Jób 30
1 Most pedig nevetnek rajtam, a kik fiatalabbak nálam a kiknek atyjokat az én juhaimnak komondorai közé sem számláltam volna.
And now, laughed at me, Have the younger in days than I, Whose fathers I have loathed to set With the dogs of my flock.
2 Mire való lett volna nékem még kezök ereje is? Rájok nézve a vénség elveszett!
Also — the power of their hands, why [is it] to me? On them hath old age perished.
3 Szükség és éhség miatt összeaszottak, a kik a kopár földet futják, a sötét, sivatag pusztaságot.
With want and with famine gloomy, Those fleeing to a dry place, Formerly a desolation and waste,
4 A kik keserű füvet tépnek a bokor mellett, és rekettyegyökér a kenyerök.
Those cropping mallows near a shrub, And broom-roots [is] their food.
5 Az emberek közül kiűzik őket, úgy hurítják őket, mint a tolvajt.
From the midst they are cast out, (They shout against them as a thief),
6 Félelmetes völgyekben kell lakniok, a földnek és szikláknak hasadékaiban.
In a frightful place of valleys to dwell, Holes of earth and clefts.
7 A bokrok között ordítanak, a csalánok alatt gyülekeznek.
Among shrubs they do groan, Under nettles they are gathered together.
8 Esztelen legények, sőt becstelen fiak, a kiket kivertek az országból.
Sons of folly — even sons without name, They have been smitten from the land.
9 És most ezeknek lettem gúnydalává, nékik levék beszédtárgyuk!
And now, their song I have been, And I am to them for a byword.
10 Útálnak engem, messze távoznak tőlem, és nem átalanak pökdösni előttem.
They have abominated me, They have kept far from me, And from before me have not spared to spit.
11 Sőt leoldják kötelöket és bántalmaznak engem, és a zabolát előttem kivetik.
Because His cord He loosed and afflicteth me, And the bridle from before me, They have cast away.
12 Jobb felől ifjak támadnak ellenem, gáncsot vetnek lábaimnak, és ösvényt törnek felém, hogy megrontsanak.
On the right hand doth a brood arise, My feet they have cast away, And they raise up against me, Their paths of calamity.
13 Az én útamat elrontják, romlásomat öregbítik, nincsen segítség ellenök.
They have broken down my path, By my calamity they profit, 'He hath no helper.'
14 Mint valami széles résen, úgy rontanak elő, pusztulás között hömpölyögnek ide.
As a wide breach they come, Under the desolation have rolled themselves.
15 Rettegések fordultak ellenem, mint vihar űzik el tisztességemet, boldogságom eltünt, mint a felhő.
He hath turned against me terrors, It pursueth as the wind mine abundance, And as a thick cloud, Hath my safety passed away.
16 Mostan azért enmagamért ontja ki magát lelkem; nyomorúságnak napjai fognak meg engem.
And now, in me my soul poureth itself out, Seize me do days of affliction.
17 Az éjszaka meglyuggatja csontjaimat bennem, és nem nyugosznak az én inaim.
At night my bone hath been pierced in me, And mine eyelids do not lie down.
18 A sok erőlködés miatt elváltozott az én ruházatom; úgy szorít engem, mint a köntösöm galléra.
By the abundance of power, Is my clothing changed, As the mouth of my coat it doth gird me.
19 A sárba vetett engem, hasonlóvá lettem porhoz és hamuhoz.
Casting me into mire, And I am become like dust and ashes.
20 Kiáltok hozzád, de nem felelsz; megállok és csak nézel reám!
I cry unto Thee, And Thou dost not answer me, I have stood, and Thou dost consider me.
21 Kegyetlenné változtál irántam; kezed erejével harczolsz ellenem.
Thou art turned to be fierce to me, With the strength of Thy hand, Thou oppressest me.
22 Felemelsz, szélnek eresztesz engem, és széttépsz engem a viharban.
Thou dost lift me up, On the wind Thou dost cause me to ride, And Thou meltest — Thou levellest me.
23 Hiszen tudtam, hogy visszatérítesz engem a halálba, és a minden élő gyülekező házába;
For I have known To death Thou dost bring me back, And [to] the house appointed for all living.
24 De a roskadóban levő ne nyujtsa-é ki kezét? Avagy ha veszendőben van, ne kiáltson-é segítségért?
Surely not against the heap Doth He send forth the hand, Though in its ruin they have safety.
25 Avagy nem sírtam-é azon, a kinek kemény napja volt; a szűkölködő miatt nem volt-é lelkem szomorú?
Did not I weep for him whose day is hard? Grieved hath my soul for the needy.
26 Bizony jót reméltem és rossz következék, világosságot vártam és homály jöve.
When good I expected, then cometh evil, And I wait for light, and darkness cometh.
27 Az én bensőm forr és nem nyugoszik; megrohantak engem a nyomorúságnak napjai.
My bowels have boiled, and have not ceased, Gone before me have days of affliction.
28 Feketülten járok, de nem a nap hősége miatt; felkelek a gyülekezetben és kiáltozom.
Mourning I have gone without the sun, I have risen, in an assembly I cry.
29 Atyjok fiává lettem a sakáloknak, és társokká a strucz madaraknak.
A brother I have been to dragons, And a companion to daughters of the ostrich.
30 Bőröm feketülten hámlik le rólam, és csontom elég a hőség miatt.
My skin hath been black upon me, And my bone hath burned from heat,
31 Hegedűm sírássá változék, sípom pedig jajgatók szavává.
And my harp doth become mourning, And my organ the sound of weeping.
