Jób 30
1 Most pedig nevetnek rajtam, a kik fiatalabbak nálam a kiknek atyjokat az én juhaimnak komondorai közé sem számláltam volna.
But now the younger in time scorn me, whose fathers I would not have set with the dogs of my flock:
2 Mire való lett volna nékem még kezök ereje is? Rájok nézve a vénség elveszett!
The strength of whose hands was to me as nothing, and they were thought unworthy of life itself.
3 Szükség és éhség miatt összeaszottak, a kik a kopár földet futják, a sötét, sivatag pusztaságot.
Barren with want and hunger, who gnawed in the wilderness, disfigured with calamity and misery.
4 A kik keserű füvet tépnek a bokor mellett, és rekettyegyökér a kenyerök.
And they ate grass, and barks of trees, and the root of junipers was their food.
5 Az emberek közül kiűzik őket, úgy hurítják őket, mint a tolvajt.
Who snatched up these things out of the valleys, and when they had found any of them, they ran to them with a cry.
6 Félelmetes völgyekben kell lakniok, a földnek és szikláknak hasadékaiban.
They dwelt in the desert places of torrents, and in caves of earth, or upon the gravel.
7 A bokrok között ordítanak, a csalánok alatt gyülekeznek.
They pleased themselves among these kind of things, and counted it delightful to be under the briers.
8 Esztelen legények, sőt becstelen fiak, a kiket kivertek az országból.
The children of foolish and base men, and not appearing at all upon the earth.
9 És most ezeknek lettem gúnydalává, nékik levék beszédtárgyuk!
Now I am turned into their song, and am become their byword.
10 Útálnak engem, messze távoznak tőlem, és nem átalanak pökdösni előttem.
They abhor me, and flee far from me, and are not afraid to spit in my face.
11 Sőt leoldják kötelöket és bántalmaznak engem, és a zabolát előttem kivetik.
For he hath opened his quiver, and hath afflicted me, and hath put a bridle into my mouth.
12 Jobb felől ifjak támadnak ellenem, gáncsot vetnek lábaimnak, és ösvényt törnek felém, hogy megrontsanak.
At the right hand of my rising, my calamities forthwith arose: they have overthrown my feet, and have overwhelmed me with their paths as with waves.
13 Az én útamat elrontják, romlásomat öregbítik, nincsen segítség ellenök.
They have destroyed my ways, they have lain in wait against me, and they have prevailed, and there was none to help.
14 Mint valami széles résen, úgy rontanak elő, pusztulás között hömpölyögnek ide.
They have rushed in upon me, as when a wall is broken, and a gate opened, and have rolled themselves down to my miseries.
15 Rettegések fordultak ellenem, mint vihar űzik el tisztességemet, boldogságom eltünt, mint a felhő.
I am brought to nothing: as a wind thou hast taken away my desire: and my prosperity hath passed away like a cloud.
16 Mostan azért enmagamért ontja ki magát lelkem; nyomorúságnak napjai fognak meg engem.
And now my soul fadeth within myself, and the days of affliction possess me.
17 Az éjszaka meglyuggatja csontjaimat bennem, és nem nyugosznak az én inaim.
In the night my bone is pierced with sorrows: and they that feed upon me, do not sleep.
18 A sok erőlködés miatt elváltozott az én ruházatom; úgy szorít engem, mint a köntösöm galléra.
With the multitude of them my garment is consumed, and they have girded me about, as with the collar of my coat.
19 A sárba vetett engem, hasonlóvá lettem porhoz és hamuhoz.
I am compared to dirt, and am likened to embers and ashes.
20 Kiáltok hozzád, de nem felelsz; megállok és csak nézel reám!
I cry to thee, and thou hearest me not: I stand up, and thou dost not regard me.
21 Kegyetlenné változtál irántam; kezed erejével harczolsz ellenem.
Thou art changed to be cruel toward me, and in the hardness of thy hand thou art against me.
22 Felemelsz, szélnek eresztesz engem, és széttépsz engem a viharban.
Thou hast lifted me up, and set me as it were upon the wind, and thou hast mightily dashed me.
23 Hiszen tudtam, hogy visszatérítesz engem a halálba, és a minden élő gyülekező házába;
I know that thou wilt deliver me to death, where a house is appointed for every one that liveth.
24 De a roskadóban levő ne nyujtsa-é ki kezét? Avagy ha veszendőben van, ne kiáltson-é segítségért?
But yet thou stretchest not forth thy hand to their consumption: and if they shall fall down thou wilt save.
25 Avagy nem sírtam-é azon, a kinek kemény napja volt; a szűkölködő miatt nem volt-é lelkem szomorú?
I wept heretofore for him that was afflicted, and my soul had compassion on the poor.
26 Bizony jót reméltem és rossz következék, világosságot vártam és homály jöve.
I expected good things, and evils are come upon me: I waited for light, and darkness broke out.
27 Az én bensőm forr és nem nyugoszik; megrohantak engem a nyomorúságnak napjai.
My inner parts have boiled without any rest, the days of affliction have prevented me.
28 Feketülten járok, de nem a nap hősége miatt; felkelek a gyülekezetben és kiáltozom.
I went mourning without indignation; I rose up, and cried in the crowd.
29 Atyjok fiává lettem a sakáloknak, és társokká a strucz madaraknak.
I was the brother of dragons, and companion of ostriches.
30 Bőröm feketülten hámlik le rólam, és csontom elég a hőség miatt.
My skin is become black upon me, and my bones are dried up with heat.
31 Hegedűm sírássá változék, sípom pedig jajgatók szavává.
My harp is turned to mourning, and my organ into the voice of those that weep.
