Jób 30
1 Most pedig nevetnek rajtam, a kik fiatalabbak nálam a kiknek atyjokat az én juhaimnak komondorai közé sem számláltam volna.
Nu le de att mig, som yngre äro än jag; hvilkas fäder jag icke ville vårdat sätta ibland mins hjords hundar;
2 Mire való lett volna nékem még kezök ereje is? Rájok nézve a vénség elveszett!
Hvilkas förmågo jag för intet höll; de icke till ålders komma kunde;
3 Szükség és éhség miatt összeaszottak, a kik a kopár földet futják, a sötét, sivatag pusztaságot.
De som för hungers skull och bekymmer ensamme flydde in i öknena, nyliga förderfvade och elände vordne;
4 A kik keserű füvet tépnek a bokor mellett, és rekettyegyökér a kenyerök.
De som nesslo uppryckte omkring buskarna, och enerötter var deras mat;
5 Az emberek közül kiűzik őket, úgy hurítják őket, mint a tolvajt.
Och då de dem uppryckte, fröjdades de deröfver såsom en tjuf.
6 Félelmetes völgyekben kell lakniok, a földnek és szikláknak hasadékaiban.
Vid de stygga bäcker bodde de, uti jordkulor och bergskrefvor;
7 A bokrok között ordítanak, a csalánok alatt gyülekeznek.
Emellan buskar ropade de, och ibland tistlar församlade de sig;
8 Esztelen legények, sőt becstelen fiak, a kiket kivertek az országból.
De lösa och föraktada menniskors barn, de som ringast voro i landena.
9 És most ezeknek lettem gúnydalává, nékik levék beszédtárgyuk!
Nu är jag deras strängaspel vorden, och måste vara deras nymäre.
10 Útálnak engem, messze távoznak tőlem, és nem átalanak pökdösni előttem.
De styggas vid mig, och draga sig långt ifrå mig; och spara icke att spotta för mitt ansigte.
11 Sőt leoldják kötelöket és bántalmaznak engem, és a zabolát előttem kivetik.
Ty han hafver spänt mina seno, och hafver ödmjukat mig; och lagt ett betsel i munnen uppå mig.
12 Jobb felől ifjak támadnak ellenem, gáncsot vetnek lábaimnak, és ösvényt törnek felém, hogy megrontsanak.
På högra sidone, der jag grönskades, satte de sig upp emot mig; och stötte mina fötter bort, och gjorde en väg öfver mig, till att förderfva mig.
13 Az én útamat elrontják, romlásomat öregbítik, nincsen segítség ellenök.
De hafva förspillt mina stigar; det var dem så lätt att göra mig skada, att de ingen hjelp behöfde dertill.
14 Mint valami széles résen, úgy rontanak elő, pusztulás között hömpölyögnek ide.
De äro inkomne såsom genom stora refvor, och äro utan ordan infallne;
15 Rettegések fordultak ellenem, mint vihar űzik el tisztességemet, boldogságom eltünt, mint a felhő.
Förskräckelse hafver vändt sig emot mig, och såsom ett väder förföljt mina frihet, och såsom en löpande sky mina helso.
16 Mostan azért enmagamért ontja ki magát lelkem; nyomorúságnak napjai fognak meg engem.
Men nu utgjuter sig min själ öfver mig, och mine sorgedagar hafva fattat mig.
17 Az éjszaka meglyuggatja csontjaimat bennem, és nem nyugosznak az én inaim.
Om nattena varda min ben allestäds igenomborrad; och de, som mig jaga, läggar sig intet till att sofva.
18 A sok erőlködés miatt elváltozott az én ruházatom; úgy szorít engem, mint a köntösöm galléra.
Genom stora kraft varder jag margalunda klädd; och de begjorda mig dermed, såsom igenom min kjortels hufvudsmog.
19 A sárba vetett engem, hasonlóvá lettem porhoz és hamuhoz.
Man hafver trampat mig i träck, och aktat mig lika emot stoft och asko.
20 Kiáltok hozzád, de nem felelsz; megállok és csak nézel reám!
Ropar jag till dig, så svarar du mig intet; går jag fram, så aktar du mig intet.
21 Kegyetlenné változtál irántam; kezed erejével harczolsz ellenem.
Du äst mig förvänd till en grufveligan, och drager ditt hat till mig med dine hands starkhet.
22 Felemelsz, szélnek eresztesz engem, és széttépsz engem a viharban.
Du lyfter mig upp, och låter mig fara uppå vädrena, och försmälter mig krafteliga;
23 Hiszen tudtam, hogy visszatérítesz engem a halálba, és a minden élő gyülekező házába;
Ty jag vet, du öfverantvardar mig dödenom; der är det hus, som allom lefvandom förelagdt är.
24 De a roskadóban levő ne nyujtsa-é ki kezét? Avagy ha veszendőben van, ne kiáltson-é segítségért?
Dock räcker han icke sina hand ut in i benhuset, och de varda ej ropande öfver sitt förderf.
25 Avagy nem sírtam-é azon, a kinek kemény napja volt; a szűkölködő miatt nem volt-é lelkem szomorú?
Jag gret ju uti den hårda tiden, och min själ varkunnade sig öfver den fattiga.
26 Bizony jót reméltem és rossz következék, világosságot vártam és homály jöve.
Jag vänte det goda, och det onda kom; jag vänte ljuset, och mörkret kom.
27 Az én bensőm forr és nem nyugoszik; megrohantak engem a nyomorúságnak napjai.
Mina inelfvor sjuda, och hålla intet upp; mig är uppåkommen sorgetid.
28 Feketülten járok, de nem a nap hősége miatt; felkelek a gyülekezetben és kiáltozom.
Jag går bedröfvad, ändock jag på ingen vredgas; jag står upp i menighetene och ropar.
29 Atyjok fiává lettem a sakáloknak, és társokká a strucz madaraknak.
Jag är drakars broder, och strutsfoglars stallbroder.
30 Bőröm feketülten hámlik le rólam, és csontom elég a hőség miatt.
Min hud öfver mig är svart vorden, och min ben är förtorkad af hetta.
31 Hegedűm sírássá változék, sípom pedig jajgatók szavává.
Min harpa är vorden en klagan, och min pipa en gråt.
