Jób 36

1 És folytatá Elihu, és monda:

2 Várj még egy kevéssé, majd felvilágosítlak, mert az Istenért még van mit mondanom.

3 Tudásomat messzünnen veszem, és az én teremtőmnek igazat adok.

4 Mert az én beszédem bizonyára nem hazugság; tökéletes tudású ember áll melletted.

5 Ímé, az Isten hatalmas, még sem vet meg semmit; hatalmas az ő lelkének ereje.

6 Nem tartja meg a gonosznak életét, de a szegénynek igaz törvényt teszen.

7 Nem veszi le az igazról szemeit, sőt a királyok mellé, a trónba ülteti őket örökre, hogy felmagasztaltassanak.

8 És ha békókba veretnek, és fogva tartatnak a nyomorúság kötelein:

9 Tudtokra adja cselekedetöket, és vétkeiket, hogyha elhatalmaztak rajtok.

10 Megnyitja füleiket a feddőzésnek és megparancsolja, hogy a vétekből megtérjenek:

11 Ha engednek és szolgálnak néki, napjaikat jóban végzik el, és az ő esztendeiket gyönyörűségekben.

12 Ha pedig nem engednek, fegyverrel veretnek által, és tudatlanságban múlnak ki.

13 De az álnok szívűek haragot táplálnak, nem kiáltanak, mikor megkötözi őket.

14 Azért ifjúságukban hal meg az ő lelkök, és életök a paráznákéhoz hasonló.

15 A nyomorultat megszabadítja az ő nyomorúságától, és a szorongattatással megnyitja fülöket.

16 Téged is kiszabadítana az ínség torkából tág mezőre, a hol nincs szorultság, és asztalod étke kövérséggel lenne rakva;

17 De ha gonosz ítélettel vagy tele, úgy utolérnek az ítélet és igazság.

18 Csakhogy a harag ne ragadjon téged csúfkodásra, és a nagy váltságdíj se tántorítson el.

19 Ad-é valamit a te gazdagságodra? Sem aranyra, sem semmiféle erőfeszítésre!

20 Ne kívánjad az éjszakát, a mely népeket mozdít ki helyökből.

21 Vigyázz! ne pártolj a bűnhöz, noha azt a nyomorúságnál jobban szereted.

22 Ímé, mily fenséges az Isten az ő erejében; kicsoda az, a ki úgy tanítson, mint ő?

23 Kicsoda szabta meg az ő útjait, vagy ki mondhatja azt: Igazságtalanságot cselekedtél?

24 Legyen rá gondod, hogy magasztaljad az ő cselekedetét, a melyről énekelnek az emberek!

25 Minden ember azt szemléli; a halandó távolról is látja.

26 Ímé, az Isten fenséges, mi nem ismerhetjük őt! esztendeinek száma sem nyomozható ki.

27 Hogyha magához szívja a vízcseppeket, ködéből mint eső cseperegnek alá,

28 A melyet a fellegek özönnel öntenek, és hullatnak le temérdek emberre.

29 De sőt értheti-é valaki a felhő szétoszlását, az ő sátorának zúgását?

30 Ímé, szétterjeszti magára az ő világosságát, és ráborítja a tengernek gyökereit.

31 Mert ezek által ítéli meg a népeket, ád eledelt bőségesen.

32 Kezeit elborítja villámlással, és kirendeli a lázadó ellen.

33 Az ő dörgése ad hírt felőle, mint a barom a közeledő viharról.