Jób 30
1 Most pedig nevetnek rajtam, a kik fiatalabbak nálam a kiknek atyjokat az én juhaimnak komondorai közé sem számláltam volna.
“Pero ahora los que son más jóvenes que yo se burlan de mí, cuyos padres consideré indignos de poner con mis perros pastores.
2 Mire való lett volna nékem még kezök ereje is? Rájok nézve a vénség elveszett!
¿De qué me sirve la fuerza de sus manos? hombres en los que la edad madura ha perecido?
3 Szükség és éhség miatt összeaszottak, a kik a kopár földet futják, a sötét, sivatag pusztaságot.
Están demacrados por la carencia y el hambre. Roen la tierra seca, en la penumbra del desperdicio y la desolación.
4 A kik keserű füvet tépnek a bokor mellett, és rekettyegyökér a kenyerök.
Arrancan hierbas saladas junto a los arbustos. Las raíces del árbol de la retama son su alimento.
5 Az emberek közül kiűzik őket, úgy hurítják őket, mint a tolvajt.
Son expulsados de entre los hombres. Lloran tras ellos como tras un ladrón,
6 Félelmetes völgyekben kell lakniok, a földnek és szikláknak hasadékaiban.
para que vivan en valles espantosos, y en agujeros de la tierra y de las rocas.
7 A bokrok között ordítanak, a csalánok alatt gyülekeznek.
Rebuznan entre los arbustos. Están reunidos bajo las ortigas.
8 Esztelen legények, sőt becstelen fiak, a kiket kivertek az országból.
Son hijos de locos, sí, hijos de malvados. Fueron expulsados a latigazos de la tierra.
9 És most ezeknek lettem gúnydalává, nékik levék beszédtárgyuk!
“Ahora me he convertido en su canción. Sí, soy un sinónimo para ellos.
10 Útálnak engem, messze távoznak tőlem, és nem átalanak pökdösni előttem.
Me aborrecen, se alejan de mí, y no duden en escupirme a la cara.
11 Sőt leoldják kötelöket és bántalmaznak engem, és a zabolát előttem kivetik.
Porque ha desatado su cuerda y me ha afligido; y se han desprendido de la restricción ante mí.
12 Jobb felől ifjak támadnak ellenem, gáncsot vetnek lábaimnak, és ösvényt törnek felém, hogy megrontsanak.
A mi derecha se levanta la chusma. Me apartan los pies. Ellos lanzan sus caminos de destrucción contra mí.
13 Az én útamat elrontják, romlásomat öregbítik, nincsen segítség ellenök.
Marcan mi camino. Promueven mi destrucción sin la ayuda de nadie.
14 Mint valami széles résen, úgy rontanak elő, pusztulás között hömpölyögnek ide.
Como a través de una amplia brecha llegan. Se enrollan en medio de la ruina.
15 Rettegések fordultak ellenem, mint vihar űzik el tisztességemet, boldogságom eltünt, mint a felhő.
Los terrores se han vuelto contra mí. Persiguen mi honor como el viento. Mi bienestar ha pasado como una nube.
16 Mostan azért enmagamért ontja ki magát lelkem; nyomorúságnak napjai fognak meg engem.
“Ahora mi alma se derrama dentro de mí. Los días de aflicción se han apoderado de mí.
17 Az éjszaka meglyuggatja csontjaimat bennem, és nem nyugosznak az én inaim.
En la estación nocturna mis huesos están calados en mí, y los dolores que me roen no tienen descanso.
18 A sok erőlködés miatt elváltozott az én ruházatom; úgy szorít engem, mint a köntösöm galléra.
Mi vestimenta está desfigurada por una gran fuerza. Me ata como el cuello de mi túnica.
19 A sárba vetett engem, hasonlóvá lettem porhoz és hamuhoz.
Me ha arrojado al fango. Me he convertido en polvo y cenizas.
20 Kiáltok hozzád, de nem felelsz; megállok és csak nézel reám!
Clamo a ti, y no me respondes. Me pongo de pie, y tú me miras.
21 Kegyetlenné változtál irántam; kezed erejével harczolsz ellenem.
Te has vuelto cruel conmigo. Con la fuerza de tu mano me persigues.
22 Felemelsz, szélnek eresztesz engem, és széttépsz engem a viharban.
Me alzas al viento y me conduces con él. Me disuelves en la tormenta.
23 Hiszen tudtam, hogy visszatérítesz engem a halálba, és a minden élő gyülekező házába;
Porque sé que me llevarás a la muerte, a la casa designada para toda la vida.
24 De a roskadóban levő ne nyujtsa-é ki kezét? Avagy ha veszendőben van, ne kiáltson-é segítségért?
“Sin embargo, ¿no se tiende la mano en su caída? ¿O en su calamidad, por tanto, clamar por ayuda?
25 Avagy nem sírtam-é azon, a kinek kemény napja volt; a szűkölködő miatt nem volt-é lelkem szomorú?
¿No lloré por el que estaba en apuros? ¿No se afligió mi alma por los necesitados?
26 Bizony jót reméltem és rossz következék, világosságot vártam és homály jöve.
Cuando buscaba el bien, vino el mal. Cuando esperaba la luz, llegó la oscuridad.
27 Az én bensőm forr és nem nyugoszik; megrohantak engem a nyomorúságnak napjai.
Mi corazón está turbado y no descansa. Me han llegado días de aflicción.
28 Feketülten járok, de nem a nap hősége miatt; felkelek a gyülekezetben és kiáltozom.
Voy de luto sin el sol. Me pongo de pie en la asamblea y pido ayuda.
29 Atyjok fiává lettem a sakáloknak, és társokká a strucz madaraknak.
Soy hermano de los chacales, y compañera de los avestruces.
30 Bőröm feketülten hámlik le rólam, és csontom elég a hőség miatt.
Mi piel se ennegrece y se desprende de mí. Mis huesos están quemados por el calor.
31 Hegedűm sírássá változék, sípom pedig jajgatók szavává.
Por eso mi arpa se ha convertido en luto, y mi pipa en la voz de los que lloran.
