Jób 31
1 Szövetségre léptem szemeimmel, és hajadonra mit sem ügyeltem.
Vjeru uèinih sa oèima svojim, pa kako bih pogledao na djevojku?
2 És mi volt jutalmam Istentől felülről; vagy örökségem a Mindenhatótól a magasságból?
Jer kakav je dio od Boga ozgo? i kakvo našljedstvo od svemoguæega s visine?
3 Avagy nem az istentelent illeti-é romlás, és nem a gonosztevőt-é veszedelem?
Nije li pogibao nevaljalome i èudo onima koji èine bezakonje?
4 Avagy nem láthatta-é utaimat, és nem számlálhatta-é meg lépéseimet?
Ne vidi li on putove moje, i sve korake moje ne broji li?
5 Ha én csalárdsággal jártam, vagy az én lábam álnokságra sietett:
Ako hodih s lažju ili ako pohitje noga moja na prijevaru,
6 Az ő igazságának mérlegével mérjen meg engem, és megismeri Isten az én ártatlanságomat!
Neka me izmjeri na mjerilima pravijem, i neka Bog pozna dobrotu moju.
7 Ha az én lépésem letért az útról és az én lelkem követte szemeimet, vagy kezeimhez szenny tapadt:
Ako su koraci moji zašli s puta, i ako je za oèima mojim pošlo srce moje, i za ruke moje prionulo štogod,
8 Hadd vessek én és más egye meg, és tépjék ki az én maradékaimat gyökerestől!
Neka ja sijem a drugi jede, i neka se iskorijene izdanci moji.
9 Ha az én szívem asszony után bomlott, és leselkedtem az én felebarátomnak ajtaján:
Ako se zanijelo srce moje za kojom ženom, i ako sam vrebao na vratima bližnjega svojega,
10 Az én feleségem másnak őröljön, és mások hajoljanak rája.
Neka drugomu melje žena moja, i neka se drugi nad njom povijaju.
11 Mert gyalázatosság volna ez, és birák elé tartozó bűn.
Jer je to grdilo i bezakonje za sudije.
12 Mert tűz volna ez, a mely pokolig emésztene, és minden jövedelmemet tövestől kiirtaná. (questioned)
Jer bi to bio oganj koji bi proždirao do uništenja, i svu bi moju ljetinu iskorijenio.
13 Ha megvetettem volna igazát az én szolgámnak és szolgálómnak, mikor pert kezdtek ellenem:
Ako nijesam htio doæi na sud sa slugom svojim ili sa sluškinjom svojom, kad bi se tužili na mene;
14 Mi tevő lennék, ha felkelne az Isten, és ha meglátogatna: mit felelnék néki?
Jer šta bih èinio kad bi se Bog podigao, i kad bi potražio, šta bih mu odgovorio?
15 Nem az teremtette-é őt is, a ki engem teremtett anyám méhében; nem egyugyanaz formált-é bennünket anyánk ölében?
Koji je mene stvorio u utrobi, nije li stvorio i njega? nije li nas on isti sazdao u materici?
16 Ha a szegények kivánságát megtagadtam, és az özvegy szemeit epedni engedtem;
Ako sam odbio siromasima želju njihovu, i oèi udovici zamutio,
17 És ha falatomat egymagam ettem meg, és az árva abból nem evett;
I ako sam zalogaj svoj sam jeo a nije ga jela i sirota,
18 Hiszen ifjúságom óta, mint atyánál nevekedett nálam, és anyámnak méhétől kezdve vezettem őt!
Jer je od mladosti moje rasla sa mnom kao kod oca, i od utrobe matere svoje vodao sam je;
19 Ha láttam a ruhátlant veszni indulni, és takaró nélkül a szegényt;
Ako sam gledao koga gdje gine nemajuæi haljine, i siromaha gdje se nema èim pokriti,
20 Hogyha nem áldottak engem az ő ágyékai, és az én juhaim gyapjából fel nem melegedett;
Ako me nijesu blagosiljala bedra njegova što se runom ovaca mojih utoplio,
21 Ha az árva ellen kezemet felemeltem, mert láttam a kapuban az én segítségemet;
Ako sam izmahnuo rukom na sirotu, kad vidjeh na vratima pomoæ svoju,
22 A lapoczkájáról essék ki a vállam, és a forgócsontról szakadjon le karom!
Neka mi ispadne rame iz pleæa, i ruka moja neka se otkine od zgloba.
23 Hiszen úgy rettegtem Isten csapásától, és fensége előtt tehetetlen valék!
Jer sam se bojao pogibli od Boga, kojega velièanstvu ne bih odolio.
24 Ha reménységemet aranyba vetettem, és azt mondtam az olvasztott aranynak: Én bizodalmam!
Ako sam polagao na zlato nadanje svoje, ili èistome zlatu govorio: uzdanico moja!
25 Ha örültem azon, hogy nagy a gazdagságom, és hogy sokat szerzett az én kezem;
Ako sam se veselio što mi je imanje veliko i što mnogo steèe ruka moja,
26 Ha néztem a napot, mikor fényesen ragyogott, és a holdat, mikor méltósággal haladt,
Ako sam gledao na sunce, kad sjaje, i na mjesec, kad ponosito hodi,
27 És az én szívem titkon elcsábult, és szájammal megcsókoltam a kezemet:
I srce se moje potajno prevarilo i ruku moju poljubila usta moja,
28 Ez is biró elé tartozó bűn volna, mert ámítottam volna az Istent oda fent!
I to bi bilo bezakonje za sudije, jer bih se odrekao Boga ozgo;
29 Ha örvendeztem az engem gyűlölőnek nyomorúságán, és ugráltam örömömben, hogy azt baj érte;
Ako sam se radovao nesreæi nenavidnika svojega, i ako sam zaigrao kad ga je zlo zadesilo,
30 (De nem engedtem, hogy szájam vétkezzék azzal, hogy átkot kérjek az ő lelkére!)
Jer ne dadoh jeziku svojemu da griješi tražeæi dušu njegovu s proklinjanjem;
31 Ha nem mondták az én sátorom cselédei: Van-é, a ki az ő húsával jól nem lakott?
Ako ne govorahu domašnji moji: ko bi nam dao mesa njegova? ne možemo se ni najesti;
32 (A jövevény nem hált az utczán, ajtóimat az utas előtt megnyitám.)
Stranac nije noæivao na polju; vrata svoja otvorao sam putniku;
33 Ha emberi módon eltitkoltam vétkemet, keblembe rejtve bűnömet:
Ako sam kao što èine ljudi tajio prijestupe svoje i krio svoje bezakonje u svojim njedrima,
34 Bizony akkor tarthatnék a nagy tömegtől, rettegnem kellene nemzetségek megvetésétől; elnémulnék és az ajtón sem lépnék ki!
Ako sam i mogao plašiti veliko mnoštvo, ipak od najmanjega u domu bijaše me strah; zato muèah i ne odlažah od vrata.
35 Oh, bárcsak volna valaki, a ki meghallgatna engem! Ímé, ez a végszóm: a Mindenható feleljen meg nékem; és írjon könyvet ellenem az én vádlóm.
O da bih imao koga da me sasluša! Gle, želja je moja da mi svemoguæi odgovori i suparnik moj da mi napiše knjigu.
36 Bizony én azt a vállamon hordanám, és korona gyanánt a fejemre tenném!
Nosio bih je na ramenu svom, vezao bih je sebi kao vijenac,
37 Lépteimnek számát megmondanám néki, mint egy fejedelem, úgy járulnék hozzá!
Broj koraka svojih kazao bih mu, kao knez pristupio bih k njemu.
38 Ha földem ellenem kiáltott és annak barázdái együtt siránkoztak;
Ako je na me vikala moja zemlja, i brazde njezine plakale,
39 Ha annak termését fizetés nélkül ettem, vagy gazdájának lelkét kioltottam:
Ako sam jeo roda njezina bez novaca i dosaðivao duši gospodara njezinijeh,
40 Búza helyett tövis teremjen és árpa helyett konkoly! Itt végződnek a Jób beszédei.
Mjesto pšenice neka mi raða trnje, i mjesto jeèma kukolj. Svršiše se rijeèi Jovove.
