Jób 30
1 Most pedig nevetnek rajtam, a kik fiatalabbak nálam a kiknek atyjokat az én juhaimnak komondorai közé sem számláltam volna.
Porém agora se riem de mim os de menos idade do que eu, cujos pais eu teria desdenhado de pôr com os cães do meu rebanho.
2 Mire való lett volna nékem még kezök ereje is? Rájok nézve a vénség elveszett!
De que também me serviria a força das suas mãos? já de velhice se tinham esgotado neles.
3 Szükség és éhség miatt összeaszottak, a kik a kopár földet futják, a sötét, sivatag pusztaságot.
De míngua e fome andavam sós, e recolhiam-se para os lugares secos, tenebrosos, assolados e desertos.
4 A kik keserű füvet tépnek a bokor mellett, és rekettyegyökér a kenyerök.
Apanhavam malvas junto aos arbustos, e o seu mantimento eram as raízes dos zimbros.
5 Az emberek közül kiűzik őket, úgy hurítják őket, mint a tolvajt.
Do meio dos homens foram expulsos, e gritavam contra eles, como contra o ladrão:
6 Félelmetes völgyekben kell lakniok, a földnek és szikláknak hasadékaiban.
Para habitarem nos barrancos dos vales, e nas cavernas da terra e das rochas.
7 A bokrok között ordítanak, a csalánok alatt gyülekeznek.
Bramavam entre os arbustos, e ajuntavam-se debaixo das ortigas.
8 Esztelen legények, sőt becstelen fiak, a kiket kivertek az országból.
Eram filhos de doidos, e filhos de gente sem nome, e da terra foram expulsos.
9 És most ezeknek lettem gúnydalává, nékik levék beszédtárgyuk!
Porém agora sou a sua canção, e lhes sirvo de rifão.
10 Útálnak engem, messze távoznak tőlem, és nem átalanak pökdösni előttem.
Abominam-me, e fogem para longe de mim, e do meu rosto não reteem o seu escarro.
11 Sőt leoldják kötelöket és bántalmaznak engem, és a zabolát előttem kivetik.
Porque Deus desatou o meu cordão, e me oprimiu, pelo que sacudiram de si o freio perante o meu rosto.
12 Jobb felől ifjak támadnak ellenem, gáncsot vetnek lábaimnak, és ösvényt törnek felém, hogy megrontsanak.
Á direita se levantam os moços; empurram os meus pés, e preparam contra mim os seus caminhos de destruição.
13 Az én útamat elrontják, romlásomat öregbítik, nincsen segítség ellenök.
Desbarataram-me o meu caminho: promovem a minha miséria: não tem ajudador.
14 Mint valami széles résen, úgy rontanak elő, pusztulás között hömpölyögnek ide.
Veem contra mim como por uma grande brecha, e revolvem-se entre a assolação.
15 Rettegések fordultak ellenem, mint vihar űzik el tisztességemet, boldogságom eltünt, mint a felhő.
Sobrevieram-me pavores; como vento perseguem a minha honra, e como nuvem passou a minha felicidade.
16 Mostan azért enmagamért ontja ki magát lelkem; nyomorúságnak napjai fognak meg engem.
E agora derrama-se em mim a minha alma: os dias da aflição se apoderaram de mim.
17 Az éjszaka meglyuggatja csontjaimat bennem, és nem nyugosznak az én inaim.
De noite se me traspassam os meus ossos, e os pulsos das minhas veias não descançam.
18 A sok erőlködés miatt elváltozott az én ruházatom; úgy szorít engem, mint a köntösöm galléra.
Pela grandeza da força das dores se demudou o meu vestido, e ele como o cabeção da minha túnica me cinge.
19 A sárba vetett engem, hasonlóvá lettem porhoz és hamuhoz.
Lançou-me na lama, e fiquei semelhante ao pó e à cinza.
20 Kiáltok hozzád, de nem felelsz; megállok és csak nézel reám!
Clamo a ti, porém tu não me respondes: estou em pé, porém para mim não atentas.
21 Kegyetlenné változtál irántam; kezed erejével harczolsz ellenem.
Tornaste-te a ser cruel contra mim: com a força da tua mão resistes violentamente.
22 Felemelsz, szélnek eresztesz engem, és széttépsz engem a viharban.
Levantas-me sobre o vento, fazes-me cavalgar sobre ele, e derretes-me o ser.
23 Hiszen tudtam, hogy visszatérítesz engem a halálba, és a minden élő gyülekező házába;
Porque eu sei que me levarás à morte e à casa do ajuntamento determinado a todos os viventes.
24 De a roskadóban levő ne nyujtsa-é ki kezét? Avagy ha veszendőben van, ne kiáltson-é segítségért?
Porém não estenderá a mão para o montão de terra, se houve clamor neles contra mim na sua desventura.
25 Avagy nem sírtam-é azon, a kinek kemény napja volt; a szűkölködő miatt nem volt-é lelkem szomorú?
Porventura, não chorei sobre aquele que estava aflito? ou não se angustiou a minha alma pelo necessitado?
26 Bizony jót reméltem és rossz következék, világosságot vártam és homály jöve.
Todavia aguardando eu o bem, então me veio o mal, e esperando eu a luz, veio a escuridão.
27 Az én bensőm forr és nem nyugoszik; megrohantak engem a nyomorúságnak napjai.
As minhas entranhas ferveram e não estão quietas: os dias da aflição me surpreenderam.
28 Feketülten járok, de nem a nap hősége miatt; felkelek a gyülekezetben és kiáltozom.
Denegrido ando, porém não do sol, e, levantando-me na congregação, clamo por socorro.
29 Atyjok fiává lettem a sakáloknak, és társokká a strucz madaraknak.
Irmão me fiz dos dragões, e companheiro dos avestruzes.
30 Bőröm feketülten hámlik le rólam, és csontom elég a hőség miatt.
Enegreceu-se a minha pele sobre mim, e os meus ossos estão queimados do calor.
31 Hegedűm sírássá változék, sípom pedig jajgatók szavává.
Pelo que se trocou a minha harmonia em lamentação, e o meu órgão em voz dos que choram.
