Jób 30
1 Most pedig nevetnek rajtam, a kik fiatalabbak nálam a kiknek atyjokat az én juhaimnak komondorai közé sem számláltam volna.
Och nu le de åt mig, människor som äro yngre till åren än jag, män vilkas fäder jag aktade ringa, ja, ej ens hade velat sätta bland mina vallhundar.
2 Mire való lett volna nékem még kezök ereje is? Rájok nézve a vénség elveszett!
Vad skulle de också kunna gagna mig med sin hjälp, dessa människor som sakna all manlig kraft?
3 Szükség és éhség miatt összeaszottak, a kik a kopár földet futják, a sötét, sivatag pusztaságot.
Utmärglade äro de ju av brist och svält; de gnaga sin föda av torra öknen, som redan i förväg är öde och ödslig.
4 A kik keserű füvet tépnek a bokor mellett, és rekettyegyökér a kenyerök.
Saltörter plocka de där bland snåren, och ginströtter är vad de hava till mat.
5 Az emberek közül kiűzik őket, úgy hurítják őket, mint a tolvajt.
Ur människors samkväm drives de ut, man ropar efter dem såsom efter tjuvar.
6 Félelmetes völgyekben kell lakniok, a földnek és szikláknak hasadékaiban.
I gruvliga klyftor måste de bo, i hålor under jorden och i bergens skrevor.
7 A bokrok között ordítanak, a csalánok alatt gyülekeznek.
Bland snåren häva de upp sitt tjut, under nässlor ligga de skockade,
8 Esztelen legények, sőt becstelen fiak, a kiket kivertek az országból.
en avföda av dårar och ärelöst folk, utjagade ur landet med hugg och slag.
9 És most ezeknek lettem gúnydalává, nékik levék beszédtárgyuk!
Och för sådana har jag nu blivit en visa, de hava mig till ämne för sitt tal;
10 Útálnak engem, messze távoznak tőlem, és nem átalanak pökdösni előttem.
med avsky hålla de sig fjärran ifrån mig, de hava ej försyn för att spotta åt mig.
11 Sőt leoldják kötelöket és bántalmaznak engem, és a zabolát előttem kivetik.
Nej, mig till plåga, lossa de alla band, alla tyglar kasta de av inför mig.
12 Jobb felől ifjak támadnak ellenem, gáncsot vetnek lábaimnak, és ösvényt törnek felém, hogy megrontsanak.
Invid min högra sida upphäver sig ynglet; mina fötter vilja de stöta undan. De göra sig vägar som skola leda till min ofärd.
13 Az én útamat elrontják, romlásomat öregbítik, nincsen segítség ellenök.
Stigen framför mig hava de rivit upp. De göra sitt bästa till att fördärva mig, de som dock själva äro hjälplösa.
14 Mint valami széles résen, úgy rontanak elő, pusztulás között hömpölyögnek ide.
Såsom genom en bred rämna bryta de in; de vältra sig fram under murarnas brak.
15 Rettegések fordultak ellenem, mint vihar űzik el tisztességemet, boldogságom eltünt, mint a felhő.
Förskräckelser välvas ned över mig. Såsom en storm bortrycka de min ära, och såsom ett moln har min välfärd farit bort.
16 Mostan azért enmagamért ontja ki magát lelkem; nyomorúságnak napjai fognak meg engem.
Och nu utgjuter sig min själ inom mig, eländesdagar hålla mig fast.
17 Az éjszaka meglyuggatja csontjaimat bennem, és nem nyugosznak az én inaim.
Natten bortfräter benen i min kropp, och kvalen som gnaga mig veta ej av vila.
18 A sok erőlködés miatt elváltozott az én ruházatom; úgy szorít engem, mint a köntösöm galléra.
Genom övermäktig kraft har mitt kroppshölje blivit vanställt, såsom en livklädnad hänger det omkring mig.
19 A sárba vetett engem, hasonlóvá lettem porhoz és hamuhoz.
I orenlighet har jag blivit nedstjälpt, och själv är jag nu lik stoft och aska.
20 Kiáltok hozzád, de nem felelsz; megállok és csak nézel reám!
Jag ropar till dig, men du svarar mig icke; jag står här, men de bespejar mig allenast.
21 Kegyetlenné változtál irántam; kezed erejével harczolsz ellenem.
Du förvandlas för mig till en grym fiende, med din starka hand ansätter du mig.
22 Felemelsz, szélnek eresztesz engem, és széttépsz engem a viharban.
Du lyfter upp mig i stormvinden och för mig hän, och i bruset låter du mig försmälta av ångest.
23 Hiszen tudtam, hogy visszatérítesz engem a halálba, és a minden élő gyülekező házába;
Ja, jag förstår att du vill föra mig till döden, till den boning dit allt levande församlas.
24 De a roskadóban levő ne nyujtsa-é ki kezét? Avagy ha veszendőben van, ne kiáltson-é segítségért?
Men skulle man vid sitt fall ej få sträcka ut handen, ej ropa efter hjälp, när ofärd har kommit?
25 Avagy nem sírtam-é azon, a kinek kemény napja volt; a szűkölködő miatt nem volt-é lelkem szomorú?
Grät jag ej själv över den som hade hårda dagar, och ömkade sig min själ ej över den fattige?
26 Bizony jót reméltem és rossz következék, világosságot vártam és homály jöve.
Se, jag väntade mig lycka, men olycka kom; jag hoppades på ljus, men mörker kom.
27 Az én bensőm forr és nem nyugoszik; megrohantak engem a nyomorúságnak napjai.
Därför sjuder mitt innersta och får ingen ro, eländesdagar hava ju mött mig.
28 Feketülten járok, de nem a nap hősége miatt; felkelek a gyülekezetben és kiáltozom.
Med mörknad hud går jag, fastän ej bränd av solen; mitt i församlingen står jag upp och skriar.
29 Atyjok fiává lettem a sakáloknak, és társokká a strucz madaraknak.
En broder har jag blivit till schakalerna, och en frände är jag vorden till strutsarna.
30 Bőröm feketülten hámlik le rólam, és csontom elég a hőség miatt.
Min hud har svartnat och lossnat från mitt kött, benen i min kropp äro förbrända av hetta.
31 Hegedűm sírássá változék, sípom pedig jajgatók szavává.
I sorgelåt är mitt harpospel förbytt, mina pipors klang i högljudd gråt.
