Jób 30
1 Most pedig nevetnek rajtam, a kik fiatalabbak nálam a kiknek atyjokat az én juhaimnak komondorai közé sem számláltam volna.
Et maintenant!… je suis la risée de plus jeunes que moi, De ceux dont je dédaignais de mettre les pères Parmi les chiens de mon troupeau.
2 Mire való lett volna nékem még kezök ereje is? Rájok nézve a vénség elveszett!
Mais à quoi me servirait la force de leurs mains? Ils sont incapables d’atteindre la vieillesse.
3 Szükség és éhség miatt összeaszottak, a kik a kopár földet futják, a sötét, sivatag pusztaságot.
Desséchés par la misère et la faim, Ils fuient dans les lieux arides, Depuis longtemps abandonnés et déserts;
4 A kik keserű füvet tépnek a bokor mellett, és rekettyegyökér a kenyerök.
Ils arrachent près des arbrisseaux les herbes sauvages, Et ils n’ont pour pain que la racine des genêts.
5 Az emberek közül kiűzik őket, úgy hurítják őket, mint a tolvajt.
On les chasse du milieu des hommes, On crie après eux comme après des voleurs.
6 Félelmetes völgyekben kell lakniok, a földnek és szikláknak hasadékaiban.
Ils habitent dans d’affreuses vallées, Dans les cavernes de la terre et dans les rochers;
7 A bokrok között ordítanak, a csalánok alatt gyülekeznek.
Ils hurlent parmi les buissons, Ils se rassemblent sous les ronces.
8 Esztelen legények, sőt becstelen fiak, a kiket kivertek az országból.
Êtres vils et méprisés, On les repousse du pays.
9 És most ezeknek lettem gúnydalává, nékik levék beszédtárgyuk!
Et maintenant, je suis l’objet de leurs chansons, Je suis en butte à leurs propos.
10 Útálnak engem, messze távoznak tőlem, és nem átalanak pökdösni előttem.
Ils ont horreur de moi, ils se détournent, Ils me crachent au visage.
11 Sőt leoldják kötelöket és bántalmaznak engem, és a zabolát előttem kivetik.
Ils n’ont plus de retenue et ils m’humilient, Ils rejettent tout frein devant moi.
12 Jobb felől ifjak támadnak ellenem, gáncsot vetnek lábaimnak, és ösvényt törnek felém, hogy megrontsanak.
Ces misérables se lèvent à ma droite et me poussent les pieds, Ils se fraient contre moi des sentiers pour ma ruine;
13 Az én útamat elrontják, romlásomat öregbítik, nincsen segítség ellenök.
Ils détruisent mon propre sentier et travaillent à ma perte, Eux à qui personne ne viendrait en aide;
14 Mint valami széles résen, úgy rontanak elő, pusztulás között hömpölyögnek ide.
Ils arrivent comme par une large brèche, Ils se précipitent sous les craquements.
15 Rettegések fordultak ellenem, mint vihar űzik el tisztességemet, boldogságom eltünt, mint a felhő.
Les terreurs m’assiègent; Ma gloire est emportée comme par le vent, Mon bonheur a passé comme un nuage.
16 Mostan azért enmagamért ontja ki magát lelkem; nyomorúságnak napjai fognak meg engem.
Et maintenant, mon âme s’épanche en mon sein, Les jours de la souffrance m’ont saisi.
17 Az éjszaka meglyuggatja csontjaimat bennem, és nem nyugosznak az én inaim.
La nuit me perce et m’arrache les os, La douleur qui me ronge ne se donne aucun repos,
18 A sok erőlködés miatt elváltozott az én ruházatom; úgy szorít engem, mint a köntösöm galléra.
Par la violence du mal mon vêtement perd sa forme, Il se colle à mon corps comme ma tunique.
19 A sárba vetett engem, hasonlóvá lettem porhoz és hamuhoz.
Dieu m’a jeté dans la boue, Et je ressemble à la poussière et à la cendre.
20 Kiáltok hozzád, de nem felelsz; megállok és csak nézel reám!
Je crie vers toi, et tu ne me réponds pas; Je me tiens debout, et tu me lances ton regard.
21 Kegyetlenné változtál irántam; kezed erejével harczolsz ellenem.
Tu deviens cruel contre moi, Tu me combats avec la force de ta main.
22 Felemelsz, szélnek eresztesz engem, és széttépsz engem a viharban.
Tu me soulèves, tu me fais voler au-dessus du vent, Et tu m’anéantis au bruit de la tempête.
23 Hiszen tudtam, hogy visszatérítesz engem a halálba, és a minden élő gyülekező házába;
Car, je le sais, tu me mènes à la mort, Au rendez-vous de tous les vivants.
24 De a roskadóban levő ne nyujtsa-é ki kezét? Avagy ha veszendőben van, ne kiáltson-é segítségért?
Mais celui qui va périr n’étend-il pas les mains? Celui qui est dans le malheur n’implore-t-il pas du secours?
25 Avagy nem sírtam-é azon, a kinek kemény napja volt; a szűkölködő miatt nem volt-é lelkem szomorú?
N’avais-je pas des larmes pour l’infortuné? Mon cœur n’avait-il pas pitié de l’indigent?
26 Bizony jót reméltem és rossz következék, világosságot vártam és homály jöve.
J’attendais le bonheur, et le malheur est arrivé; J’espérais la lumière, et les ténèbres sont venues.
27 Az én bensőm forr és nem nyugoszik; megrohantak engem a nyomorúságnak napjai.
Mes entrailles bouillonnent sans relâche, Les jours de la calamité m’ont surpris.
28 Feketülten járok, de nem a nap hősége miatt; felkelek a gyülekezetben és kiáltozom.
Je marche noirci, mais non par le soleil; Je me lève en pleine assemblée, et je crie.
29 Atyjok fiává lettem a sakáloknak, és társokká a strucz madaraknak.
Je suis devenu le frère des chacals, Le compagnon des autruches.
30 Bőröm feketülten hámlik le rólam, és csontom elég a hőség miatt.
Ma peau noircit et tombe, Mes os brûlent et se dessèchent.
31 Hegedűm sírássá változék, sípom pedig jajgatók szavává.
Ma harpe n’est plus qu’un instrument de deuil, Et mon chalumeau ne peut rendre que des sons plaintifs.
