Jób 30
1 Most pedig nevetnek rajtam, a kik fiatalabbak nálam a kiknek atyjokat az én juhaimnak komondorai közé sem számláltam volna.
But now people much younger than me laugh at me; people whose fathers I would not put to work with my sheepdogs.
2 Mire való lett volna nékem még kezök ereje is? Rájok nézve a vénség elveszett!
They are too weak to be any use to me; they're all worn-out.
3 Szükség és éhség miatt összeaszottak, a kik a kopár földet futják, a sötét, sivatag pusztaságot.
Thin through hunger and want, they try to eat the dry ground in the dark, desolate wilderness.
4 A kik keserű füvet tépnek a bokor mellett, és rekettyegyökér a kenyerök.
There they pick desert herbs and the leaves of bushes, and eat the roots of broom trees.
5 Az emberek közül kiűzik őket, úgy hurítják őket, mint a tolvajt.
They were driven out of the community.
6 Félelmetes völgyekben kell lakniok, a földnek és szikláknak hasadékaiban.
People shouted after them as if they were thieves. They have to live in dangerous ravines, in caves and among the rocks.
7 A bokrok között ordítanak, a csalánok alatt gyülekeznek.
They shout out like animals among the bushes; they huddle together in the weeds for shelter.
8 Esztelen legények, sőt becstelen fiak, a kiket kivertek az országból.
They are foolish, nameless people that have been driven from the land.
9 És most ezeknek lettem gúnydalává, nékik levék beszédtárgyuk!
Yet now they mock me in their songs; I have become a joke to them!
10 Útálnak engem, messze távoznak tőlem, és nem átalanak pökdösni előttem.
They despise and shun me; they don't hesitate to spit in my face.
11 Sőt leoldják kötelöket és bántalmaznak engem, és a zabolát előttem kivetik.
God has made my bowstring loose and humbled me.
12 Jobb felől ifjak támadnak ellenem, gáncsot vetnek lábaimnak, és ösvényt törnek felém, hogy megrontsanak.
The rabble rise up against me, they send me running; like a city under siege they devise ways to destroy me.
13 Az én útamat elrontják, romlásomat öregbítik, nincsen segítség ellenök.
They cut off my way of escape; they bring about my downfall and do this without anyone's help.
14 Mint valami széles résen, úgy rontanak elő, pusztulás között hömpölyögnek ide.
They come in through a wide breach; they rush in as the wall comes tumbling down.
15 Rettegések fordultak ellenem, mint vihar űzik el tisztességemet, boldogságom eltünt, mint a felhő.
Terrors overcome me; my honor is blown away by the wind; my salvation vanishes like a cloud.
16 Mostan azért enmagamért ontja ki magát lelkem; nyomorúságnak napjai fognak meg engem.
And now my life is ebbing away; every day despair grips me.
17 Az éjszaka meglyuggatja csontjaimat bennem, és nem nyugosznak az én inaim.
At night my bones are in agony; the pain gnaws at me and never stops.
18 A sok erőlködés miatt elváltozott az én ruházatom; úgy szorít engem, mint a köntösöm galléra.
God grabs me roughly by my clothes; he pulls me by the collar of my shirt.
19 A sárba vetett engem, hasonlóvá lettem porhoz és hamuhoz.
He has thrown me in the mud; he has humbled me like dust and ashes.
20 Kiáltok hozzád, de nem felelsz; megállok és csak nézel reám!
God, I cry to you but you don't answer; I stand before you, but you don't even notice me.
21 Kegyetlenné változtál irántam; kezed erejével harczolsz ellenem.
You have turned cruel to me; you use your power to make me suffer.
22 Felemelsz, szélnek eresztesz engem, és széttépsz engem a viharban.
You pick me up and blow me along in the wind; tossing me about in the whirlwind.
23 Hiszen tudtam, hogy visszatérítesz engem a halálba, és a minden élő gyülekező házába;
I know you're taking me to my death, to the place where all the living go.
24 De a roskadóban levő ne nyujtsa-é ki kezét? Avagy ha veszendőben van, ne kiáltson-é segítségért?
Who would want to kick a man when he is down, when they cry for help in their time of trouble?
25 Avagy nem sírtam-é azon, a kinek kemény napja volt; a szűkölködő miatt nem volt-é lelkem szomorú?
Didn't I weep for those having hard times? Didn't I grieve at what the poor suffered?
26 Bizony jót reméltem és rossz következék, világosságot vártam és homály jöve.
But when I looked for good, only evil came, and when I waited for the light, all that came was darkness.
27 Az én bensőm forr és nem nyugoszik; megrohantak engem a nyomorúságnak napjai.
Inside I am in turmoil, it never stops; I face days of despair.
28 Feketülten járok, de nem a nap hősége miatt; felkelek a gyülekezetben és kiáltozom.
I am so depressed; seeing the sun doesn't help. I stand up in the assembly and cry for help.
29 Atyjok fiává lettem a sakáloknak, és társokká a strucz madaraknak.
I am like a brother to the jackals, a companion to owls.
30 Bőröm feketülten hámlik le rólam, és csontom elég a hőség miatt.
My skin turns black on me; and my bones burn within me.
31 Hegedűm sírássá változék, sípom pedig jajgatók szavává.
My lyre only plays sad songs, and my pipe is the voice of those who weep.
