Jób 30
1 Most pedig nevetnek rajtam, a kik fiatalabbak nálam a kiknek atyjokat az én juhaimnak komondorai közé sem számláltam volna.
Et maintenant, je suis la risée d’hommes plus jeunes que moi, dont je n’aurais pas daigné mettre les pères parmi les chiens de mon troupeau.
2 Mire való lett volna nékem még kezök ereje is? Rájok nézve a vénség elveszett!
Qu’aurais-je fait de la force de leurs bras? Ils sont privés de toute vigueur.
3 Szükség és éhség miatt összeaszottak, a kik a kopár földet futják, a sötét, sivatag pusztaságot.
Desséchés par la misère et la faim, ils broutent le désert, un sol depuis longtemps aride et désolé.
4 A kik keserű füvet tépnek a bokor mellett, és rekettyegyökér a kenyerök.
Ils cueillent sur les buissons des bourgeons amers, ils n’ont pour pain que la racine des genêts.
5 Az emberek közül kiűzik őket, úgy hurítják őket, mint a tolvajt.
On les écarte de la société des hommes, on crie après eux comme après le voleur.
6 Félelmetes völgyekben kell lakniok, a földnek és szikláknak hasadékaiban.
Ils habitent dans d’affreuses vallées, dans les cavernes de la terre et les rochers.
7 A bokrok között ordítanak, a csalánok alatt gyülekeznek.
On entend leurs cris sauvages parmi les broussailles, ils se couchent ensemble sous les ronces:
8 Esztelen legények, sőt becstelen fiak, a kiket kivertek az országból.
gens insensés, race sans nom, bannis avec mépris de la terre habitée!
9 És most ezeknek lettem gúnydalává, nékik levék beszédtárgyuk!
Et maintenant je suis l’objet de leurs chansons, je suis en butte à leurs propos.
10 Útálnak engem, messze távoznak tőlem, és nem átalanak pökdösni előttem.
Ils ont horreur de moi, ils me fuient, ils ne détournent pas leur crachat de mon visage.
11 Sőt leoldják kötelöket és bántalmaznak engem, és a zabolát előttem kivetik.
Ils se donnent libre carrière pour m’outrager, ils rejettent tout frein devant moi.
12 Jobb felől ifjak támadnak ellenem, gáncsot vetnek lábaimnak, és ösvényt törnek felém, hogy megrontsanak.
Des misérables se lèvent à ma droite, ils cherchent à ébranler mes pieds, ils frayent jusqu’à moi leurs routes meurtrières.
13 Az én útamat elrontják, romlásomat öregbítik, nincsen segítség ellenök.
Ils ont bouleversé mes sentiers, ils travaillent à ma ruine, eux à qui personne ne porterait secours.
14 Mint valami széles résen, úgy rontanak elő, pusztulás között hömpölyögnek ide.
Ils fondent sur moi, comme par une large brèche, ils se précipitent parmi les décombres.
15 Rettegések fordultak ellenem, mint vihar űzik el tisztességemet, boldogságom eltünt, mint a felhő.
Les terreurs m’assiègent, ma prospérité est emportée comme un souffle, mon bonheur a passé comme un nuage.
16 Mostan azért enmagamért ontja ki magát lelkem; nyomorúságnak napjai fognak meg engem.
Et maintenant, mon âme s’épanche en moi, les jours d’affliction m’ont saisi.
17 Az éjszaka meglyuggatja csontjaimat bennem, és nem nyugosznak az én inaim.
La nuit perce mes os, les consume, le mal qui me ronge ne dort pas.
18 A sok erőlködés miatt elváltozott az én ruházatom; úgy szorít engem, mint a köntösöm galléra.
Par sa violence, mon vêtement a perdu sa forme, il me serre comme une tunique.
19 A sárba vetett engem, hasonlóvá lettem porhoz és hamuhoz.
Dieu m’a jeté dans la fange, je suis comme la poussière et la cendre.
20 Kiáltok hozzád, de nem felelsz; megállok és csak nézel reám!
Je crie vers toi, et tu ne me réponds pas; je me tiens debout, et tu me regardes avec indifférence.
21 Kegyetlenné változtál irántam; kezed erejével harczolsz ellenem.
Tu deviens cruel à mon égard, tu m’attaques avec toute la force de ton bras.
22 Felemelsz, szélnek eresztesz engem, és széttépsz engem a viharban.
Tu m’enlèves, tu me fais voler au gré du vent, et tu m’anéantis dans le fracas de la tempête.
23 Hiszen tudtam, hogy visszatérítesz engem a halálba, és a minden élő gyülekező házába;
Car, je le sais, tu me mènes à la mort, au rendez-vous de tous les vivants.
24 De a roskadóban levő ne nyujtsa-é ki kezét? Avagy ha veszendőben van, ne kiáltson-é segítségért?
Cependant celui qui va périr n’étendra-t-il pas les mains et, dans sa détresse, ne poussera-t-il pas un cri?
25 Avagy nem sírtam-é azon, a kinek kemény napja volt; a szűkölködő miatt nem volt-é lelkem szomorú?
N’avais-je pas des larmes pour l’infortuné? Mon cœur ne s’est-il pas attendri sur l’indigent?
26 Bizony jót reméltem és rossz következék, világosságot vártam és homály jöve.
J’attendais le bonheur, et le malheur est arrivé; j’espérais la lumière, et les ténèbres sont venues.
27 Az én bensőm forr és nem nyugoszik; megrohantak engem a nyomorúságnak napjai.
Mes entrailles bouillonnent sans relâche, les jours d’affliction ont fondu sur moi.
28 Feketülten járok, de nem a nap hősége miatt; felkelek a gyülekezetben és kiáltozom.
Je marche dans le deuil, sans soleil; si je me lève dans l’assemblée, c’est pour pousser des cris.
29 Atyjok fiává lettem a sakáloknak, és társokká a strucz madaraknak.
Je suis devenu le frère des chacals, le compagnon des filles de l’autruche.
30 Bőröm feketülten hámlik le rólam, és csontom elég a hőség miatt.
Ma peau livide tombe en lambeaux, mes os sont brûlés par un feu intérieur.
31 Hegedűm sírássá változék, sípom pedig jajgatók szavává.
Ma cithare ne rend plus que des accords lugubres, mon chalumeau que des sons plaintifs.
