Jób 30
1 Most pedig nevetnek rajtam, a kik fiatalabbak nálam a kiknek atyjokat az én juhaimnak komondorai közé sem számláltam volna.
Nunc autem derident me iuniores tempore, quorum non dignabar patres ponere cum canibus gregis mei:
2 Mire való lett volna nékem még kezök ereje is? Rájok nézve a vénség elveszett!
Quorum virtus manuum mihi erat pro nihilo, et vita ipsa putabantur indigni.
3 Szükség és éhség miatt összeaszottak, a kik a kopár földet futják, a sötét, sivatag pusztaságot.
Egestate et fame steriles, qui rodebant in solitudine, squallentes calamitate, et miseria.
4 A kik keserű füvet tépnek a bokor mellett, és rekettyegyökér a kenyerök.
Et mandebant herbas, et arborum cortices, et radix iuniperorum erat cibus eorum.
5 Az emberek közül kiűzik őket, úgy hurítják őket, mint a tolvajt.
Qui de convallibus ista rapientes, cum singula reperissent, ad ea cum clamore currebant.
6 Félelmetes völgyekben kell lakniok, a földnek és szikláknak hasadékaiban.
In desertis habitabant torrentium, et in cavernis terrae, vel super glaream.
7 A bokrok között ordítanak, a csalánok alatt gyülekeznek.
Qui inter huiuscemodi laetabantur, et esse sub sentibus delicias computabant.
8 Esztelen legények, sőt becstelen fiak, a kiket kivertek az országból.
Filii stultorum et ignobilium, et in terra penitus non parentes.
9 És most ezeknek lettem gúnydalává, nékik levék beszédtárgyuk!
Nunc in eorum canticum versus sum, et factus sum eis in proverbium.
10 Útálnak engem, messze távoznak tőlem, és nem átalanak pökdösni előttem.
Abominantur me, et longe fugiunt a me, et faciem meam conspuere non verentur.
11 Sőt leoldják kötelöket és bántalmaznak engem, és a zabolát előttem kivetik.
Pharetram enim suam aperuit, et afflixit me, et frenum posuit in os meum.
12 Jobb felől ifjak támadnak ellenem, gáncsot vetnek lábaimnak, és ösvényt törnek felém, hogy megrontsanak.
Ad dexteram orientis calamitatis meae illico surrexerunt: pedes meos subverterunt, et oppresserunt quasi fluctibus semitis suis.
13 Az én útamat elrontják, romlásomat öregbítik, nincsen segítség ellenök.
Dissipaverunt itinera mea, insidiati sunt mihi, et praevaluerunt, et non fuit qui ferret auxilium.
14 Mint valami széles résen, úgy rontanak elő, pusztulás között hömpölyögnek ide.
Quasi rupto muro, et aperta ianua, irruerunt super me, et ad meas miserias devoluti sunt.
15 Rettegések fordultak ellenem, mint vihar űzik el tisztességemet, boldogságom eltünt, mint a felhő.
Redactus sum in nihilum: abiit quasi ventus desiderium meum: et velut nubes pertransiit salus mea.
16 Mostan azért enmagamért ontja ki magát lelkem; nyomorúságnak napjai fognak meg engem.
Nunc autem in memetipso marcescit anima mea, et possident me dies afflictionis.
17 Az éjszaka meglyuggatja csontjaimat bennem, és nem nyugosznak az én inaim.
Nocte os meum perforatur doloribus: et qui me comedunt, non dormiunt.
18 A sok erőlködés miatt elváltozott az én ruházatom; úgy szorít engem, mint a köntösöm galléra.
In multitudine eorum consumitur vestimentum meum, et quasi capito tunicae succinxerunt me.
19 A sárba vetett engem, hasonlóvá lettem porhoz és hamuhoz.
Comparatus sum luto, et assimilatus sum favillae et cineri.
20 Kiáltok hozzád, de nem felelsz; megállok és csak nézel reám!
Clamo ad te, et non exaudis me: sto, et non respicis me.
21 Kegyetlenné változtál irántam; kezed erejével harczolsz ellenem.
Mutatus es mihi in crudelem, et in duritia manus tuae adversaris mihi.
22 Felemelsz, szélnek eresztesz engem, és széttépsz engem a viharban.
Elevasti me, et quasi super ventum ponens elisisti me valide.
23 Hiszen tudtam, hogy visszatérítesz engem a halálba, és a minden élő gyülekező házába;
Scio quia morti trades me, ubi constituta est domus omni viventi.
24 De a roskadóban levő ne nyujtsa-é ki kezét? Avagy ha veszendőben van, ne kiáltson-é segítségért?
Verumtamen non ad consumptionem meam emittis manum tuam: et si corruerim, ipse salvabis.
25 Avagy nem sírtam-é azon, a kinek kemény napja volt; a szűkölködő miatt nem volt-é lelkem szomorú?
Flebam quondam super eo, qui afflictus erat, et compatiebatur anima mea pauperi.
26 Bizony jót reméltem és rossz következék, világosságot vártam és homály jöve.
Expectabam bona, et venerunt mihi mala: praestolabar lucem, et eruperunt tenebrae.
27 Az én bensőm forr és nem nyugoszik; megrohantak engem a nyomorúságnak napjai.
Interiora mea efferbuerunt absque ulla requie, praevenerunt me dies afflictionis.
28 Feketülten járok, de nem a nap hősége miatt; felkelek a gyülekezetben és kiáltozom.
Moerens incedebam, sine furore, consurgens, in turba clamabam.
29 Atyjok fiává lettem a sakáloknak, és társokká a strucz madaraknak.
Frater fui draconum, et socius struthionum.
30 Bőröm feketülten hámlik le rólam, és csontom elég a hőség miatt.
Cutis mea denigrata est super me, et ossa mea aruerunt prae caumate.
31 Hegedűm sírássá változék, sípom pedig jajgatók szavává.
Versa est in luctum cithara mea, et organum meum in vocem flentium.
