Jób 30
1 Most pedig nevetnek rajtam, a kik fiatalabbak nálam a kiknek atyjokat az én juhaimnak komondorai közé sem számláltam volna.
Pero ahora, se burlan de mí los que son más jóvenes que yo, a cuyos antepasados yo rehusé dejar con los perros de mi rebaño,
2 Mire való lett volna nékem még kezök ereje is? Rájok nézve a vénség elveszett!
pues ¿para qué me servía la fuerza de sus manos, si su edad madura y su vigor perecieron?
3 Szükség és éhség miatt összeaszottak, a kik a kopár földet futják, a sötét, sivatag pusztaságot.
Están anémicos a causa de la miseria y el hambre. Roen la tierra reseca y huyen a la desolación, al lugar tenebroso y despoblado.
4 A kik keserű füvet tépnek a bokor mellett, és rekettyegyökér a kenyerök.
Arrancan malvas entre los matorrales y se alimentan con raíces de enebro.
5 Az emberek közül kiűzik őket, úgy hurítják őket, mint a tolvajt.
Están expulsados de la comunidad. Contra ellos gritan como a ladrones.
6 Félelmetes völgyekben kell lakniok, a földnek és szikláknak hasadékaiban.
Viven en barrancos espantosos, en cuevas de la tierra y en las peñas.
7 A bokrok között ordítanak, a csalánok alatt gyülekeznek.
Aúllan entre los matorrales y se apiñan bajo las ortigas.
8 Esztelen legények, sőt becstelen fiak, a kiket kivertek az országból.
Generación de necios, generación sin nombre, echados a latigazos de esta tierra.
9 És most ezeknek lettem gúnydalává, nékik levék beszédtárgyuk!
¡Y ahora soy su motivo de mofa y les sirvo de refrán!
10 Útálnak engem, messze távoznak tőlem, és nem átalanak pökdösni előttem.
Me repugnan y se alejan de mí. De mi presencia no refrenan su saliva.
11 Sőt leoldják kötelöket és bántalmaznak engem, és a zabolát előttem kivetik.
Porque Él aflojó la cuerda de mi arco y me afligió, ellos se quitaron el freno frente a mí.
12 Jobb felől ifjak támadnak ellenem, gáncsot vetnek lábaimnak, és ösvényt törnek felém, hogy megrontsanak.
A mi derecha se levanta el populacho, enredan mis pies, me preparan caminos destructivos,
13 Az én útamat elrontják, romlásomat öregbítik, nincsen segítség ellenök.
desbaratan mi senda, se aprovechan de mi calamidad y nadie los restringe.
14 Mint valami széles résen, úgy rontanak elő, pusztulás között hömpölyögnek ide.
Vienen como abridores de amplia brecha [en el muro] y en medio de la ruinosa tormenta se abalanzan contra mi calamidad.
15 Rettegések fordultak ellenem, mint vihar űzik el tisztességemet, boldogságom eltünt, mint a felhő.
Los terrores me asaltan de repente, combatieron mi honor como el viento y mi prosperidad desapareció como nube.
16 Mostan azért enmagamért ontja ki magát lelkem; nyomorúságnak napjai fognak meg engem.
Ahora mi alma se me derrama. Los días de aflicción se apoderaron de mí.
17 Az éjszaka meglyuggatja csontjaimat bennem, és nem nyugosznak az én inaim.
La noche me taladra los huesos y los dolores que me corroen no descansan.
18 A sok erőlködés miatt elváltozott az én ruházatom; úgy szorít engem, mint a köntösöm galléra.
Una fuerza poderosa desfiguró mi ropa y me aprieta como el cuello de mi abrigo.
19 A sárba vetett engem, hasonlóvá lettem porhoz és hamuhoz.
Me derribó en el lodo. Quedé como el polvo y la ceniza.
20 Kiáltok hozzád, de nem felelsz; megállok és csak nézel reám!
Clamo a Ti, y no me respondes. Me presento, y Tú no me atiendes.
21 Kegyetlenné változtál irántam; kezed erejével harczolsz ellenem.
Te volviste cruel conmigo y me persigues con la fuerza de tu mano.
22 Felemelsz, szélnek eresztesz engem, és széttépsz engem a viharban.
Me levantas, me haces cabalgar sobre el viento y me deshaces en la tormenta.
23 Hiszen tudtam, hogy visszatérítesz engem a halálba, és a minden élő gyülekező házába;
Porque yo sé que me conduces a la muerte, a la casa de reunión para todos los vivientes.
24 De a roskadóban levő ne nyujtsa-é ki kezét? Avagy ha veszendőben van, ne kiáltson-é segítségért?
¿Sin embargo no extiendes tu mano al que está sobre una pila de ruinas o en su desastre, y por tanto pide socorro?
25 Avagy nem sírtam-é azon, a kinek kemény napja volt; a szűkölködő miatt nem volt-é lelkem szomorú?
¿No lloré por el afligido? ¿No tuvo compasión mi alma del menesteroso?
26 Bizony jót reméltem és rossz következék, világosságot vártam és homály jöve.
Pero cuando esperaba el bien, me vino el mal. Cuando esperaba luz, me vino oscuridad.
27 Az én bensőm forr és nem nyugoszik; megrohantak engem a nyomorúságnak napjai.
Mis órganos internos se agitan y no reposan. Me confrontan días de aflicción.
28 Feketülten járok, de nem a nap hősége miatt; felkelek a gyülekezetben és kiáltozom.
Ando ennegrecido, y no por el sol. Me levanto en la congregación y pido ayuda.
29 Atyjok fiává lettem a sakáloknak, és társokká a strucz madaraknak.
Soy hermano de chacales y compañero de avestruces.
30 Bőröm feketülten hámlik le rólam, és csontom elég a hőség miatt.
Mi piel ennegrecida se me cae, y mis huesos arden de calor.
31 Hegedűm sírássá változék, sípom pedig jajgatók szavává.
Por tanto, mi arpa se convirtió en lamento, y mi flauta es la voz de los que lloran.
