Jób 31
1 Szövetségre léptem szemeimmel, és hajadonra mit sem ügyeltem.
“Naʻa ku fai ʻae fuakava mo hoku mata; pea ka kuo pehē, ko e hā te u siofia ai ha taʻahine?
2 És mi volt jutalmam Istentől felülről; vagy örökségem a Mindenhatótól a magasságból?
He ko e hā ʻae ʻinasi mei he ʻOtua ʻi ʻolunga? Pea mo e tufakanga mei he Māfimafi ʻi ʻolunga?
3 Avagy nem az istentelent illeti-é romlás, és nem a gonosztevőt-é veszedelem?
ʻIkai ʻoku ʻi he kau angahala ʻae malaʻia? Mo e fakaʻauha foʻou ki he kau fai kovi?
4 Avagy nem láthatta-é utaimat, és nem számlálhatta-é meg lépéseimet?
ʻIkai ʻoku ne ʻiloʻi hoku ngaahi hala, pea lau ʻeku ngaahi laka kotoa pē?
5 Ha én csalárdsággal jártam, vagy az én lábam álnokságra sietett:
“He kapau naʻaku ʻalu ʻi he loi, pea kapau teu veʻe vave ki he kākā;
6 Az ő igazságának mérlegével mérjen meg engem, és megismeri Isten az én ártatlanságomat!
Tuku ke fakamamafa au ʻi he meʻa fakatatau totonu, koeʻuhi ke ʻilo ʻe he ʻOtua ʻa ʻeku angatonu.
7 Ha az én lépésem letért az útról és az én lelkem követte szemeimet, vagy kezeimhez szenny tapadt:
He kapau naʻaku laka hē mei he hala, pea muimui hoku loto ki hoku mata, pe piki ha ʻuli ki hoku nima;
8 Hadd vessek én és más egye meg, és tépjék ki az én maradékaimat gyökerestől!
Tuku ai ke u tūtuuʻi kae kai ʻe ha taha kehe; ʻio, ke taʻaki fuʻu hake ʻa hoku taʻu.
9 Ha az én szívem asszony után bomlott, és leselkedtem az én felebarátomnak ajtaján:
“Kapau naʻe kākaaʻi ʻa hoku loto ʻe ha fefine, pe te u toitoi ʻi he matapā ʻo hoku kaungāʻapi;
10 Az én feleségem másnak őröljön, és mások hajoljanak rája.
Pea tuku ke momosi ʻa hoku uaifi mo ha taha, pea mapelu ki ai ha niʻihi kehe.
11 Mert gyalázatosság volna ez, és birák elé tartozó bűn.
He ko e hia matea ia, ʻio, ko e angahala ke tautea ʻe he kau fakamaau.
12 Mert tűz volna ez, a mely pokolig emésztene, és minden jövedelmemet tövestől kiirtaná. (questioned)
He ko e afi ia ʻoku ne kai ʻo aʻu ki he fakaʻauha, pea ʻe ʻosiʻosingamālie ai ʻeku koloa.
13 Ha megvetettem volna igazát az én szolgámnak és szolgálómnak, mikor pert kezdtek ellenem:
“Kapau naʻaku lumaʻi ʻae meʻa ʻa ʻeku tamaioʻeiki pe ko ʻeku kaunanga, ʻi he ʻena fai mo au.
14 Mi tevő lennék, ha felkelne az Isten, és ha meglátogatna: mit felelnék néki?
Ko e hā ai te u fai ʻoka tuʻu hake ʻae ʻOtua? Pea ʻoka ʻaʻahi ʻe ia, ko e hā te u tali ʻaki ia?
15 Nem az teremtette-é őt is, a ki engem teremtett anyám méhében; nem egyugyanaz formált-é bennünket anyánk ölében?
He ʻikai naʻe ngaohi ia ʻe ia naʻa ne ngaohi au ʻi he manāva? Pea ʻikai naʻe fakatupu ʻakimaua ʻosi pe ʻi he manāva ʻe he tokotaha?
16 Ha a szegények kivánságát megtagadtam, és az özvegy szemeit epedni engedtem;
“Kapau ne u taʻofi ʻae masiva mei heʻenau holi, pe fai ke vaivai ʻae mata ʻoe fefine kuo mate hono husepāniti;
17 És ha falatomat egymagam ettem meg, és az árva abból nem evett;
Pea kuo u kai vale haʻaku meʻa siʻi, ʻo ʻikai te ma kai ia mo e tamai mate;
18 Hiszen ifjúságom óta, mint atyánál nevekedett nálam, és anyámnak méhétől kezdve vezettem őt!
(He ʻoku talu ʻeku lahi hake mo ʻene ʻiate au, ʻo hangē ko haʻane tamai, pea talu ʻeku haʻu mei he manāva ʻo ʻeku faʻē mo ʻeku fakahinohino ia; )
19 Ha láttam a ruhátlant veszni indulni, és takaró nélkül a szegényt;
Kapau kuo u mamata ki ha taha ʻoku mate koeʻuhi ko e telefua, pe ha masiva taʻehakofu;
20 Hogyha nem áldottak engem az ő ágyékai, és az én juhaim gyapjából fel nem melegedett;
Kapau naʻe ʻikai tāpuaki au ʻe hono noʻotanga vala, pea ʻikai māfana ia ʻi he fulufulu ʻo ʻeku fanga sipi;
21 Ha az árva ellen kezemet felemeltem, mert láttam a kapuban az én segítségemet;
Kapau kuo u hiki hoku nima ki he tamai mate, ʻi heʻeku ʻilo ʻoku ou mālohi ʻi he matapā:
22 A lapoczkájáról essék ki a vállam, és a forgócsontról szakadjon le karom!
ʻOfa ke homo hoku uma mei hoku hui fohe, pea fesiʻi hoku nima ʻi he hokotanga hui.
23 Hiszen úgy rettegtem Isten csapásától, és fensége előtt tehetetlen valék!
He ko e fakaʻauha mei he ʻOtua ko e meʻa fakailifia kiate au, pea ko e meʻa ʻi heʻene ngeia naʻe ʻikai te u faʻa kātakiʻi.
24 Ha reménységemet aranyba vetettem, és azt mondtam az olvasztott aranynak: Én bizodalmam!
“He kapau naʻaku ʻamanaki ki he koula, pe te u pehē ki he koula lelei, ‘Ko hoku falalaʻanga koe;’
25 Ha örültem azon, hogy nagy a gazdagságom, és hogy sokat szerzett az én kezem;
Kapau naʻaku fiefia ʻi he tupu ʻo lahi ʻeku koloa, pea koeʻuhi kuo maʻu lahi ʻe hoku nima;
26 Ha néztem a napot, mikor fényesen ragyogott, és a holdat, mikor méltósággal haladt,
Kapau naʻaku siofia ʻae laʻā ʻi heʻene ulo, pe ko e māhina ʻoku hāʻele ʻi he ngingila;
27 És az én szívem titkon elcsábult, és szájammal megcsókoltam a kezemet:
Pea kuo fasiaʻi fufū pe hoku loto, pe ʻuma hoku ngutu ki hoku nima:
28 Ez is biró elé tartozó bűn volna, mert ámítottam volna az Istent oda fent!
Ko e angahala foki ia ke fakamaauʻi he ka ne pehē, ko ʻeku liʻaki ia ʻae ʻOtua ʻoku ʻi ʻolunga.
29 Ha örvendeztem az engem gyűlölőnek nyomorúságán, és ugráltam örömömben, hogy azt baj érte;
He kapau naʻaku fiefia ʻi he ʻauha ʻo ia naʻe fehiʻa kiate au, pe te u angahiki ki ai ʻoka moʻua ia ʻe he kovi:
30 (De nem engedtem, hogy szájam vétkezzék azzal, hogy átkot kérjek az ő lelkére!)
Ka naʻe ʻikai te u tuku ke angahala ai ʻa hoku ngutu, ʻi he fakaʻamu ke tō ha malaʻia ki hono laumālie.
31 Ha nem mondták az én sátorom cselédei: Van-é, a ki az ő húsával jól nem lakott?
ʻIkai ʻoku faʻa pehē ʻe heʻeku kau nofoʻanga, Naʻe holi ʻe hai ki haʻane meʻakai pea ʻikai mākona ai?
32 (A jövevény nem hált az utczán, ajtóimat az utas előtt megnyitám.)
Naʻe ʻikai mohe ʻae muli ʻi he hala: ka ne u fakaava hoku matapā ke talia ʻae fononga.
33 Ha emberi módon eltitkoltam vétkemet, keblembe rejtve bűnömet:
He naʻaku fufū koā ʻeku angahala ʻo hangē ko ʻAtama, ʻo fakalilolilo ʻeku hia ʻi hoku fatafata?
34 Bizony akkor tarthatnék a nagy tömegtől, rettegnem kellene nemzetségek megvetésétől; elnémulnék és az ajtón sem lépnék ki!
Pea te u manavahē ki he fuʻu tokolahi? Pe fakailifiaʻi au ʻe he manuki ʻae ngaahi fānau, ke u longo ai, ʻo taʻehū atu ʻi he matapā?
35 Oh, bárcsak volna valaki, a ki meghallgatna engem! Ímé, ez a végszóm: a Mindenható feleljen meg nékem; és írjon könyvet ellenem az én vádlóm.
Taumaiā kuo ʻi ai ha tokotaha ʻe fie fanongo kiate au! Vakai, ko hoku loto ke talia au ʻe he Māfimafi, pea ke fai ha tohi ʻe hoku fili.
36 Bizony én azt a vállamon hordanám, és korona gyanánt a fejemre tenném!
Ko e moʻoni te u hili ia ki hoku uma, ʻo nonoʻo ia kiate au ʻo hangē ha pale.
37 Lépteimnek számát megmondanám néki, mint egy fejedelem, úgy járulnék hozzá!
Te u ʻaʻau atu kiate ia ʻae lau ʻo ʻeku ngaahi laka; te u ʻalu atu ʻo hangē ha ʻeiki ke ofi kiate ia.
38 Ha földem ellenem kiáltott és annak barázdái együtt siránkoztak;
He kapau kuo tangi ʻe hoku fonua kiate au, pe lāunga ʻa hono ngaahi keliʻanga;
39 Ha annak termését fizetés nélkül ettem, vagy gazdájának lelkét kioltottam:
Pea kapau kuo u kai taʻetotongi ʻa hono ngaahi fua, pe te u fakamamahiʻi ʻae laumālie ʻokinautolu naʻe tauhi ki ai:
40 Búza helyett tövis teremjen és árpa helyett konkoly! Itt végződnek a Jób beszédei.
ʻOfa ke tupu ai ʻae talatalaʻāmoa ko e fetongi ʻoe uite, mo e ʻakau taʻeʻaonga ko e fetongi ʻoe paʻale.” Kuo ngata ʻae fakamatala ʻa Siope.
