Jób 30
1 Most pedig nevetnek rajtam, a kik fiatalabbak nálam a kiknek atyjokat az én juhaimnak komondorai közé sem számláltam volna.
But now they that are younger than I have me in derision, whose fathers I would have disdained to set with the dogs of my flock.
2 Mire való lett volna nékem még kezök ereje is? Rájok nézve a vénség elveszett!
Yea, whereto [should] the strength of their hands [profit] me, [men] in whom vigour hath perished?
3 Szükség és éhség miatt összeaszottak, a kik a kopár földet futják, a sötét, sivatag pusztaságot.
Withered up through want and hunger, they flee into waste places long since desolate and desert:
4 A kik keserű füvet tépnek a bokor mellett, és rekettyegyökér a kenyerök.
They gather the salt-wort among the bushes, and the roots of the broom for their food.
5 Az emberek közül kiűzik őket, úgy hurítják őket, mint a tolvajt.
They are driven forth from among [men] — they cry after them as after a thief —
6 Félelmetes völgyekben kell lakniok, a földnek és szikláknak hasadékaiban.
To dwell in gloomy gorges, in caves of the earth and the rocks:
7 A bokrok között ordítanak, a csalánok alatt gyülekeznek.
They bray among the bushes; under the brambles they are gathered together:
8 Esztelen legények, sőt becstelen fiak, a kiket kivertek az országból.
Sons of fools, and sons of nameless sires, they are driven out of the land.
9 És most ezeknek lettem gúnydalává, nékik levék beszédtárgyuk!
And now I am their song, yea, I am their byword.
10 Útálnak engem, messze távoznak tőlem, és nem átalanak pökdösni előttem.
They abhor me, they stand aloof from me, yea, they spare not to spit in my face.
11 Sőt leoldják kötelöket és bántalmaznak engem, és a zabolát előttem kivetik.
For he hath loosed my cord and afflicted me; so they cast off the bridle before me.
12 Jobb felől ifjak támadnak ellenem, gáncsot vetnek lábaimnak, és ösvényt törnek felém, hogy megrontsanak.
At [my] right hand rise the young brood; they push away my feet, and raise up against me their pernicious ways;
13 Az én útamat elrontják, romlásomat öregbítik, nincsen segítség ellenök.
They mar my path, they set forward my calamity, without any to help them;
14 Mint valami széles résen, úgy rontanak elő, pusztulás között hömpölyögnek ide.
They come in as through a wide breach: amid the confusion they roll themselves onward.
15 Rettegések fordultak ellenem, mint vihar űzik el tisztességemet, boldogságom eltünt, mint a felhő.
Terrors are turned against me; they pursue mine honour as the wind; and my welfare is passed away like a cloud.
16 Mostan azért enmagamért ontja ki magát lelkem; nyomorúságnak napjai fognak meg engem.
And now my soul is poured out in me; days of affliction have taken hold upon me.
17 Az éjszaka meglyuggatja csontjaimat bennem, és nem nyugosznak az én inaim.
The night pierceth through my bones [and detacheth them] from me, and my gnawing pains take no rest:
18 A sok erőlködés miatt elváltozott az én ruházatom; úgy szorít engem, mint a köntösöm galléra.
By their great force they have become my raiment; they bind me about as the collar of my coat.
19 A sárba vetett engem, hasonlóvá lettem porhoz és hamuhoz.
He hath cast me into the mire, and I have become like dust and ashes.
20 Kiáltok hozzád, de nem felelsz; megállok és csak nézel reám!
I cry unto thee, and thou answerest me not; I stand up, and thou lookest at me.
21 Kegyetlenné változtál irántam; kezed erejével harczolsz ellenem.
Thou art changed to a cruel one to me; with the strength of thy hand thou pursuest me.
22 Felemelsz, szélnek eresztesz engem, és széttépsz engem a viharban.
Thou liftest me up to the wind; thou causest me to be borne away, and dissolvest my substance.
23 Hiszen tudtam, hogy visszatérítesz engem a halálba, és a minden élő gyülekező házába;
For I know that thou wilt bring me to death, and into the house of assemblage for all living.
24 De a roskadóban levő ne nyujtsa-é ki kezét? Avagy ha veszendőben van, ne kiáltson-é segítségért?
Indeed, no prayer [availeth] when he stretcheth out [his] hand: though they cry when he destroyeth.
25 Avagy nem sírtam-é azon, a kinek kemény napja volt; a szűkölködő miatt nem volt-é lelkem szomorú?
Did not I weep for him whose days were hard? was not my soul grieved for the needy?
26 Bizony jót reméltem és rossz következék, világosságot vártam és homály jöve.
For I expected good, and there came evil; and I waited for light, but there came darkness.
27 Az én bensőm forr és nem nyugoszik; megrohantak engem a nyomorúságnak napjai.
My bowels well up, and rest not; days of affliction have confronted me.
28 Feketülten járok, de nem a nap hősége miatt; felkelek a gyülekezetben és kiáltozom.
I go about blackened, but not by the sun; I stand up, I cry in the congregation.
29 Atyjok fiává lettem a sakáloknak, és társokká a strucz madaraknak.
I am become a brother to jackals, and a companion of ostriches.
30 Bőröm feketülten hámlik le rólam, és csontom elég a hőség miatt.
My skin is become black [and falleth] off me, and my bones are parched with heat.
31 Hegedűm sírássá változék, sípom pedig jajgatók szavává.
My harp also is [turned] to mourning, and my pipe into the voice of weepers.
