Jób 37
1 Ezért remeg az én szívem, és csaknem kiszökik helyéből.
Da, od toga i moje srce drhti i s mjesta svoga iskočiti hoće.
2 Halljátok meg figyelmetesen az ő hangjának dörgését, és a zúgást, a mely az ő szájából kijön!
Čujte, čujte gromor glasa njegova, tutnjavu što mu iz usta izlazi.
3 Az egész ég alatt szétereszti azt, és villámát is a földnek széléig.
Gle, munja lijeće preko cijelog neba - i sijevne blijesak s kraja na kraj zemlje -
4 Utána hang zendül, az ő fenségének hangjával mennydörög, s nem tartja vissza azt, ha szava megzendült.
iza nje silan jedan glas se ori: to On gromori glasom veličajnim. Munje mu lete, nitko ih ne priječi, tek što mu je glas jednom odjeknuo.
5 Isten az ő szavával csudálatosan mennydörög, és nagy dolgokat cselekszik, úgy hogy nem érthetjük.
Da, Bog gromori glasom veličajnim, djela velebna, neshvatljiva stvara.
6 Mert azt mondja a hónak: Essél le a földre! És a zápor-esőnek és a zuhogó zápornak: Szakadjatok.
Kad snijegu kaže: 'Zasniježi po zemlji!' i pljuskovima: 'Zapljuštite silno!'
7 Minden ember kezét lepecsétli, hogy megismerje minden halandó, hogy az ő műve.
svakom čovjeku zapečati ruke da svi njegovo upoznaju djelo.
8 Akkor a vadállat az ő tanyájára húzódik, és az ő barlangjában marad.
U brlog se tad zvijeri sve uvuku i na svojem se šćućure ležaju.
9 Rejtekéből előjön a vihar, és az északi szelektől a fagy.
S južne se strane podiže oluja, a studen vjetri sjeverni donose.
10 Isten lehellete által támad a jég, és szorul össze a víznek szélessége.
Već led od daha Božjega nastaje i vodena se kruti površina.
11 Majd nedvességgel öntözi meg a felleget, s áttöri a borulatot az ő villáma.
I opet vodom puni on oblake, i sijevat' stanu oblaci munjama;
12 És az köröskörül forog az ő vezetése alatt, hogy mindazt megtegyék, a mit parancsol nékik, a föld kerekségének színén.
kruže posvuda po volji njegovoj, što im naloži, to će izvršiti na licu cijelog kruga zemaljskoga.
13 Vagy ostorul, ha földjének úgy kell, vagy áldásul juttatja azt.
Šalje ih - ili da kazni narode, ili da ih milosrđem obdari.
14 Vedd ezt füledbe Jób, állj meg és gondold meg az Istennek csudáit.
Poslušaj ovo, Jobe, umiri se i promotri djela Božja čudesna.
15 Megtudod-é, mikor rendeli azt rájok az Isten, hogy villanjon az ő felhőjének villáma?
Znaš li kako Bog njima zapovijeda, kako munju iz oblaka svog pušta?
16 Tudod-é, hogy miként lebegnek a felhők, vagy a tökéletes tudásnak csudáit érted-é?
Znaš li o čem vise gore oblaci? Čudesna to su znanja savršenog.
17 Miképen melegülnek át ruháid, mikor nyugton van a föld a déli széltől?
Kako ti gore od žege haljine u južnom vjetru kad zemlja obamre?
18 Vele együtt terjesztetted-é ki az eget, a mely szilárd, mint az aczéltükör?
Zar si nebesa s njim ti razapeo, čvrsta poput ogledala livenog?
19 Mondd meg nékünk, mit szóljunk néki? A setétség miatt semmit sem kezdhetünk.
DÓe naputi me što da mu kažemo: zbog tmine se ne snalazimo više.
20 Elbeszélik-é néki, ha szólok? Ha elmondaná valaki: bizony vége volna!
Zar ćeš mu reći: 'Hoću govoriti'? Ili na propast vlastitu pristati?
21 Néha nem látják a napot, bár az égen ragyog; de szél fut át rajta és kiderül.
Tko, dakle, može u svjetlost gledati na nebesima što se sja blistavo kada oblake rastjeraju vjetri?
22 Észak felől aranyszínű világosság támad, Isten körül félelmetes dicsőség.
Sa sjevera k'o zlato je bljesnulo: veličanstvom strašnim Bog se odjenu!
23 Mindenható! Nem foghatjuk meg őt; nagy az ő hatalma és ítélő ereje, és a tiszta igazságot el nem nyomja.
Da, Svesilnog doseći ne možemo, neizmjeran je u moći i sudu, velik u pravdi, nikog on ne tlači.
24 Azért rettegjék őt az emberek; a kevély bölcsek közül nem lát ő egyet sem.
Zato ljudi svi neka ga se boje! Na mudrost oholu on i ne gleda!”
