Jób 37
1 Ezért remeg az én szívem, és csaknem kiszökik helyéből.
“Esia na nye dzi lã kpo eye wòti kpo le enɔƒe.
2 Halljátok meg figyelmetesen az ő hangjának dörgését, és a zúgást, a mely az ő szájából kijön!
O ɖo to! Ɖo to eƒe gbe ƒe gbeɖeɖe kple bublu si le dodom tso eƒe nu me.
3 Az egész ég alatt szétereszti azt, és villámát is a földnek széléig.
Eɖe asi le eƒe dzokeke ŋu ɖe yame katã eye wòɖoe ɖe anyigba ƒe mlɔenu ke hã
4 Utána hang zendül, az ő fenségének hangjával mennydörög, s nem tartja vissza azt, ha szava megzendült.
Eƒe gbeɖeɖe kplɔa esia ɖo, ebluna kple eƒe ŋutikɔkɔe ƒe gbe. Ne eƒe gbe ɖi la, meléa naneke ɖi o.
5 Isten az ő szavával csudálatosan mennydörög, és nagy dolgokat cselekszik, úgy hogy nem érthetjük.
Mawu ƒe gbe bluna le nukumɔwo dzi, ewɔa nu dzɔtsu siwo kɔ wu míaƒe gɔmesese.
6 Mert azt mondja a hónak: Essél le a földre! És a zápor-esőnek és a zuhogó zápornak: Szakadjatok.
Egblɔna na tsikpe be, ‘Dza ɖe anyigba dzi’ eye na tsi be, ‘Nye tsi gã aɖe nàdza.’
7 Minden ember kezét lepecsétli, hogy megismerje minden halandó, hogy az ő műve.
Ale be amegbetɔ siwo katã wòwɔ la nanya eƒe dɔwɔwɔ, eye wòɖoa asi ame sia ame ƒe dɔ dzi.
8 Akkor a vadállat az ő tanyájára húzódik, és az ő barlangjában marad.
Gbemelãwo sina bena eye wonɔa woƒe dowo me.
9 Rejtekéből előjön a vihar, és az északi szelektől a fagy.
Ahom tsoa eƒe xɔa me vana eye ya sesẽwo hea vuvɔ vɛ.
10 Isten lehellete által támad a jég, és szorul össze a víznek szélessége.
Mawu ƒe gbɔgbɔ hea fafa gã aɖe vɛ eye tsi gbanawo dzi zua tsikpe.
11 Majd nedvességgel öntözi meg a felleget, s áttöri a borulatot az ő villáma.
Enyɔa tsi ɖe lilikpowo me, ekakaa eƒe dzikedzo to wo me.
12 És az köröskörül forog az ő vezetése alatt, hogy mindazt megtegyék, a mit parancsol nékik, a föld kerekségének színén.
Le eƒe mɔfiafia nu wotrɔa trɔgodoe le anyigba la katã ŋkume, be woawɔ nu sia nu si ƒe se wòde na wo.
13 Vagy ostorul, ha földjének úgy kell, vagy áldásul juttatja azt.
Ehea lilikpowo vɛ be woahe to na amewo alo be woade tsi anyigba, ne wòaɖe eƒe lɔlɔ̃ afia ameawo.
14 Vedd ezt füledbe Jób, állj meg és gondold meg az Istennek csudáit.
“Hiob, ɖo to nàse nu sia, zi ɖoɖoe eye nàbu Mawu ƒe nukunuwo ŋu.
15 Megtudod-é, mikor rendeli azt rájok az Isten, hogy villanjon az ő felhőjének villáma?
Ènya ale si Mawu léa lilikpowo ɖe asii, eye wònana dzi kea dzoa?
16 Tudod-é, hogy miként lebegnek a felhők, vagy a tökéletes tudásnak csudáit érted-é?
Ènya ale si lilikpowo wɔ hafi le yamea, ènya nukunu siwo nye ame si de blibo le gɔmesese me la tɔa?
17 Miképen melegülnek át ruháid, mikor nyugton van a föld a déli széltől?
Wò ame si le fifia tem le wò awuwo me, ne dzieheya xɔdzo nya ƒo to anyigba dzi ko,
18 Vele együtt terjesztetted-é ki az eget, a mely szilárd, mint az aczéltükör?
àte ŋu akpe ɖe eŋu le dziŋgɔli ƒe keke ɖe yame me, nu si sesẽ abe ahuhɔ̃e si wowɔ kple akɔbli enea?
19 Mondd meg nékünk, mit szóljunk néki? A setétség miatt semmit sem kezdhetünk.
“Gblɔ nu si míagblɔ nɛ la na mí, míate ŋu ahe míaƒe nya ayi egbɔe o elabena míawo míele viviti me.
20 Elbeszélik-é néki, ha szólok? Ha elmondaná valaki: bizony vége volna!
Wonegblɔ nɛ be medi be maƒo nua? Ɖe ame aɖe abia be wonemi ye agbagbea?
21 Néha nem látják a napot, bár az égen ragyog; de szél fut át rajta és kiderül.
Azɔ la, ame aɖeke mate ŋu akpɔ ɣe o elabena ele keklẽm le dziƒo ŋutɔ, esi yaƒoƒo na eƒe mo kɔ nyuie.
22 Észak felől aranyszínű világosság támad, Isten körül félelmetes dicsőség.
Edo tso anyiehe kple sikatsyɔ̃ɖoɖo. Mawu ɖiɖi va le ŋɔdzi ƒe ŋutikɔkɔe me.
23 Mindenható! Nem foghatjuk meg őt; nagy az ő hatalma és ítélő ereje, és a tiszta igazságot el nem nyomja.
Ame aɖeke matu Ŋusẽkatãtɔ la o elabena togbɔ be eƒe ŋusẽ de dzi bobobo, le eƒe afiatsotso kple dzɔdzɔenyenye gã la me hã la, metea ame aɖeke ɖe anyi o.
24 Azért rettegjék őt az emberek; a kevély bölcsek közül nem lát ő egyet sem.
Eya ta amewo dea bubu eŋu elabena ɖe medea bubu ame siwo katã ƒe dzi me nunya le la ŋu oa?”
