Jób 30
1 Most pedig nevetnek rajtam, a kik fiatalabbak nálam a kiknek atyjokat az én juhaimnak komondorai közé sem számláltam volna.
“But now they mock me, men younger than I am, whose fathers I would have refused to entrust with my sheep dogs.
2 Mire való lett volna nékem még kezök ereje is? Rájok nézve a vénség elveszett!
What use to me was the strength of their hands, since their vigor had left them?
3 Szükség és éhség miatt összeaszottak, a kik a kopár földet futják, a sötét, sivatag pusztaságot.
Gaunt from poverty and hunger, they gnawed the dry land, and the desolate wasteland by night.
4 A kik keserű füvet tépnek a bokor mellett, és rekettyegyökér a kenyerök.
They plucked mallow among the shrubs, and the roots of the broom tree were their food.
5 Az emberek közül kiűzik őket, úgy hurítják őket, mint a tolvajt.
They were banished from among men, shouted down like thieves,
6 Félelmetes völgyekben kell lakniok, a földnek és szikláknak hasadékaiban.
so that they lived on the slopes of the wadis, among the rocks and in holes in the ground.
7 A bokrok között ordítanak, a csalánok alatt gyülekeznek.
They cried out among the shrubs and huddled beneath the nettles.
8 Esztelen legények, sőt becstelen fiak, a kiket kivertek az országból.
A senseless and nameless brood, they were driven off the land.
9 És most ezeknek lettem gúnydalává, nékik levék beszédtárgyuk!
And now they mock me in song; I have become a byword among them.
10 Útálnak engem, messze távoznak tőlem, és nem átalanak pökdösni előttem.
They abhor me and keep far from me; they do not hesitate to spit in my face.
11 Sőt leoldják kötelöket és bántalmaznak engem, és a zabolát előttem kivetik.
Because God has unstrung my bow and afflicted me, they have cast off restraint in my presence.
12 Jobb felől ifjak támadnak ellenem, gáncsot vetnek lábaimnak, és ösvényt törnek felém, hogy megrontsanak.
The rabble arises at my right; they lay snares for my feet and build siege ramps against me.
13 Az én útamat elrontják, romlásomat öregbítik, nincsen segítség ellenök.
They tear up my path; they profit from my destruction, with no one to restrain them.
14 Mint valami széles résen, úgy rontanak elő, pusztulás között hömpölyögnek ide.
They advance as through a wide breach; through the ruins they keep rolling in.
15 Rettegések fordultak ellenem, mint vihar űzik el tisztességemet, boldogságom eltünt, mint a felhő.
Terrors are turned loose against me; they drive away my dignity as by the wind, and my prosperity has passed like a cloud.
16 Mostan azért enmagamért ontja ki magát lelkem; nyomorúságnak napjai fognak meg engem.
And now my soul is poured out within me; days of affliction grip me.
17 Az éjszaka meglyuggatja csontjaimat bennem, és nem nyugosznak az én inaim.
Night pierces my bones, and my gnawing pains never rest.
18 A sok erőlködés miatt elváltozott az én ruházatom; úgy szorít engem, mint a köntösöm galléra.
With great force He grasps my garment; He seizes me by the collar of my tunic.
19 A sárba vetett engem, hasonlóvá lettem porhoz és hamuhoz.
He throws me into the mud, and I have become like dust and ashes.
20 Kiáltok hozzád, de nem felelsz; megállok és csak nézel reám!
I cry out to You for help, but You do not answer; when I stand up, You merely look at me.
21 Kegyetlenné változtál irántam; kezed erejével harczolsz ellenem.
You have ruthlessly turned on me; You oppose me with Your strong hand.
22 Felemelsz, szélnek eresztesz engem, és széttépsz engem a viharban.
You snatch me up into the wind and drive me before it; You toss me about in the storm.
23 Hiszen tudtam, hogy visszatérítesz engem a halálba, és a minden élő gyülekező házába;
Yes, I know that You will bring me down to death, to the place appointed for all the living.
24 De a roskadóban levő ne nyujtsa-é ki kezét? Avagy ha veszendőben van, ne kiáltson-é segítségért?
Yet no one stretches out his hand to a ruined man when he cries for help in his distress.
25 Avagy nem sírtam-é azon, a kinek kemény napja volt; a szűkölködő miatt nem volt-é lelkem szomorú?
Have I not wept for those in trouble? Has my soul not grieved for the needy?
26 Bizony jót reméltem és rossz következék, világosságot vártam és homály jöve.
But when I hoped for good, evil came; when I looked for light, darkness fell.
27 Az én bensőm forr és nem nyugoszik; megrohantak engem a nyomorúságnak napjai.
I am churning within and cannot rest; days of affliction confront me.
28 Feketülten járok, de nem a nap hősége miatt; felkelek a gyülekezetben és kiáltozom.
I go about blackened, but not by the sun. I stand up in the assembly and cry for help.
29 Atyjok fiává lettem a sakáloknak, és társokká a strucz madaraknak.
I have become a brother of jackals, a companion of ostriches.
30 Bőröm feketülten hámlik le rólam, és csontom elég a hőség miatt.
My skin grows black and peels, and my bones burn with fever.
31 Hegedűm sírássá változék, sípom pedig jajgatók szavává.
My harp is tuned to mourning and my flute to the sound of weeping.
