Jób 30
1 Most pedig nevetnek rajtam, a kik fiatalabbak nálam a kiknek atyjokat az én juhaimnak komondorai közé sem számláltam volna.
Nu derimod ler de ad mig, Folk, der er yngre end jeg, hvis Fædre jeg fandt for ringe at sætte iblandt mine Hyrdehunde.
2 Mire való lett volna nékem még kezök ereje is? Rájok nézve a vénség elveszett!
Og hvad skulde jeg med deres Hænders Kraft? Deres Ungdomskraft har de mistet,
3 Szükség és éhség miatt összeaszottak, a kik a kopár földet futják, a sötét, sivatag pusztaságot.
tørrede hen af Trang og Sult. De afgnaver Ørk og Ødemark
4 A kik keserű füvet tépnek a bokor mellett, és rekettyegyökér a kenyerök.
og plukker Melde ved Krattet, Gyvelrødder er deres Brød.
5 Az emberek közül kiűzik őket, úgy hurítják őket, mint a tolvajt.
Fra Samfundet drives de bort, som ad Tyve raabes der efter dem.
6 Félelmetes völgyekben kell lakniok, a földnek és szikláknak hasadékaiban.
De bor i Kløfter, fulde af Rædsler, i Jordens og Klippernes Huler.
7 A bokrok között ordítanak, a csalánok alatt gyülekeznek.
De brøler imellem Buske, i Tornekrat kommer de sammen,
8 Esztelen legények, sőt becstelen fiak, a kiket kivertek az országból.
en dum og navnløs Æt, de joges med Hug af Lande.
9 És most ezeknek lettem gúnydalává, nékik levék beszédtárgyuk!
Men nu er jeg Haansang for dem, jeg er dem et Samtaleemne;
10 Útálnak engem, messze távoznak tőlem, és nem átalanak pökdösni előttem.
de afskyr mig, holder sig fra mig, nægter sig ikke af spytte ad mig.
11 Sőt leoldják kötelöket és bántalmaznak engem, és a zabolát előttem kivetik.
Thi han løste min Buestreng, ydmyged mig, og foran mig kasted de Tøjlerne af.
12 Jobb felől ifjak támadnak ellenem, gáncsot vetnek lábaimnak, és ösvényt törnek felém, hogy megrontsanak.
Til højre rejser sig Ynglen, Fødderne slaar de fra mig, bygger sig Ulykkesveje imod mig;
13 Az én útamat elrontják, romlásomat öregbítik, nincsen segítség ellenök.
min Sti har de opbrudt, de hjælper med til mit Fald, og ingen hindrer dem i det;
14 Mint valami széles résen, úgy rontanak elő, pusztulás között hömpölyögnek ide.
de kommer som gennem et gabende Murbrud, vælter sig frem under Ruiner,
15 Rettegések fordultak ellenem, mint vihar űzik el tisztességemet, boldogságom eltünt, mint a felhő.
Rædsler har vendt sig imod mig; min Værdighed joges bort som af Storm, min Lykke svandt som en Sky.
16 Mostan azért enmagamért ontja ki magát lelkem; nyomorúságnak napjai fognak meg engem.
Min Sjæl opløser sig i mig; Elendigheds Dage har ramt mig:
17 Az éjszaka meglyuggatja csontjaimat bennem, és nem nyugosznak az én inaim.
Natten borer i mine Knogler, aldrig blunder de nagende Smerter.
18 A sok erőlködés miatt elváltozott az én ruházatom; úgy szorít engem, mint a köntösöm galléra.
Med vældig Kraft vanskabes mit Kød, det hænger om mig, som var det min Kjortel.
19 A sárba vetett engem, hasonlóvá lettem porhoz és hamuhoz.
Han kasted mig ud i Dynd, jeg er blevet som Støv og Aske.
20 Kiáltok hozzád, de nem felelsz; megállok és csak nézel reám!
Jeg skriger til dig, du svarer mig ikke, du staar der og ænser mig ikke;
21 Kegyetlenné változtál irántam; kezed erejével harczolsz ellenem.
grum er du blevet imod mig, forfølger mig med din vældige Haand.
22 Felemelsz, szélnek eresztesz engem, és széttépsz engem a viharban.
Du løfter og vejrer mig hen i Stormen, og dens Brusen gennemryster mig;
23 Hiszen tudtam, hogy visszatérítesz engem a halálba, és a minden élő gyülekező házába;
thi jeg ved, du fører mig hjem til Døden, til det Hus, hvor alt levende samles.
24 De a roskadóban levő ne nyujtsa-é ki kezét? Avagy ha veszendőben van, ne kiáltson-é segítségért?
Dog, mon den druknende ej rækker Haanden ud og raaber om Hjælp, naar han gaar under?
25 Avagy nem sírtam-é azon, a kinek kemény napja volt; a szűkölködő miatt nem volt-é lelkem szomorú?
Mon ikke jeg græder over den, som havde det haardt, sørgede ikke min Sjæl for den fattiges Skyld?
26 Bizony jót reméltem és rossz következék, világosságot vártam és homály jöve.
Jeg biede paa Lykke, men Ulykke kom, jeg haabed paa Lys, men Mørke kom;
27 Az én bensőm forr és nem nyugoszik; megrohantak engem a nyomorúságnak napjai.
ustandseligt koger det i mig, Elendigheds Dage traf mig;
28 Feketülten járok, de nem a nap hősége miatt; felkelek a gyülekezetben és kiáltozom.
trøstesløs gaar jeg i Sorg, i Forsamlingen rejser jeg mig og raaber;
29 Atyjok fiává lettem a sakáloknak, és társokká a strucz madaraknak.
Sjakalernes Broder blev jeg, Strudsenes Fælle.
30 Bőröm feketülten hámlik le rólam, és csontom elég a hőség miatt.
Min Hud er sort, falder af, mine Knogler brænder af Hede;
31 Hegedűm sírássá változék, sípom pedig jajgatók szavává.
min Citer er blevet til Sorg, min Fløjte til hulkende Graad!
