< Jób 37 >
1 Ezért remeg az én szívem, és csaknem kiszökik helyéből.
Ta, over dette forfærdes mit Hjerte og farer op fra sit Sted.
2 Halljátok meg figyelmetesen az ő hangjának dörgését, és a zúgást, a mely az ő szájából kijön!
Hører, ja hører hans Røsts Drøn og Bulderet, der udgaar af hans Mund.
3 Az egész ég alatt szétereszti azt, és villámát is a földnek széléig.
Han lader det fare ud under al Himmelen og sit Lys over Jordens Flige.
4 Utána hang zendül, az ő fenségének hangjával mennydörög, s nem tartja vissza azt, ha szava megzendült.
Efter ham brøler Røsten, han tordner med sin Højheds Røst; og han holder dem ikke tilbage, naar hans Røst høres.
5 Isten az ő szavával csudálatosan mennydörög, és nagy dolgokat cselekszik, úgy hogy nem érthetjük.
Gud tordner vidunderligt med sin Røst; han gør store Ting, og vi kunne ikke kende dem.
6 Mert azt mondja a hónak: Essél le a földre! És a zápor-esőnek és a zuhogó zápornak: Szakadjatok.
Thi han siger til Sneen: Fald til Jorden! og ligesaa til Regnskyllene, ja til hans Vældes Regnskyl.
7 Minden ember kezét lepecsétli, hogy megismerje minden halandó, hogy az ő műve.
Han forsegler hver Mands Haand, at alle Folk, som ere hans Skabning, skulle kende det.
8 Akkor a vadállat az ő tanyájára húzódik, és az ő barlangjában marad.
Da gaa de vilde Dyr i Hule og blive i deres Boliger.
9 Rejtekéből előjön a vihar, és az északi szelektől a fagy.
Fra Syden kommer Stormen, og med Nordenvindene kommer Kulden.
10 Isten lehellete által támad a jég, és szorul össze a víznek szélessége.
Ved Guds Aande kommer Is, og det brede Vand snævres ind.
11 Majd nedvességgel öntözi meg a felleget, s áttöri a borulatot az ő villáma.
Ja, med Fugtighed fylder han Skyen; han udbreder sin lysopfyldte Sky.
12 És az köröskörül forog az ő vezetése alatt, hogy mindazt megtegyék, a mit parancsol nékik, a föld kerekségének színén.
Og den vender sig i Kredse, alt som han styrer den til dens Gerning, til alt, hvad han byder den, hen over Jordens Kreds:
13 Vagy ostorul, ha földjének úgy kell, vagy áldásul juttatja azt.
Enten til Revselse eller til hans Lands Bedste eller til Velgerning lader han den ramme.
14 Vedd ezt füledbe Jób, állj meg és gondold meg az Istennek csudáit.
Job, vend dine Øren til dette; staa stille og agt paa Guds underfulde Ting!
15 Megtudod-é, mikor rendeli azt rájok az Isten, hogy villanjon az ő felhőjének villáma?
Ved du, naar Gud tænker derpaa, og naar han lader sin Skys Lys skinne?
16 Tudod-é, hogy miként lebegnek a felhők, vagy a tökéletes tudásnak csudáit érted-é?
Ved du hvorledes Skyerne svæve? de underfulde Ting af ham, som er fuldkommen i al Kundskab?
17 Miképen melegülnek át ruháid, mikor nyugton van a föld a déli széltől?
du, hvis Klæder blive varme, naar han gør Landet lummert fra Sønden?
18 Vele együtt terjesztetted-é ki az eget, a mely szilárd, mint az aczéltükör?
Udspænder du med ham de øverste Skyer, der ere faste som et støbt Spejl?
19 Mondd meg nékünk, mit szóljunk néki? A setétség miatt semmit sem kezdhetünk.
Lad os vide, hvad vi skulle sige til ham! vi kunne ikke fremføre noget ud fra Mørket.
20 Elbeszélik-é néki, ha szólok? Ha elmondaná valaki: bizony vége volna!
Skal det fortælles ham, at jeg taler? eller mon nogen har ønsket, at han maatte blive opslugt?
21 Néha nem látják a napot, bár az égen ragyog; de szél fut át rajta és kiderül.
Og nu, ser man ikke Lyset, som straaler i de øverste Skyer: Saa farer et Vejr frem og renser dem.
22 Észak felől aranyszínű világosság támad, Isten körül félelmetes dicsőség.
Af Norden kommer Guld; over Gud er der forfærdelig Majestæt.
23 Mindenható! Nem foghatjuk meg őt; nagy az ő hatalma és ítélő ereje, és a tiszta igazságot el nem nyomja.
Den Almægtige, ham kunne vi ikke naa til, ham, som er stor i Kraft; Ret og Retfærdigheds Fylde undertrykker han ikke.
24 Azért rettegjék őt az emberek; a kevély bölcsek közül nem lát ő egyet sem.
Derfor frygte Folkene ham; han ser ikke til nogen, som er viis i Hjertet.