Jób 30
1 Most pedig nevetnek rajtam, a kik fiatalabbak nálam a kiknek atyjokat az én juhaimnak komondorai közé sem számláltam volna.
nunc autem derident me iuniores tempore quorum non dignabar patres ponere cum canibus gregis mei
2 Mire való lett volna nékem még kezök ereje is? Rájok nézve a vénség elveszett!
quorum virtus manuum erat mihi pro nihilo et vita ipsa putabantur indigni
3 Szükség és éhség miatt összeaszottak, a kik a kopár földet futják, a sötét, sivatag pusztaságot.
egestate et fame steriles qui rodebant in solitudine squalentes calamitate et miseria
4 A kik keserű füvet tépnek a bokor mellett, és rekettyegyökér a kenyerök.
et mandebant herbas et arborum cortices et radix iuniperorum erat cibus eorum
5 Az emberek közül kiűzik őket, úgy hurítják őket, mint a tolvajt.
qui de convallibus ista rapientes cum singula repperissent ad ea cum clamore currebant
6 Félelmetes völgyekben kell lakniok, a földnek és szikláknak hasadékaiban.
in desertis habitabant torrentium et in cavernis terrae vel super glaream
7 A bokrok között ordítanak, a csalánok alatt gyülekeznek.
qui inter huiuscemodi laetabantur et esse sub sentibus delicias conputabant
8 Esztelen legények, sőt becstelen fiak, a kiket kivertek az országból.
filii stultorum et ignobilium et in terra penitus non parentes
9 És most ezeknek lettem gúnydalává, nékik levék beszédtárgyuk!
nunc in eorum canticum versus sum et factus sum eis proverbium
10 Útálnak engem, messze távoznak tőlem, és nem átalanak pökdösni előttem.
abominantur me et longe fugiunt a me et faciem meam conspuere non verentur
11 Sőt leoldják kötelöket és bántalmaznak engem, és a zabolát előttem kivetik.
faretram enim suam aperuit et adflixit me et frenum posuit in os meum
12 Jobb felől ifjak támadnak ellenem, gáncsot vetnek lábaimnak, és ösvényt törnek felém, hogy megrontsanak.
ad dexteram orientis calamitatis meae ilico surrexerunt pedes meos subverterunt et oppresserunt quasi fluctibus semitis suis
13 Az én útamat elrontják, romlásomat öregbítik, nincsen segítség ellenök.
dissipaverunt itinera mea insidiati sunt mihi et praevaluerunt et non fuit qui ferret auxilium
14 Mint valami széles résen, úgy rontanak elő, pusztulás között hömpölyögnek ide.
quasi rupto muro et aperta ianua inruerunt super me et ad meas miserias devoluti sunt
15 Rettegések fordultak ellenem, mint vihar űzik el tisztességemet, boldogságom eltünt, mint a felhő.
redactus sum in nihili abstulisti quasi ventus desiderium meum et velut nubes pertransiit salus mea
16 Mostan azért enmagamért ontja ki magát lelkem; nyomorúságnak napjai fognak meg engem.
nunc autem in memet ipso marcescit anima mea et possident me dies adflictionis
17 Az éjszaka meglyuggatja csontjaimat bennem, és nem nyugosznak az én inaim.
nocte os meum perforatur doloribus et qui me comedunt non dormiunt
18 A sok erőlködés miatt elváltozott az én ruházatom; úgy szorít engem, mint a köntösöm galléra.
in multitudine eorum consumitur vestimentum meum et quasi capitio tunicae sic cinxerunt me
19 A sárba vetett engem, hasonlóvá lettem porhoz és hamuhoz.
conparatus sum luto et adsimilatus favillae et cineri
20 Kiáltok hozzád, de nem felelsz; megállok és csak nézel reám!
clamo ad te et non exaudis me sto et non respicis me
21 Kegyetlenné változtál irántam; kezed erejével harczolsz ellenem.
mutatus es mihi in crudelem et in duritia manus tuae adversaris mihi
22 Felemelsz, szélnek eresztesz engem, és széttépsz engem a viharban.
elevasti me et quasi super ventum ponens elisisti me valide
23 Hiszen tudtam, hogy visszatérítesz engem a halálba, és a minden élő gyülekező házába;
scio quia morti tradas me ubi constituta domus est omni viventi
24 De a roskadóban levő ne nyujtsa-é ki kezét? Avagy ha veszendőben van, ne kiáltson-é segítségért?
verumtamen non ad consumptionem eorum emittis manum tuam et si corruerint ipse salvabis
25 Avagy nem sírtam-é azon, a kinek kemény napja volt; a szűkölködő miatt nem volt-é lelkem szomorú?
flebam quondam super eum qui adflictus erat et conpatiebatur anima mea pauperi
26 Bizony jót reméltem és rossz következék, világosságot vártam és homály jöve.
expectabam bona et venerunt mihi mala praestolabar lucem et eruperunt tenebrae
27 Az én bensőm forr és nem nyugoszik; megrohantak engem a nyomorúságnak napjai.
interiora mea efferbuerunt absque ulla requie praevenerunt me dies adflictionis
28 Feketülten járok, de nem a nap hősége miatt; felkelek a gyülekezetben és kiáltozom.
maerens incedebam sine furore consurgens in turba clamavi
29 Atyjok fiává lettem a sakáloknak, és társokká a strucz madaraknak.
frater fui draconum et socius strutionum
30 Bőröm feketülten hámlik le rólam, és csontom elég a hőség miatt.
cutis mea denigrata est super me et ossa mea aruerunt prae caumate
31 Hegedűm sírássá változék, sípom pedig jajgatók szavává.
versa est in luctum cithara mea et organum meum in vocem flentium
