Jób 30
1 Most pedig nevetnek rajtam, a kik fiatalabbak nálam a kiknek atyjokat az én juhaimnak komondorai közé sem számláltam volna.
Bet nu par mani smejas, kas jaunāki nekā es, kuru tēvus es nebūtu cienījis likt pie saviem lopu suņiem.
2 Mire való lett volna nékem még kezök ereje is? Rájok nézve a vénség elveszett!
Viņu roku spēku kur es to liktu? viņu zaļums un krietnums bija pagalam.
3 Szükség és éhség miatt összeaszottak, a kik a kopár földet futják, a sötét, sivatag pusztaságot.
No trūkuma un bada izdēdējuši tie grauza noras, tumšās tuksneša un posta vietās.
4 A kik keserű füvet tépnek a bokor mellett, és rekettyegyökér a kenyerök.
Tie nātres izplūca pa krūmiem un paegļu saknes tiem bija par barību.
5 Az emberek közül kiűzik őket, úgy hurítják őket, mint a tolvajt.
No ļaužu vidus tie tapa izdzīti un tiem uzkliedza kā zagļiem.
6 Félelmetes völgyekben kell lakniok, a földnek és szikláknak hasadékaiban.
Bailīgās gravās tiem bija jādzīvo, ir zemes un akmeņu caurumos.
7 A bokrok között ordítanak, a csalánok alatt gyülekeznek.
Krūmos tie brēca, un dadžos tie gūlās,
8 Esztelen legények, sőt becstelen fiak, a kiket kivertek az országból.
Nesaprašu un negoda ļaužu bērni, kas no zemes bija izdzīti!
9 És most ezeknek lettem gúnydalává, nékik levék beszédtárgyuk!
Bet nu es tiem esmu tapis par dziesmiņu un esmu tiem par pasaku.
10 Útálnak engem, messze távoznak tőlem, és nem átalanak pökdösni előttem.
Tie mani tura par negantību, atstājās tālu no manis un nekaunas man vaigā spļaudīt.
11 Sőt leoldják kötelöket és bántalmaznak engem, és a zabolát előttem kivetik.
Jo Dievs manu dvēseli ir darījis gurdenu un mani apbēdinājis; tad tie vairs nevaldās manā priekšā.
12 Jobb felől ifjak támadnak ellenem, gáncsot vetnek lábaimnak, és ösvényt törnek felém, hogy megrontsanak.
Pa labo roku ceļas puikas un stumda manas kājas un taisa savu ceļu, mani samaitāt.
13 Az én útamat elrontják, romlásomat öregbítik, nincsen segítség ellenök.
Tie salauž manu laipu, tie palīdz mani gāzt, paši būdami bez palīga.
14 Mint valami széles résen, úgy rontanak elő, pusztulás között hömpölyögnek ide.
Tie nāk kā caur platu plīsumu; ar lielu troksni tie plūst šurpu.
15 Rettegések fordultak ellenem, mint vihar űzik el tisztességemet, boldogságom eltünt, mint a felhő.
Briesmas man uzbrukušas, kā ar vētru aizdzīta mana godība, un kā mākonis nozudusi mana laime.
16 Mostan azért enmagamért ontja ki magát lelkem; nyomorúságnak napjai fognak meg engem.
Tādēļ nu mana dvēsele nerimst iekš manis, un bēdu laiks mani aizgrābis.
17 Az éjszaka meglyuggatja csontjaimat bennem, és nem nyugosznak az én inaim.
Naktī mani kauli top izurbti iekš manis, un kas mani grauž, nerimst.
18 A sok erőlködés miatt elváltozott az én ruházatom; úgy szorít engem, mint a köntösöm galléra.
Caur varenu spēku mans apģērbs pārvērties; tas mani žņaudz, kā apkakle.
19 A sárba vetett engem, hasonlóvá lettem porhoz és hamuhoz.
Viņš mani iemetis dubļos, un es esmu tapis kā pīšļi un pelni.
20 Kiáltok hozzád, de nem felelsz; megállok és csak nézel reám!
Es Tevi piesaucu, bet Tu man neatbildi, es gaidu, bet Tu tik skaties.
21 Kegyetlenné változtál irántam; kezed erejével harczolsz ellenem.
Tu pret mani esi palicis briesmīgs, ar Savu vareno roku Tu man turies pretī.
22 Felemelsz, szélnek eresztesz engem, és széttépsz engem a viharban.
Tu mani pacēli, kā vējš mani aiznes, un man izkūst visa laime.
23 Hiszen tudtam, hogy visszatérítesz engem a halálba, és a minden élő gyülekező házába;
Jo es zinu, ka Tu mani nodosi nāvē, kur visi dzīvie kopā aiziet mājot.
24 De a roskadóban levő ne nyujtsa-é ki kezét? Avagy ha veszendőben van, ne kiáltson-é segítségért?
Tomēr, vai krītot neizstiepj roku, jeb vai bojā ejot nebrēc.
25 Avagy nem sírtam-é azon, a kinek kemény napja volt; a szűkölködő miatt nem volt-é lelkem szomorú?
Vai es neraudāju par grūtdienīti vai mana dvēsele nenoskuma par apbēdināto?
26 Bizony jót reméltem és rossz következék, világosságot vártam és homály jöve.
Bet kad es nu gaidīju labumu, tad nāca ļaunums; kad es cerēju uz gaišumu, tad nāca tumsība.
27 Az én bensőm forr és nem nyugoszik; megrohantak engem a nyomorúságnak napjai.
Manas iekšas verd un nemitās, bēdu dienas man uzgājušas.
28 Feketülten járok, de nem a nap hősége miatt; felkelek a gyülekezetben és kiáltozom.
Es esmu melns, bet ne no saules, es paceļos un kliedzu draudzes vidū.
29 Atyjok fiává lettem a sakáloknak, és társokká a strucz madaraknak.
Vilkiem esmu palicis par brāli un pūces bērniem par biedri.
30 Bőröm feketülten hámlik le rólam, és csontom elég a hőség miatt.
Mana āda palikusi melna uz manis, un mani kauli ir izkaltuši no karstuma.
31 Hegedűm sírássá változék, sípom pedig jajgatók szavává.
Tādēļ mana kokle ir tapusi par žēlabām un mana stabule par vaimanām.
