Jób 36
1 És folytatá Elihu, és monda:
Addens quoque Eliu, hæc locutus est:
2 Várj még egy kevéssé, majd felvilágosítlak, mert az Istenért még van mit mondanom.
[Sustine me paululum, et indicabo tibi: adhuc enim habeo quod pro Deo loquar.
3 Tudásomat messzünnen veszem, és az én teremtőmnek igazat adok.
Repetam scientiam meam a principio, et operatorem meum probabo justum.
4 Mert az én beszédem bizonyára nem hazugság; tökéletes tudású ember áll melletted.
Vere enim absque mendacio sermones mei, et perfecta scientia probabitur tibi.
5 Ímé, az Isten hatalmas, még sem vet meg semmit; hatalmas az ő lelkének ereje.
Deus potentes non abjicit, cum et ipse sit potens:
6 Nem tartja meg a gonosznak életét, de a szegénynek igaz törvényt teszen.
sed non salvat impios, et judicium pauperibus tribuit.
7 Nem veszi le az igazról szemeit, sőt a királyok mellé, a trónba ülteti őket örökre, hogy felmagasztaltassanak.
Non auferet a justo oculos suos: et reges in solio collocat in perpetuum, et illi eriguntur.
8 És ha békókba veretnek, és fogva tartatnak a nyomorúság kötelein:
Et si fuerint in catenis, et vinciantur funibus paupertatis,
9 Tudtokra adja cselekedetöket, és vétkeiket, hogyha elhatalmaztak rajtok.
indicabit eis opera eorum, et scelera eorum, quia violenti fuerunt.
10 Megnyitja füleiket a feddőzésnek és megparancsolja, hogy a vétekből megtérjenek:
Revelabit quoque aurem eorum, ut corripiat: et loquetur, ut revertantur ab iniquitate.
11 Ha engednek és szolgálnak néki, napjaikat jóban végzik el, és az ő esztendeiket gyönyörűségekben.
Si audierint et observaverint, complebunt dies suos in bono, et annos suos in gloria:
12 Ha pedig nem engednek, fegyverrel veretnek által, és tudatlanságban múlnak ki.
si autem non audierint, transibunt per gladium, et consumentur in stultitia.
13 De az álnok szívűek haragot táplálnak, nem kiáltanak, mikor megkötözi őket.
Simulatores et callidi provocant iram Dei, neque clamabunt cum vincti fuerint.
14 Azért ifjúságukban hal meg az ő lelkök, és életök a paráznákéhoz hasonló.
Morietur in tempestate anima eorum, et vita eorum inter effeminatos.
15 A nyomorultat megszabadítja az ő nyomorúságától, és a szorongattatással megnyitja fülöket.
Eripiet de angustia sua pauperem, et revelabit in tribulatione aurem ejus.
16 Téged is kiszabadítana az ínség torkából tág mezőre, a hol nincs szorultság, és asztalod étke kövérséggel lenne rakva;
Igitur salvabit te de ore angusto latissime, et non habente fundamentum subter se: requies autem mensæ tuæ erit plena pinguedine.
17 De ha gonosz ítélettel vagy tele, úgy utolérnek az ítélet és igazság.
Causa tua quasi impii judicata est: causam judiciumque recipies.
18 Csakhogy a harag ne ragadjon téged csúfkodásra, és a nagy váltságdíj se tántorítson el.
Non te ergo superet ira ut aliquem opprimas: nec multitudo donorum inclinet te.
19 Ad-é valamit a te gazdagságodra? Sem aranyra, sem semmiféle erőfeszítésre!
Depone magnitudinem tuam absque tribulatione, et omnes robustos fortitudine.
20 Ne kívánjad az éjszakát, a mely népeket mozdít ki helyökből.
Ne protrahas noctem, ut ascendant populi pro eis.
21 Vigyázz! ne pártolj a bűnhöz, noha azt a nyomorúságnál jobban szereted.
Cave ne declines ad iniquitatem: hanc enim cœpisti sequi post miseriam.
22 Ímé, mily fenséges az Isten az ő erejében; kicsoda az, a ki úgy tanítson, mint ő?
Ecce Deus excelsus in fortitudine sua, et nullus ei similis in legislatoribus.
23 Kicsoda szabta meg az ő útjait, vagy ki mondhatja azt: Igazságtalanságot cselekedtél?
Quis poterit scrutari vias ejus? aut quis potest ei dicere: Operatus es iniquitatem?
24 Legyen rá gondod, hogy magasztaljad az ő cselekedetét, a melyről énekelnek az emberek!
Memento quod ignores opus ejus, de quo cecinerunt viri.
25 Minden ember azt szemléli; a halandó távolról is látja.
Omnes homines vident eum: unusquisque intuetur procul.
26 Ímé, az Isten fenséges, mi nem ismerhetjük őt! esztendeinek száma sem nyomozható ki.
Ecce Deus magnus vincens scientiam nostram: numerus annorum ejus inæstimabilis.
27 Hogyha magához szívja a vízcseppeket, ködéből mint eső cseperegnek alá,
Qui aufert stillas pluviæ, et effundit imbres ad instar gurgitum,
28 A melyet a fellegek özönnel öntenek, és hullatnak le temérdek emberre.
qui de nubibus fluunt quæ prætexunt cuncta desuper.
29 De sőt értheti-é valaki a felhő szétoszlását, az ő sátorának zúgását?
Si voluerit extendere nubes quasi tentorium suum,
30 Ímé, szétterjeszti magára az ő világosságát, és ráborítja a tengernek gyökereit.
et fulgurare lumine suo desuper, cardines quoque maris operiet.
31 Mert ezek által ítéli meg a népeket, ád eledelt bőségesen.
Per hæc enim judicat populos, et dat escas multis mortalibus.
32 Kezeit elborítja villámlással, és kirendeli a lázadó ellen.
In manibus abscondit lucem, et præcepit ei ut rursus adveniat.
33 Az ő dörgése ad hírt felőle, mint a barom a közeledő viharról.
Annuntiat de ea amico suo, quod possessio ejus sit, et ad eam possit ascendere.]
