Jób 30
1 Most pedig nevetnek rajtam, a kik fiatalabbak nálam a kiknek atyjokat az én juhaimnak komondorai közé sem számláltam volna.
А сада смеју ми се млађи од мене, којима отаца не бих хтео метнути са псима стада свог.
2 Mire való lett volna nékem még kezök ereje is? Rájok nézve a vénség elveszett!
А на шта би ми и била сила руку њихових? У њима беше пропала старост.
3 Szükség és éhség miatt összeaszottak, a kik a kopár földet futják, a sötét, sivatag pusztaságot.
Од сиромаштва и глади самоћаваху бежећи од сува, мрачна, пуста и опустошена места;
4 A kik keserű füvet tépnek a bokor mellett, és rekettyegyökér a kenyerök.
Који браху лободу по честама, и смреково корење беше им храна.
5 Az emberek közül kiűzik őket, úgy hurítják őket, mint a tolvajt.
Између људи беху изгоњени и викаше се за њима као за лупежом.
6 Félelmetes völgyekben kell lakniok, a földnek és szikláknak hasadékaiban.
Живљаху по страшним увалама, по јамама у земљи и у камену.
7 A bokrok között ordítanak, a csalánok alatt gyülekeznek.
По грмовима рикаху, под трњем се скупљаху.
8 Esztelen legények, sőt becstelen fiak, a kiket kivertek az országból.
Беху људи никакви и без имена, мање вредни него земља.
9 És most ezeknek lettem gúnydalává, nékik levék beszédtárgyuk!
И њима сам сада песма, и постах им прича.
10 Útálnak engem, messze távoznak tőlem, és nem átalanak pökdösni előttem.
Гаде се на ме, иду далеко од мене и не устежу се пљувати ми у лице.
11 Sőt leoldják kötelöket és bántalmaznak engem, és a zabolát előttem kivetik.
Јер је Бог одапео моју тетиву и муке ми задао те збацише узду преда мном.
12 Jobb felől ifjak támadnak ellenem, gáncsot vetnek lábaimnak, és ösvényt törnek felém, hogy megrontsanak.
С десне стране устајаху момци, поткидаху ми ноге, и насипају пут к мени да ме упропасте.
13 Az én útamat elrontják, romlásomat öregbítik, nincsen segítség ellenök.
Раскопаше моју стазу, умножише ми муке, не треба нико да им помаже.
14 Mint valami széles résen, úgy rontanak elő, pusztulás között hömpölyögnek ide.
Као широким проломом навиру, и наваљују преко развалина.
15 Rettegések fordultak ellenem, mint vihar űzik el tisztességemet, boldogságom eltünt, mint a felhő.
Страхоте навалише на ме, и као ветар терају душу моју, и као облак прође срећа моја.
16 Mostan azért enmagamért ontja ki magát lelkem; nyomorúságnak napjai fognak meg engem.
И сада се душа моја разлива у мени, стигоше ме дани мучни.
17 Az éjszaka meglyuggatja csontjaimat bennem, és nem nyugosznak az én inaim.
Ноћу пробада ми кости у мени, и жиле моје не одмарају се.
18 A sok erőlködés miatt elváltozott az én ruházatom; úgy szorít engem, mint a köntösöm galléra.
Од тешке силе променило се одело моје, и као огрлица у кошуље моје стеже ме.
19 A sárba vetett engem, hasonlóvá lettem porhoz és hamuhoz.
Бацио ме је у блато, те сам као прах и пепео.
20 Kiáltok hozzád, de nem felelsz; megállok és csak nézel reám!
Вичем к Теби, а Ти ме не слушаш; стојим пред Тобом, а Ти не гледаш на ме.
21 Kegyetlenné változtál irántam; kezed erejével harczolsz ellenem.
Претворио си ми се у љута непријатеља; силом руке своје супротиш ми се.
22 Felemelsz, szélnek eresztesz engem, és széttépsz engem a viharban.
Подижеш ме у ветар, посађујеш ме на њ, и растапаш у мени све добро.
23 Hiszen tudtam, hogy visszatérítesz engem a halálba, és a minden élő gyülekező házába;
Јер знам да ћеш ме одвести на смрт и у дом одређени свима живима.
24 De a roskadóban levő ne nyujtsa-é ki kezét? Avagy ha veszendőben van, ne kiáltson-é segítségért?
Али неће пружити руке своје у гроб; кад их стане потирати, они неће викати.
25 Avagy nem sírtam-é azon, a kinek kemény napja volt; a szűkölködő miatt nem volt-é lelkem szomorú?
Нисам ли плакао ради оног који беше у злу? Није ли душа моја жалосна бивала ради убогог?
26 Bizony jót reméltem és rossz következék, világosságot vártam és homály jöve.
Кад се добру надах, дође ми зло; и кад се надах светлости, дође мрак.
27 Az én bensőm forr és nem nyugoszik; megrohantak engem a nyomorúságnak napjai.
Утроба је моја узаврела, и не може да се умири, задесише ме дани мучни.
28 Feketülten járok, de nem a nap hősége miatt; felkelek a gyülekezetben és kiáltozom.
Ходим црн, не од сунца, устајем и вичем у збору.
29 Atyjok fiává lettem a sakáloknak, és társokká a strucz madaraknak.
Брат постах змајевима и друг совама.
30 Bőröm feketülten hámlik le rólam, és csontom elég a hőség miatt.
Поцрнела је кожа на мени и кости моје посахнуше од жеге.
31 Hegedűm sírássá változék, sípom pedig jajgatók szavává.
Гусле се моје претворише у запевку, и свирала моја у плач.
