Jób 30
1 Most pedig nevetnek rajtam, a kik fiatalabbak nálam a kiknek atyjokat az én juhaimnak komondorai közé sem számláltam volna.
És most kaczagnak rajtam, kik korra fiatalabbak nálam, kiknek atyáit megvetettem, hogy nyájam ebei mellé sem helyeztem volna el.
2 Mire való lett volna nékem még kezök ereje is? Rájok nézve a vénség elveszett!
Kezeik ereje is minek nekem? Rájok nézve elveszett erejük telje,
3 Szükség és éhség miatt összeaszottak, a kik a kopár földet futják, a sötét, sivatag pusztaságot.
szűkölködés és éhezés által kiaszva. A kik bekószálják a sivatagot, a puszta és a pusztaság éjjelét;
4 A kik keserű füvet tépnek a bokor mellett, és rekettyegyökér a kenyerök.
a kik leszakítanak sós füvet a bokor mellett s rekettye gyökere az ő kenyerük.
5 Az emberek közül kiűzik őket, úgy hurítják őket, mint a tolvajt.
Az emberek köréből kiűzetnek, riadnak rájuk mint a tolvajra.
6 Félelmetes völgyekben kell lakniok, a földnek és szikláknak hasadékaiban.
Rettenetes szakadékokban kell lakniok, földi lyukakban és sziklákon.
7 A bokrok között ordítanak, a csalánok alatt gyülekeznek.
Bokrok között ordítanak, csalánok alatt verődnek össze.
8 Esztelen legények, sőt becstelen fiak, a kiket kivertek az országból.
Alávalónak fiai, meg név nélkül valónak a fiai, kiverettek az országból.
9 És most ezeknek lettem gúnydalává, nékik levék beszédtárgyuk!
De most gúnydaluk vagyok, lettem nekik szóbeszédül.
10 Útálnak engem, messze távoznak tőlem, és nem átalanak pökdösni előttem.
Megutáltak, eltávoztak tőlem, s arczomat nem kímélték a köpéstől.
11 Sőt leoldják kötelöket és bántalmaznak engem, és a zabolát előttem kivetik.
Mert inamat megoldotta és elsanyarodott, neki eresztették előttem a gyeplőt.
12 Jobb felől ifjak támadnak ellenem, gáncsot vetnek lábaimnak, és ösvényt törnek felém, hogy megrontsanak.
Jobbról kél a fajzat, lábaimat ellökték, és feltöltötték ellenem veszedelmes ösvényeiket.
13 Az én útamat elrontják, romlásomat öregbítik, nincsen segítség ellenök.
Lerontották utamat, elősegítik balsorsomat, ők, kiknek nincsen segítőjük.
14 Mint valami széles résen, úgy rontanak elő, pusztulás között hömpölyögnek ide.
Mint széles résen át jönnek, rom matt hömpölyögnek tova.
15 Rettegések fordultak ellenem, mint vihar űzik el tisztességemet, boldogságom eltünt, mint a felhő.
Rémség fordult rám, üldözi, mint a szél, nemes voltomat, s eltűnt, mint a felhő, segítségem.
16 Mostan azért enmagamért ontja ki magát lelkem; nyomorúságnak napjai fognak meg engem.
És most elomlik bennem a lelkem, elfogtak engem a nyomorúság napjai.
17 Az éjszaka meglyuggatja csontjaimat bennem, és nem nyugosznak az én inaim.
Az éjszaka levájta rólam csontjaimat, és idegeim nem pihennek.
18 A sok erőlködés miatt elváltozott az én ruházatom; úgy szorít engem, mint a köntösöm galléra.
Nagy erő által elváltozott öltözékem, mint köntösöm nyílása szorít engem.
19 A sárba vetett engem, hasonlóvá lettem porhoz és hamuhoz.
Lecsapott a sárba, hogy hasonlóvá lettem porhoz, hamuhoz.
20 Kiáltok hozzád, de nem felelsz; megállok és csak nézel reám!
Fohászkodom hozzád, de nem hallgatsz meg, megálltam és te rám meredtél;
21 Kegyetlenné változtál irántam; kezed erejével harczolsz ellenem.
kegyetlenre változol irántam, kezed hatalmával gyűlölsz engemet.
22 Felemelsz, szélnek eresztesz engem, és széttépsz engem a viharban.
Felkapsz a szélre, hajtatsz engem és elcsüggesztesz engem üdvösségtől.
23 Hiszen tudtam, hogy visszatérítesz engem a halálba, és a minden élő gyülekező házába;
Mert tudom, halál felé viszel, s minden élőnek találkozó házába.
24 De a roskadóban levő ne nyujtsa-é ki kezét? Avagy ha veszendőben van, ne kiáltson-é segítségért?
Csak rom ellen ne nyújtson ki kezet, ha ugyan dőltében van győzelme!
25 Avagy nem sírtam-é azon, a kinek kemény napja volt; a szűkölködő miatt nem volt-é lelkem szomorú?
Avagy nem sírtam-e a nehéz sorsún, nem bánkódott-e lelkem a szűkölködőn?
26 Bizony jót reméltem és rossz következék, világosságot vártam és homály jöve.
Mert jót reméltem és rossz jött, fényre várakoztam és homály jött.
27 Az én bensőm forr és nem nyugoszik; megrohantak engem a nyomorúságnak napjai.
Beleim forrnak s nem csillapodnak, elém törtek a nyomor napjai.
28 Feketülten járok, de nem a nap hősége miatt; felkelek a gyülekezetben és kiáltozom.
Elkomorodva járok, napfény nélkül, felállok a gyűlésben – könyörgök.
29 Atyjok fiává lettem a sakáloknak, és társokká a strucz madaraknak.
Testvére lettem a sakáloknak és társa a struczmadaraknak.
30 Bőröm feketülten hámlik le rólam, és csontom elég a hőség miatt.
Bőröm lefeketéllett rólam, és csontom ég a hévtől.
31 Hegedűm sírássá változék, sípom pedig jajgatók szavává.
Így lett gyásszá a hárfám és lantom síróknak hangjává.
