< Jób 37 >

1 Ezért remeg az én szívem, és csaknem kiszökik helyéből.
A tale spettacolo il cuor mi trema e balza fuor del suo luogo.
2 Halljátok meg figyelmetesen az ő hangjának dörgését, és a zúgást, a mely az ő szájából kijön!
Udite, udite il fragore della sua voce, il rombo che esce dalla sua bocca!
3 Az egész ég alatt szétereszti azt, és villámát is a földnek széléig.
Egli lo lancia sotto tutti i cieli e il suo lampo guizza fino ai lembi della terra.
4 Utána hang zendül, az ő fenségének hangjával mennydörög, s nem tartja vissza azt, ha szava megzendült.
Dopo il lampo, una voce rugge; egli tuona con la sua voce maestosa; e quando s’ode la voce, il fulmine non e già più nella sua mano.
5 Isten az ő szavával csudálatosan mennydörög, és nagy dolgokat cselekszik, úgy hogy nem érthetjük.
Iddio tuona con la sua voce maravigliosamente; grandi cose egli fa che noi non intendiamo.
6 Mert azt mondja a hónak: Essél le a földre! És a zápor-esőnek és a zuhogó zápornak: Szakadjatok.
Dice alla neve: “Cadi sulla terra!” lo dice al nembo della pioggia, al nembo delle piogge torrenziali.
7 Minden ember kezét lepecsétli, hogy megismerje minden halandó, hogy az ő műve.
Rende inerte ogni mano d’uomo, onde tutti i mortali, che son opera sua, imparino a conoscerlo.
8 Akkor a vadállat az ő tanyájára húzódik, és az ő barlangjában marad.
Le bestie selvagge vanno nel covo, e stan ritirate entro le tane.
9 Rejtekéből előjön a vihar, és az északi szelektől a fagy.
Dai recessi del sud viene l’uragano, dagli aquiloni il freddo.
10 Isten lehellete által támad a jég, és szorul össze a víznek szélessége.
Al soffio di Dio si forma il ghiaccio e si contrae la distesa dell’acque.
11 Majd nedvességgel öntözi meg a felleget, s áttöri a borulatot az ő villáma.
Egli carica pure le nubi d’umidità, disperde lontano le nuvole che portano i suoi lampi
12 És az köröskörül forog az ő vezetése alatt, hogy mindazt megtegyék, a mit parancsol nékik, a föld kerekségének színén.
ed esse, da lui guidate, vanno vagando nei lor giri per eseguir quanto ei loro comanda sopra la faccia di tutta la terra;
13 Vagy ostorul, ha földjének úgy kell, vagy áldásul juttatja azt.
e le manda o come flagello, o come beneficio alla sua terra, o come prova della sua bontà.
14 Vedd ezt füledbe Jób, állj meg és gondold meg az Istennek csudáit.
Porgi l’orecchio a questo, o Giobbe; fermati, e considera le maraviglie di Dio!
15 Megtudod-é, mikor rendeli azt rájok az Isten, hogy villanjon az ő felhőjének villáma?
Sai tu come Iddio le diriga e faccia guizzare il lampo dalle sue nubi?
16 Tudod-é, hogy miként lebegnek a felhők, vagy a tökéletes tudásnak csudáit érted-é?
Conosci tu l’equilibrio delle nuvole, le maraviglie di colui la cui scienza è perfetta?
17 Miképen melegülnek át ruháid, mikor nyugton van a föld a déli széltől?
Sai tu come mai gli abiti tuoi sono caldi quando la terra s’assopisce sotto il soffio dello scirocco?
18 Vele együtt terjesztetted-é ki az eget, a mely szilárd, mint az aczéltükör?
Puoi tu, come lui, distendere i cieli e farli solidi come uno specchio di metallo?
19 Mondd meg nékünk, mit szóljunk néki? A setétség miatt semmit sem kezdhetünk.
Insegnaci tu che dirgli!… Nelle tenebre nostre, noi non abbiam parole.
20 Elbeszélik-é néki, ha szólok? Ha elmondaná valaki: bizony vége volna!
Gli si annunzierà forse ch’io voglio parlare? Ma chi mai può bramare d’essere inghiottito?
21 Néha nem látják a napot, bár az égen ragyog; de szél fut át rajta és kiderül.
Nessuno può fissare il sole che sfolgora ne’ cieli quando v’è passato il vento a renderli tersi.
22 Észak felől aranyszínű világosság támad, Isten körül félelmetes dicsőség.
Dal settentrione viene l’oro; ma Dio è circondato da una maestà terribile;
23 Mindenható! Nem foghatjuk meg őt; nagy az ő hatalma és ítélő ereje, és a tiszta igazságot el nem nyomja.
l’Onnipotente noi non lo possiam scoprire. Egli è grande in forza, in equità, in perfetta giustizia; egli non opprime alcuno.
24 Azért rettegjék őt az emberek; a kevély bölcsek közül nem lát ő egyet sem.
Perciò gli uomini lo temono; ei non degna d’uno sguardo chi si presume savio”.

< Jób 37 >