Jób 31
1 Szövetségre léptem szemeimmel, és hajadonra mit sem ügyeltem.
Jag hafver gjort ett förbund med min ögon, att jag intet skall sköta efter någon jungfru.
2 És mi volt jutalmam Istentől felülről; vagy örökségem a Mindenhatótól a magasságból?
Men hvad gifver mig Gud till löna ofvan efter, och hvad arfvedel den Allsmägtige af höjdene?
3 Avagy nem az istentelent illeti-é romlás, és nem a gonosztevőt-é veszedelem?
Skulle icke heldre den orättfärdige hafva den vedermödona, och en ogerningsman sådana jämmer lida?
4 Avagy nem láthatta-é utaimat, és nem számlálhatta-é meg lépéseimet?
Ser han icke mina vägar, och räknar alla mina gånger?
5 Ha én csalárdsággal jártam, vagy az én lábam álnokságra sietett:
Hafver jag vandrat i fåfängelighet, eller min fot skyndat sig till bedrägeri?
6 Az ő igazságának mérlegével mérjen meg engem, és megismeri Isten az én ártatlanságomat!
Man väge mig på en rätt våg, så skall Gud förnimma min fromhet.
7 Ha az én lépésem letért az útról és az én lelkem követte szemeimet, vagy kezeimhez szenny tapadt:
Hafver min gång vikit utaf vägen, och mitt hjerta efterföljt min ögon, och något lådat vid mina händer,
8 Hadd vessek én és más egye meg, és tépjék ki az én maradékaimat gyökerestől!
Så låt mig så, och en annar äte det; och min ätt varde utrotad.
9 Ha az én szívem asszony után bomlott, és leselkedtem az én felebarátomnak ajtaján:
Hafver mitt hjerta låtit sig draga till qvinno, och hafver vaktat vid mins nästas dörr,
10 Az én feleségem másnak őröljön, és mások hajoljanak rája.
Så varde min hustru af enom androm skämd, och andre besofve henne;
11 Mert gyalázatosság volna ez, és birák elé tartozó bűn.
Ty det är en last och en missgerning för domarena.
12 Mert tűz volna ez, a mely pokolig emésztene, és minden jövedelmemet tövestől kiirtaná. (questioned)
Ty det vore en eld, som förtärer intill förderf, och all min tilldrägt utrotade.
13 Ha megvetettem volna igazát az én szolgámnak és szolgálómnak, mikor pert kezdtek ellenem:
Hafver jag föraktat, mins tjenares eller mine tjenarinnos rätt, då de med mig trätte?
14 Mi tevő lennék, ha felkelne az Isten, és ha meglátogatna: mit felelnék néki?
Hvad ville jag göra, när Gud reser sig upp? Och hvad ville jag svara, när han hemsöker?
15 Nem az teremtette-é őt is, a ki engem teremtett anyám méhében; nem egyugyanaz formált-é bennünket anyánk ölében?
Hafver ock icke han gjort honom, den mig i moderlifvet gjorde; och hafver ju så väl tillredt honom i lifvena?
16 Ha a szegények kivánságát megtagadtam, és az özvegy szemeit epedni engedtem;
Hafver jag dem torftigom förnekat hvad de begärde, och låtit enkones ögon försmäkta?
17 És ha falatomat egymagam ettem meg, és az árva abból nem evett;
Hafver jag ätit min beta allena, att den faderlöse icke också hafver ätit deraf?
18 Hiszen ifjúságom óta, mint atyánál nevekedett nálam, és anyámnak méhétől kezdve vezettem őt!
Ty ifrå minom ungdom hafver jag hållit mig såsom en fader, och allt ifrå mitt moderlif hafver jag gerna hugsvalat.
19 Ha láttam a ruhátlant veszni indulni, és takaró nélkül a szegényt;
Hafver jag någon sett förgås, derföre att han icke hade kläder; och låtit den fattiga gå oskyldan?
20 Hogyha nem áldottak engem az ő ágyékai, és az én juhaim gyapjából fel nem melegedett;
Hafva icke hans sidor välsignat mig, då han af min lambs skinn värmad vardt?
21 Ha az árva ellen kezemet felemeltem, mert láttam a kapuban az én segítségemet;
Hafver jag låtit komma mina hand vid den faderlösa, ändock jag såg mig i portenom magt hafva,
22 A lapoczkájáról essék ki a vállam, és a forgócsontról szakadjon le karom!
Så falle mina skuldror ifrå mina axlar, och min arm gånge sönder ifrå läggenom.
23 Hiszen úgy rettegtem Isten csapásától, és fensége előtt tehetetlen valék!
Ty jag fruktade Gud såsom en olycko öfver mig, och kunde hans tunga icke bära.
24 Ha reménységemet aranyba vetettem, és azt mondtam az olvasztott aranynak: Én bizodalmam!
Hafver jag satt guld till min tröst, och sagt till guldklimpen: Du äst mitt hopp?
25 Ha örültem azon, hogy nagy a gazdagságom, és hogy sokat szerzett az én kezem;
Hafver jag gladt mig, att jag myckna ägodelar hade, och min hand allahanda förvärfvat hade?
26 Ha néztem a napot, mikor fényesen ragyogott, és a holdat, mikor méltósággal haladt,
Hafver jag sett på ljuset, då det klarliga sken, och på månan, då han i fyllo gick?
27 És az én szívem titkon elcsábult, és szájammal megcsókoltam a kezemet:
Hafver mitt hjerta hemliga låtit sig tälja i det sinnet, att min mun skulle kyssa mina hand?
28 Ez is biró elé tartozó bűn volna, mert ámítottam volna az Istent oda fent!
Hvilket ock en missgerning är för domarena; förty dermed hade jag nekat Gud i höjdene.
29 Ha örvendeztem az engem gyűlölőnek nyomorúságán, és ugráltam örömömben, hogy azt baj érte;
Hafver jag gladt mig, när minom fiende gick illa, och upphäfvit mig, att olycka råkade uppå honom?
30 (De nem engedtem, hogy szájam vétkezzék azzal, hogy átkot kérjek az ő lelkére!)
Ty jag lät min mun icke synda, så att han önskade hans själ ena banno.
31 Ha nem mondták az én sátorom cselédei: Van-é, a ki az ő húsával jól nem lakott?
Hafva icke de män i mine hyddo måst säga: Ack! att vi icke måtte af hans kött mättade varda.
32 (A jövevény nem hált az utczán, ajtóimat az utas előtt megnyitám.)
Ute måste den främmande icke blifva; utan dem vägfarande lät jag mina dörr upp.
33 Ha emberi módon eltitkoltam vétkemet, keblembe rejtve bűnömet:
Hafver jag såsom en menniska skylt mina skalkhet, att jag skulle hemliga fördölja min missgerning?
34 Bizony akkor tarthatnék a nagy tömegtől, rettegnem kellene nemzetségek megvetésétől; elnémulnék és az ajtón sem lépnék ki!
Hafver jag grufvat mig för stora hopen; eller hafver frändernas föraktelse mig förskräckt? Jag blef stilla, och gick icke ut genom dörrena.
35 Oh, bárcsak volna valaki, a ki meghallgatna engem! Ímé, ez a végszóm: a Mindenható feleljen meg nékem; és írjon könyvet ellenem az én vádlóm.
Ho gifver mig en förhörare, att den Allsmägtige må höra mitt begär? Att någor måtte skrifva en bok om mine sak;
36 Bizony én azt a vállamon hordanám, és korona gyanánt a fejemre tenném!
Så ville jag taga henne uppå mine axlar, och ombinda mig henne såsom en krono.
37 Lépteimnek számát megmondanám néki, mint egy fejedelem, úgy járulnék hozzá!
Jag ville förkunna talet på mina gånger, och såsom en Förste ville jag det frambära.
38 Ha földem ellenem kiáltott és annak barázdái együtt siránkoztak;
Om min jord ropar emot mig, och dess fårar alle tillika gråta;
39 Ha annak termését fizetés nélkül ettem, vagy gazdájának lelkét kioltottam:
Hafver jag dess frukt obetalad ätit, och gjort åkermännernas lefverne tungt;
40 Búza helyett tövis teremjen és árpa helyett konkoly! Itt végződnek a Jób beszédei.
Så växe mig tistel för hvete, och törne för bjugg. En ända hafva Jobs ord.
