Jób 30
1 Most pedig nevetnek rajtam, a kik fiatalabbak nálam a kiknek atyjokat az én juhaimnak komondorai közé sem számláltam volna.
“But now those who are younger than I have me in derision, whose fathers I considered unworthy to put with my sheep dogs.
2 Mire való lett volna nékem még kezök ereje is? Rájok nézve a vénség elveszett!
Of what use is the strength of their hands to me, men in whom ripe age has perished?
3 Szükség és éhség miatt összeaszottak, a kik a kopár földet futják, a sötét, sivatag pusztaságot.
They are gaunt from lack and famine. They gnaw the dry ground, in the gloom of waste and desolation.
4 A kik keserű füvet tépnek a bokor mellett, és rekettyegyökér a kenyerök.
They pluck salt herbs by the bushes. The roots of the broom tree are their food.
5 Az emberek közül kiűzik őket, úgy hurítják őket, mint a tolvajt.
They are driven out from amongst men. They cry after them as after a thief,
6 Félelmetes völgyekben kell lakniok, a földnek és szikláknak hasadékaiban.
so that they live in frightful valleys, and in holes of the earth and of the rocks.
7 A bokrok között ordítanak, a csalánok alatt gyülekeznek.
They bray amongst the bushes. They are gathered together under the nettles.
8 Esztelen legények, sőt becstelen fiak, a kiket kivertek az országból.
They are children of fools, yes, children of wicked men. They were flogged out of the land.
9 És most ezeknek lettem gúnydalává, nékik levék beszédtárgyuk!
“Now I have become their song. Yes, I am a byword to them.
10 Útálnak engem, messze távoznak tőlem, és nem átalanak pökdösni előttem.
They abhor me, they stand aloof from me, and don’t hesitate to spit in my face.
11 Sőt leoldják kötelöket és bántalmaznak engem, és a zabolát előttem kivetik.
For he has untied his cord, and afflicted me; and they have thrown off restraint before me.
12 Jobb felől ifjak támadnak ellenem, gáncsot vetnek lábaimnak, és ösvényt törnek felém, hogy megrontsanak.
On my right hand rise the rabble. They thrust aside my feet. They cast their ways of destruction up against me.
13 Az én útamat elrontják, romlásomat öregbítik, nincsen segítség ellenök.
They mar my path. They promote my destruction without anyone’s help.
14 Mint valami széles résen, úgy rontanak elő, pusztulás között hömpölyögnek ide.
As through a wide breach they come. They roll themselves in amid the ruin.
15 Rettegések fordultak ellenem, mint vihar űzik el tisztességemet, boldogságom eltünt, mint a felhő.
Terrors have turned on me. They chase my honour as the wind. My welfare has passed away as a cloud.
16 Mostan azért enmagamért ontja ki magát lelkem; nyomorúságnak napjai fognak meg engem.
“Now my soul is poured out within me. Days of affliction have taken hold of me.
17 Az éjszaka meglyuggatja csontjaimat bennem, és nem nyugosznak az én inaim.
In the night season my bones are pierced in me, and the pains that gnaw me take no rest.
18 A sok erőlködés miatt elváltozott az én ruházatom; úgy szorít engem, mint a köntösöm galléra.
My garment is disfigured by great force. It binds me about as the collar of my tunic.
19 A sárba vetett engem, hasonlóvá lettem porhoz és hamuhoz.
He has cast me into the mire. I have become like dust and ashes.
20 Kiáltok hozzád, de nem felelsz; megállok és csak nézel reám!
I cry to you, and you do not answer me. I stand up, and you gaze at me.
21 Kegyetlenné változtál irántam; kezed erejével harczolsz ellenem.
You have turned to be cruel to me. With the might of your hand you persecute me.
22 Felemelsz, szélnek eresztesz engem, és széttépsz engem a viharban.
You lift me up to the wind, and drive me with it. You dissolve me in the storm.
23 Hiszen tudtam, hogy visszatérítesz engem a halálba, és a minden élő gyülekező házába;
For I know that you will bring me to death, to the house appointed for all living.
24 De a roskadóban levő ne nyujtsa-é ki kezét? Avagy ha veszendőben van, ne kiáltson-é segítségért?
“However doesn’t one stretch out a hand in his fall? Or in his calamity therefore cry for help?
25 Avagy nem sírtam-é azon, a kinek kemény napja volt; a szűkölködő miatt nem volt-é lelkem szomorú?
Didn’t I weep for him who was in trouble? Wasn’t my soul grieved for the needy?
26 Bizony jót reméltem és rossz következék, világosságot vártam és homály jöve.
When I looked for good, then evil came. When I waited for light, darkness came.
27 Az én bensőm forr és nem nyugoszik; megrohantak engem a nyomorúságnak napjai.
My heart is troubled, and doesn’t rest. Days of affliction have come on me.
28 Feketülten járok, de nem a nap hősége miatt; felkelek a gyülekezetben és kiáltozom.
I go mourning without the sun. I stand up in the assembly, and cry for help.
29 Atyjok fiává lettem a sakáloknak, és társokká a strucz madaraknak.
I am a brother to jackals, and a companion to ostriches.
30 Bőröm feketülten hámlik le rólam, és csontom elég a hőség miatt.
My skin grows black and peels from me. My bones are burnt with heat.
31 Hegedűm sírássá változék, sípom pedig jajgatók szavává.
Therefore my harp has turned to mourning, and my pipe into the voice of those who weep.
