< Jób 30 >

1 Most pedig nevetnek rajtam, a kik fiatalabbak nálam a kiknek atyjokat az én juhaimnak komondorai közé sem számláltam volna.
But now they that are younger than I hold me in derision, Whose fathers I would have disdained to set with the dogs of my flock.
2 Mire való lett volna nékem még kezök ereje is? Rájok nézve a vénség elveszett!
Of what use to me would be even the strength of their hands, To whom old age is lost?
3 Szükség és éhség miatt összeaszottak, a kik a kopár földet futják, a sötét, sivatag pusztaságot.
By want and hunger they are famished; They gnaw the dry desert, The darkness of desolate wastes.
4 A kik keserű füvet tépnek a bokor mellett, és rekettyegyökér a kenyerök.
They gather purslain among the bushes, And the root of the broom is their bread.
5 Az emberek közül kiűzik őket, úgy hurítják őket, mint a tolvajt.
They are driven from the society of men; There is a cry after them as after a thief.
6 Félelmetes völgyekben kell lakniok, a földnek és szikláknak hasadékaiban.
They dwell in gloomy valleys, In caves of the earth and in rocks.
7 A bokrok között ordítanak, a csalánok alatt gyülekeznek.
They bray among the bushes; Under the brambles are they stretched out.
8 Esztelen legények, sőt becstelen fiak, a kiket kivertek az országból.
An impious and low-born race, They are beaten out of the land.
9 És most ezeknek lettem gúnydalává, nékik levék beszédtárgyuk!
And now I am become their song; Yea, I am their by-word!
10 Útálnak engem, messze távoznak tőlem, és nem átalanak pökdösni előttem.
They abhor me, they stand aloof from me; They forbear not to spit before my face.
11 Sőt leoldják kötelöket és bántalmaznak engem, és a zabolát előttem kivetik.
Yea, they let loose the reins, and humble me; They cast off the bridle before me.
12 Jobb felől ifjak támadnak ellenem, gáncsot vetnek lábaimnak, és ösvényt törnek felém, hogy megrontsanak.
On my right hand riseth up the brood; They thrust away my feet; They cast up against me their destructive ways.
13 Az én útamat elrontják, romlásomat öregbítik, nincsen segítség ellenök.
They break up my path; They hasten my fall, —They who have no helper!
14 Mint valami széles résen, úgy rontanak elő, pusztulás között hömpölyögnek ide.
They come upon me as through a wide breach; Through the ruins they rush in upon me.
15 Rettegések fordultak ellenem, mint vihar űzik el tisztességemet, boldogságom eltünt, mint a felhő.
Terrors are turned against me; They pursue my prosperity like the wind, And my welfare passeth away like a cloud.
16 Mostan azért enmagamért ontja ki magát lelkem; nyomorúságnak napjai fognak meg engem.
And now my soul poureth itself out upon me; Days of affliction have taken hold of me.
17 Az éjszaka meglyuggatja csontjaimat bennem, és nem nyugosznak az én inaim.
By night my bones are pierced; they are torn from me, And my gnawers take no rest.
18 A sok erőlködés miatt elváltozott az én ruházatom; úgy szorít engem, mint a köntösöm galléra.
Through the violence of my disease is my garment changed; It bindeth me about like the collar of my tunic.
19 A sárba vetett engem, hasonlóvá lettem porhoz és hamuhoz.
He hath cast me into the mire, And I am become like dust and ashes.
20 Kiáltok hozzád, de nem felelsz; megállok és csak nézel reám!
I call upon Thee, but thou dost not hear me; I stand up before thee, but thou regardest me not.
21 Kegyetlenné változtál irántam; kezed erejével harczolsz ellenem.
Thou art become cruel to me; With thy strong hand dost thou lie in wait for me.
22 Felemelsz, szélnek eresztesz engem, és széttépsz engem a viharban.
Thou liftest me up, and causest me to ride upon the wind; Thou meltest me away in the storm.
23 Hiszen tudtam, hogy visszatérítesz engem a halálba, és a minden élő gyülekező házába;
I know that thou wilt bring me to death, To the place of assembly for all the living.
24 De a roskadóban levő ne nyujtsa-é ki kezét? Avagy ha veszendőben van, ne kiáltson-é segítségért?
When He stretcheth out his hand, prayer availeth nothing; When He bringeth destruction, vain is the cry for help.
25 Avagy nem sírtam-é azon, a kinek kemény napja volt; a szűkölködő miatt nem volt-é lelkem szomorú?
Did not I weep for him that was in trouble? Was not my soul grieved for the poor?
26 Bizony jót reméltem és rossz következék, világosságot vártam és homály jöve.
But when I looked for good, then evil came; When I looked for light, then came darkness.
27 Az én bensőm forr és nem nyugoszik; megrohantak engem a nyomorúságnak napjai.
My bowels boil, and have no rest; Days of anguish have come upon me.
28 Feketülten járok, de nem a nap hősége miatt; felkelek a gyülekezetben és kiáltozom.
I am black, but not by the sun; I stand up, and utter my cries in the congregation.
29 Atyjok fiává lettem a sakáloknak, és társokká a strucz madaraknak.
I am become a brother to jackals, And a companion to ostriches.
30 Bőröm feketülten hámlik le rólam, és csontom elég a hőség miatt.
My skin is black, and falleth from me, And my bones burn with heat.
31 Hegedűm sírássá változék, sípom pedig jajgatók szavává.
My harp also is turned to mourning, And my pipe to notes of grief.

< Jób 30 >