Jób 30
1 Most pedig nevetnek rajtam, a kik fiatalabbak nálam a kiknek atyjokat az én juhaimnak komondorai közé sem számláltam volna.
But now, those younger in years scorn me, whose fathers I would not have seen fit to place with the dogs of my flock,
2 Mire való lett volna nékem még kezök ereje is? Rájok nézve a vénség elveszett!
the strength of whose hands was nothing to me, and they were considered unworthy of life itself.
3 Szükség és éhség miatt összeaszottak, a kik a kopár földet futják, a sötét, sivatag pusztaságot.
They were barren from poverty and hunger; they gnawed in solitude, layered with misfortune and misery.
4 A kik keserű füvet tépnek a bokor mellett, és rekettyegyökér a kenyerök.
And they chewed grass and the bark from trees, and the root of junipers was their food.
5 Az emberek közül kiűzik őket, úgy hurítják őket, mint a tolvajt.
They took these things from the steep valleys, and when they discovered one of these things, they rushed to the others with a cry.
6 Félelmetes völgyekben kell lakniok, a földnek és szikláknak hasadékaiban.
They lived in the parched desert and in caves underground or above the rocks.
7 A bokrok között ordítanak, a csalánok alatt gyülekeznek.
They rejoiced among these kinds of things, and they considered it delightful to be under thorns.
8 Esztelen legények, sőt becstelen fiak, a kiket kivertek az országból.
These are the sons of foolish and base men, not even paying any attention to the land.
9 És most ezeknek lettem gúnydalává, nékik levék beszédtárgyuk!
Now I become their song, and I have been made into their proverb.
10 Útálnak engem, messze távoznak tőlem, és nem átalanak pökdösni előttem.
They loathe me, and so they flee far from me, and they are not reluctant to spit in my face.
11 Sőt leoldják kötelöket és bántalmaznak engem, és a zabolát előttem kivetik.
For he has opened his quiver and has afflicted me, and he has placed a bridle in my mouth.
12 Jobb felől ifjak támadnak ellenem, gáncsot vetnek lábaimnak, és ösvényt törnek felém, hogy megrontsanak.
Immediately, upon rising, my calamities rise up to the right. They have overturned my feet and have pressed me down along their way like waves.
13 Az én útamat elrontják, romlásomat öregbítik, nincsen segítség ellenök.
They have diverted my journeys; they have waited to ambush me, and they have prevailed, and there was no one who might bring help.
14 Mint valami széles résen, úgy rontanak elő, pusztulás között hömpölyögnek ide.
They have rushed upon me, as when a wall is broken or a gate opened, and they have been pulled down into my miseries.
15 Rettegések fordultak ellenem, mint vihar űzik el tisztességemet, boldogságom eltünt, mint a felhő.
I have been reduced to nothing. You have taken away my desire like a wind, and my health has passed by like a cloud.
16 Mostan azért enmagamért ontja ki magát lelkem; nyomorúságnak napjai fognak meg engem.
But now my soul withers within myself, and the days of affliction take hold of me.
17 Az éjszaka meglyuggatja csontjaimat bennem, és nem nyugosznak az én inaim.
At night, my bone is pierced with sorrows, and those who feed on me, do not sleep.
18 A sok erőlködés miatt elváltozott az én ruházatom; úgy szorít engem, mint a köntösöm galléra.
By the sheer number of them my clothing is worn away, and they have closed in on me like the collar of my coat.
19 A sárba vetett engem, hasonlóvá lettem porhoz és hamuhoz.
I have been treated like dirt, and I have been turned into embers and ashes.
20 Kiáltok hozzád, de nem felelsz; megállok és csak nézel reám!
I cry to you, and you do not heed me. I stand up, and you do not look back at me.
21 Kegyetlenné változtál irántam; kezed erejével harczolsz ellenem.
You have changed me into hardness, and, with the hardness of your hand, you oppose me.
22 Felemelsz, szélnek eresztesz engem, és széttépsz engem a viharban.
You have lifted me up, and, placing me as if on the wind, you have thrown me down powerfully.
23 Hiszen tudtam, hogy visszatérítesz engem a halálba, és a minden élő gyülekező házába;
I know that you will hand me over to death, where a home has been established for all the living.
24 De a roskadóban levő ne nyujtsa-é ki kezét? Avagy ha veszendőben van, ne kiáltson-é segítségért?
Truly, then, you do not extend your hand in order to consume them, and if they fall down, you will save them.
25 Avagy nem sírtam-é azon, a kinek kemény napja volt; a szűkölködő miatt nem volt-é lelkem szomorú?
Once, I wept over him who was afflicted, and my soul had compassion on the poor.
26 Bizony jót reméltem és rossz következék, világosságot vártam és homály jöve.
I expected good things, but evil things have come to me. I stood ready for light, yet darkness burst forth.
27 Az én bensőm forr és nem nyugoszik; megrohantak engem a nyomorúságnak napjai.
My insides have seethed, without any rest, for the days of affliction have prevented it.
28 Feketülten járok, de nem a nap hősége miatt; felkelek a gyülekezetben és kiáltozom.
I went forth mourning, without anger, and rising up, I cried out in confusion.
29 Atyjok fiává lettem a sakáloknak, és társokká a strucz madaraknak.
I was the brother of snakes, and the companion of ostriches.
30 Bőröm feketülten hámlik le rólam, és csontom elég a hőség miatt.
My skin has become blackened over me, and my bones have dried up because of the heat.
31 Hegedűm sírássá változék, sípom pedig jajgatók szavává.
My harp has been turned into mourning, and my pipes have been turned into a voice of weeping.
