Jób 30
1 Most pedig nevetnek rajtam, a kik fiatalabbak nálam a kiknek atyjokat az én juhaimnak komondorai közé sem számláltam volna.
Pero ahora se ríen de mí personas mucho más jóvenes que yo; personas a cuyos padres no pondría a trabajar con mis perros pastores.
2 Mire való lett volna nékem még kezök ereje is? Rájok nézve a vénség elveszett!
Son demasiado débiles para serme útiles y están agotados.
3 Szükség és éhség miatt összeaszottak, a kik a kopár földet futják, a sötét, sivatag pusztaságot.
Adelgazados por el hambre y la necesidad, tratan de comer la tierra seca en el desierto oscuro y desolado.
4 A kik keserű füvet tépnek a bokor mellett, és rekettyegyökér a kenyerök.
Allí recogen hierbas del desierto y las hojas de los arbustos, y comen las raíces de las retamas.
5 Az emberek közül kiűzik őket, úgy hurítják őket, mint a tolvajt.
Fueron expulsados de la comunidad.
6 Félelmetes völgyekben kell lakniok, a földnek és szikláknak hasadékaiban.
La gente gritaba tras ellos como si fueran ladrones. Tienen que vivir en barrancos peligrosos, en cuevas y entre las rocas.
7 A bokrok között ordítanak, a csalánok alatt gyülekeznek.
Gritan como animales entre los arbustos; se acurrucan entre la maleza para refugiarse.
8 Esztelen legények, sőt becstelen fiak, a kiket kivertek az országból.
Son gente insensata, sin nombre, que ha sido expulsada de la tierra.
9 És most ezeknek lettem gúnydalává, nékik levék beszédtárgyuk!
Pero ahora se burlan de mí en sus cantos; ¡me he convertido en un chiste para ellos!
10 Útálnak engem, messze távoznak tőlem, és nem átalanak pökdösni előttem.
Me desprecian y rehúyen; no dudan en escupirme a la cara.
11 Sőt leoldják kötelöket és bántalmaznak engem, és a zabolát előttem kivetik.
Dios ha aflojado la cuerda de mi arco y me ha humillado.
12 Jobb felől ifjak támadnak ellenem, gáncsot vetnek lábaimnak, és ösvényt törnek felém, hogy megrontsanak.
La chusma se levanta contra mí, y me hace correr; como una ciudad sitiada planifican formas de destruirme.
13 Az én útamat elrontják, romlásomat öregbítik, nincsen segítség ellenök.
Cortan mi vía de escape; provocan mi caída y lo hacen sin ayuda de nadie.
14 Mint valami széles résen, úgy rontanak elő, pusztulás között hömpölyögnek ide.
Entran por una amplia brecha; se precipitan mientras el muro se derrumba.
15 Rettegések fordultak ellenem, mint vihar űzik el tisztességemet, boldogságom eltünt, mint a felhő.
Me invaden los terrores; mi honor se lo lleva el viento; mi salvación se desvanece como una nube.
16 Mostan azért enmagamért ontja ki magát lelkem; nyomorúságnak napjai fognak meg engem.
Y ahora mi vida se desvanece; cada día la desesperación me atenaza.
17 Az éjszaka meglyuggatja csontjaimat bennem, és nem nyugosznak az én inaim.
Por la noche mis huesos agonizan; el dolor me roe y no cesa.
18 A sok erőlködés miatt elváltozott az én ruházatom; úgy szorít engem, mint a köntösöm galléra.
Dios me agarra bruscamente por la ropa; me tira del cuello de la camisa.
19 A sárba vetett engem, hasonlóvá lettem porhoz és hamuhoz.
Me ha arrojado al barro; me ha humillado como polvo y ceniza.
20 Kiáltok hozzád, de nem felelsz; megállok és csak nézel reám!
Dios, clamo a ti, pero no respondes; me presento ante ti, pero ni siquiera te fijas en mí.
21 Kegyetlenné változtál irántam; kezed erejével harczolsz ellenem.
Te has vuelto cruel conmigo; usas tu poder para hacerme sufrir.
22 Felemelsz, szélnek eresztesz engem, és széttépsz engem a viharban.
Me levantas y me llevas en el viento; me arrojas en el torbellino.
23 Hiszen tudtam, hogy visszatérítesz engem a halálba, és a minden élő gyülekező házába;
Sé que me llevas a la muerte, al lugar donde van todos los vivos.
24 De a roskadóban levő ne nyujtsa-é ki kezét? Avagy ha veszendőben van, ne kiáltson-é segítségért?
¿Quién querría dar una patada a un hombre cuando está abatido, cuando claman por ayuda en su momento de dificultad?
25 Avagy nem sírtam-é azon, a kinek kemény napja volt; a szűkölködő miatt nem volt-é lelkem szomorú?
¿No lloré por los que pasaban por momentos difíciles? ¿No me afligí por lo que sufrían los pobres?
26 Bizony jót reméltem és rossz következék, világosságot vártam és homály jöve.
Pero cuando busqué el bien, sólo vino el mal, y cuando esperé la luz, todo lo que vino fue oscuridad.
27 Az én bensőm forr és nem nyugoszik; megrohantak engem a nyomorúságnak napjai.
En mi interior hay confusión, nunca se detiene; me enfrento a días de desesperación.
28 Feketülten járok, de nem a nap hősége miatt; felkelek a gyülekezetben és kiáltozom.
Estoy tan deprimido; ver el sol no ayuda. Me pongo de pie en la asamblea y clamo por ayuda.
29 Atyjok fiává lettem a sakáloknak, és társokká a strucz madaraknak.
Soy como un hermano de los chacales, un compañero de los búhos.
30 Bőröm feketülten hámlik le rólam, és csontom elég a hőség miatt.
Mi piel se ennegrece sobre mí; y mis huesos arden dentro de mí.
31 Hegedűm sírássá változék, sípom pedig jajgatók szavává.
Mi lira sólo toca canciones tristes, y mi pipa es la voz de los que lloran.
