< Jób 30 >
1 Most pedig nevetnek rajtam, a kik fiatalabbak nálam a kiknek atyjokat az én juhaimnak komondorai közé sem számláltam volna.
But now the youngest have laughed me to scorn, now they reprove me in [their] turn, whose fathers I set at nothing; whom I did not deem worthy [to be with] my shepherd dogs.
2 Mire való lett volna nékem még kezök ereje is? Rájok nézve a vénség elveszett!
Yes, why had I the strength of their hands? for them the full term [of life] was lost.
3 Szükség és éhség miatt összeaszottak, a kik a kopár földet futják, a sötét, sivatag pusztaságot.
[One is] childless in lack and famine, [such as] they that fled but lately the distress and misery of drought.
4 A kik keserű füvet tépnek a bokor mellett, és rekettyegyökér a kenyerök.
Who compass the salt places on the sounding [shore], who had salt [herbs] for their food, and were dishonorable and of no repute, in lack of every good thing; who also ate roots of trees by reason of great hunger.
5 Az emberek közül kiűzik őket, úgy hurítják őket, mint a tolvajt.
Thieves have risen up against me,
6 Félelmetes völgyekben kell lakniok, a földnek és szikláknak hasadékaiban.
whose houses were the caves of the rocks, who lived under the wild shrubs.
7 A bokrok között ordítanak, a csalánok alatt gyülekeznek.
They will cry out among the rustling [bushes].
8 Esztelen legények, sőt becstelen fiak, a kiket kivertek az országból.
[They are] sons of fools and vile men, [whose] name and glory [are] quenched from off the earth.
9 És most ezeknek lettem gúnydalává, nékik levék beszédtárgyuk!
But now I am their music, and they have me for a byword.
10 Útálnak engem, messze távoznak tőlem, és nem átalanak pökdösni előttem.
And they stood aloof and abhorred me, and spared not to spit in my face.
11 Sőt leoldják kötelöket és bántalmaznak engem, és a zabolát előttem kivetik.
For he has opened his quiver and afflicted me: they also have cast off the restraint of my presence.
12 Jobb felől ifjak támadnak ellenem, gáncsot vetnek lábaimnak, és ösvényt törnek felém, hogy megrontsanak.
They have risen up against [me] on the right hand of [their] offspring; they have stretched out their foot, and directed against me the ways of their destruction.
13 Az én útamat elrontják, romlásomat öregbítik, nincsen segítség ellenök.
My paths are ruined; for they have stripped off my raiment: he has shot at me with his weapons.
14 Mint valami széles résen, úgy rontanak elő, pusztulás között hömpölyögnek ide.
And he has pleaded against me as he will: I am overwhelmed with pains.
15 Rettegések fordultak ellenem, mint vihar űzik el tisztességemet, boldogságom eltünt, mint a felhő.
My pains return upon [me]; my hope is gone like the wind, and my safety as a cloud.
16 Mostan azért enmagamért ontja ki magát lelkem; nyomorúságnak napjai fognak meg engem.
Even now my life shall be poured forth upon me; and days of anguish seize me.
17 Az éjszaka meglyuggatja csontjaimat bennem, és nem nyugosznak az én inaim.
And by night my bones are confounded; and my sinews are relaxed.
18 A sok erőlködés miatt elváltozott az én ruházatom; úgy szorít engem, mint a köntösöm galléra.
With great force [my disease] has taken hold of my garment: it has compassed me as the collar of my coat.
19 A sárba vetett engem, hasonlóvá lettem porhoz és hamuhoz.
And you have counted me as clay; my portion in dust and ashes.
20 Kiáltok hozzád, de nem felelsz; megállok és csak nézel reám!
And I have cried to you, but you hear me not: but they stood still, and observed me.
21 Kegyetlenné változtál irántam; kezed erejével harczolsz ellenem.
They attacked me also without mercy: you have scourged me with a strong hand.
22 Felemelsz, szélnek eresztesz engem, és széttépsz engem a viharban.
And you have put me to grief, and have cast me away from safety.
23 Hiszen tudtam, hogy visszatérítesz engem a halálba, és a minden élő gyülekező házába;
For I know that death will destroy me: for the earth is the house [appointed] for every mortal.
24 De a roskadóban levő ne nyujtsa-é ki kezét? Avagy ha veszendőben van, ne kiáltson-é segítségért?
Oh then that I might lay hands upon myself, or at least ask another, and he should do this for me.
25 Avagy nem sírtam-é azon, a kinek kemény napja volt; a szűkölködő miatt nem volt-é lelkem szomorú?
Yet I wept over every helpless man; I groaned when I saw a man in distress.
26 Bizony jót reméltem és rossz következék, világosságot vártam és homály jöve.
But I, when I waited for good things, behold, days of evils came the more upon me.
27 Az én bensőm forr és nem nyugoszik; megrohantak engem a nyomorúságnak napjai.
My belly boiled, and would not cease: the days of poverty prevented me.
28 Feketülten járok, de nem a nap hősége miatt; felkelek a gyülekezetben és kiáltozom.
I went mourning without restraint: and I have stood and cried out in the assembly.
29 Atyjok fiává lettem a sakáloknak, és társokká a strucz madaraknak.
I am become a brother of monsters, and a companion of ostriches.
30 Bőröm feketülten hámlik le rólam, és csontom elég a hőség miatt.
And my skin has been greatly blackened, and my bones are burned with heat.
31 Hegedűm sírássá változék, sípom pedig jajgatók szavává.
My harp also has been turned into mourning, and my song into my weeping.