy az ő műve.
Viņš aizzieģelē visu cilvēku roku, lai Viņu pazīst visi ļaudis, ko viņš radījis.
8 Akkor a vadállat az ő tanyájára húzódik, és az ő barlangjában marad.
Zvēri iet savā alā un paliek savā vietā.
9 Rejtekéből előjön a vihar, és az északi szelektől a fagy.
No dienvidu puses nāk vētra un no ziemeļa puses aukstums.
10 Isten lehellete által támad a jég, és szorul össze a víznek szélessége.
Caur tā stiprā Dieva pūšanu nāk salna, ka platas upes aizsalst.
11 Majd nedvességgel öntözi meg a felleget, s áttöri a borulatot az ő villáma.
Viņš arī apkrauj ar ūdeņiem biezos mākoņus un izplēš Savus ugunīgos padebešus.
12 És az köröskörül forog az ő vezetése alatt, hogy mindazt megtegyék, a mit parancsol nékik, a föld kerekségének színén.
Tie griežas apkārt pēc Viņa gudrā prāta, ka tie padara visu, ko Viņš tiem pavēl pa visu plato pasauli,
13 Vagy ostorul, ha földjének úgy kell, vagy áldásul juttatja azt.
Vai par rīksti savai zemei, vai par labu Viņš tā liek notikt.
14 Vedd ezt füledbe Jób, állj meg és gondold meg az Istennek csudáit.
Liec to vērā, Ījab, stāvi klusu, un apdomā tā stiprā Dieva brīnumus.
15 Megtudod-é, mikor rendeli azt rájok az Isten, hogy villanjon az ő felhőjének villáma?
Vai tu zini, kad Dievs nodomājis, Savu debesu spīdumam likt spīdēt?
16 Tudod-é, hogy miként lebegnek a felhők, vagy a tökéletes tudásnak csudáit érted-é?
Vai tu zini padebešu lidināšanos, tā Visuzinātāja brīnumus?
17 Miképen melegülnek át ruháid, mikor nyugton van a föld a déli széltől?
Tu, kam drēbes paliek karstas, kad Viņš zemi svilina dienas vidus bulā.
18 Vele együtt terjesztetted-é ki az eget, a mely szilárd, mint az aczéltükör?
Vai tu ar Viņu esi izpletis tos spožos padebešus, kas cieti stāv kā liets spieģelis?
19 Mondd meg nékünk, mit szóljunk néki? A setétség miatt semmit sem kezdhetünk.
Stāsti mums, ko mums Viņam būs sacīt, jo aiz tumsības mēs nekā nevaram izdarīt.
20 Elbeszélik-é néki, ha szólok? Ha elmondaná valaki: bizony vége volna!
Vai Viņam lai saka, ka es runāšu? Jo kurš cilvēks vēlētos, lai viņu aprij!
21 Néha nem látják a napot, bár az égen ragyog; de szél fut át rajta és kiderül.
Un nu gan saules gaismu neredz, kas pie debesīm spoži spīd, bet kad vējš pūš, tā skaidrojās.
22 Észak felől aranyszínű világosság támad, Isten körül félelmetes dicsőség.
No ziemeļiem nāk zelts, - bet Dievs mājo bijājamā godībā.
23 Mindenható! Nem foghatjuk meg őt; nagy az ő hatalma és ítélő ereje, és a tiszta igazságot el nem nyomja.
To Visuvareno, to mēs nepanāksim, kas liels spēkā, bet tiesu un taisnības pilnību Viņš negroza.
24 Azért rettegjék őt az emberek; a kevély bölcsek közül nem lát ő egyet sem.
Tāpēc cilvēki Viņu bīstas, Viņš neuzlūko nevienu pašgudru.
