Jób 37
1 Ezért remeg az én szívem, és csaknem kiszökik helyéből.
Ja, hierover siddert mijn hart, En springt op van zijn plaats.
2 Halljátok meg figyelmetesen az ő hangjának dörgését, és a zúgást, a mely az ő szájából kijön!
Hoort, hoort het bulderen van zijn stem, Het gebrom, dat komt uit zijn mond.
3 Az egész ég alatt szétereszti azt, és villámát is a földnek széléig.
Langs heel de hemel slingert Hij zijn bliksem, En tot de grenzen der aarde.
4 Utána hang zendül, az ő fenségének hangjával mennydörög, s nem tartja vissza azt, ha szava megzendült.
Zijn stem gromt achter Hem aan, Hij dondert met zijn machtige kreet; Hij houdt de bliksem niet terug, Wanneer zijn stem zich laat horen.
5 Isten az ő szavával csudálatosan mennydörög, és nagy dolgokat cselekszik, úgy hogy nem érthetjük.
Maar ook wonderen wrocht God door zijn stem, Doet grote, onbegrijpelijke dingen!
6 Mert azt mondja a hónak: Essél le a földre! És a zápor-esőnek és a zuhogó zápornak: Szakadjatok.
Hij spreekt tot de sneeuw: Val op aarde neer; Tot de regenstromen: Weest hevig!
7 Minden ember kezét lepecsétli, hogy megismerje minden halandó, hogy az ő műve.
Dan sluit Hij alle mensen op, Opdat ieder sterveling zijn werk erkent;
8 Akkor a vadállat az ő tanyájára húzódik, és az ő barlangjában marad.
Ook de dieren zoeken hun schuilplaats op, En leggen zich neer in hun holen.
9 Rejtekéből előjön a vihar, és az északi szelektől a fagy.
Uit zijn kamer komt de wervelwind, Uit zijn voorraadschuren de koude;
10 Isten lehellete által támad a jég, és szorul össze a víznek szélessége.
Door de adem Gods wordt het ijs gestolten, De watervlakte in boeien gelegd;
11 Majd nedvességgel öntözi meg a felleget, s áttöri a borulatot az ő villáma.
Het zwerk belaadt Hij met dampen, En spreidt zijn lichtende wolken uit.
12 És az köröskörül forog az ő vezetése alatt, hogy mindazt megtegyék, a mit parancsol nékik, a föld kerekségének színén.
Ze zweven naar alle kanten rond, En gaan, zoals Hij het beschikt, Om te volbrengen, wat Hij hun gebiedt, Op de oppervlakte der aarde:
13 Vagy ostorul, ha földjének úgy kell, vagy áldásul juttatja azt.
Is het tot straf, ze volbrengen zijn wil; Is het tot zegen, ze voeren hem uit.
14 Vedd ezt füledbe Jób, állj meg és gondold meg az Istennek csudáit.
Job, schenk er uw aandacht aan, Houd op, en let op Gods wonderen!
15 Megtudod-é, mikor rendeli azt rájok az Isten, hogy villanjon az ő felhőjének villáma?
Begrijpt ge, hoe God ze gebiedt, En het licht van zijn wolken doet flitsen;
16 Tudod-é, hogy miként lebegnek a felhők, vagy a tökéletes tudásnak csudáit érted-é?
Begrijpt ge iets van het zweven der wolken, Van de wonderwerken van den Alwetende?
17 Miképen melegülnek át ruháid, mikor nyugton van a föld a déli széltől?
Gij, wiens kleren te warm zijn, Als de aarde amechtig van de zuidenwind ligt:
18 Vele együtt terjesztetted-é ki az eget, a mely szilárd, mint az aczéltükör?
Kunt gij, evenals Hij, het zwerk tot een uitspansel strijken, Vast als een spiegel van gegoten metaal?
19 Mondd meg nékünk, mit szóljunk néki? A setétség miatt semmit sem kezdhetünk.
Laat mij weten, wat wij Hem zullen zeggen, Wij, die door de duisternis hulpeloos staan!
20 Elbeszélik-é néki, ha szólok? Ha elmondaná valaki: bizony vége volna!
Zal deze wijken wanneer ik het zeg; Worden weggevaagd, als de mens het beveelt?
21 Néha nem látják a napot, bár az égen ragyog; de szél fut át rajta és kiderül.
Neen, thans aanschouwt men geen licht, Het is door de wolken verduisterd; Maar een wind steekt op, en bezemt ze weg:
22 Észak felől aranyszínű világosság támad, Isten körül félelmetes dicsőség.
En uit het Noorden breekt de goudglans door! God is van ontzagwekkende luister omringd:
23 Mindenható! Nem foghatjuk meg őt; nagy az ő hatalma és ítélő ereje, és a tiszta igazságot el nem nyomja.
Wij dringen dus niet tot den Almachtige door! Hij is groot in kracht en gerechtigheid; Hij is de Heer van het recht, die nimmer verdrukt!
24 Azért rettegjék őt az emberek; a kevély bölcsek közül nem lát ő egyet sem.
Daarom moeten de mensen Hem vrezen, Doorgronden Hem al de wijzen niet!
