Jób 30

1 Most pedig nevetnek rajtam, a kik fiatalabbak nálam a kiknek atyjokat az én juhaimnak komondorai közé sem számláltam volna.

Men nu le de ad mig, som ere yngre af Aar end jeg, de, hvis Fædre jeg vilde have forsmaaet at sætte hos mine Faarehunde.

2 Mire való lett volna nékem még kezök ereje is? Rájok nézve a vénség elveszett!

Ja, hvortil skulde deres Hænders Kraft have gavnet mig? hos dem er Styrken svundet bort.

3 Szükség és éhség miatt összeaszottak, a kik a kopár földet futják, a sötét, sivatag pusztaságot.

De ere udtærede af Mangel og Hunger, de afgnave den golde Ørk, i Ødelæggelsens og Fordærvelsens Nat;

4 A kik keserű füvet tépnek a bokor mellett, és rekettyegyökér a kenyerök.

de oprykke Katost ved Buskene, og Gyveltræets Rod er deres Føde;

5 Az emberek közül kiűzik őket, úgy hurítják őket, mint a tolvajt.

de uddrives fra Samfundet, man skriger efter dem som efter en Tyv;

6 Félelmetes völgyekben kell lakniok, a földnek és szikláknak hasadékaiban.

de bo i Kløfter i Dalene, i Huler i Jorden og Klipper;

7 A bokrok között ordítanak, a csalánok alatt gyülekeznek.

imellem Buske skryde de, de samles under Nælder.

8 Esztelen legények, sőt becstelen fiak, a kiket kivertek az országból.

Børn af Daarer, ja af Mænd uden Navn; de ere udstødte af Landet.

9 És most ezeknek lettem gúnydalává, nékik levék beszédtárgyuk!

Men nu er jeg bleven en Spottesang for dem og maa tjene dem til Snak.

10 Útálnak engem, messze távoznak tőlem, és nem átalanak pökdösni előttem.

De have Vederstyggelighed til mig, de holde sig langt fra mig og spare ikke at spytte mig i Ansigtet.

11 Sőt leoldják kötelöket és bántalmaznak engem, és a zabolát előttem kivetik.

Thi de have løst Tøjlen af sig og plaget mig, og de have kastet Bidselet af for mit Ansigt.

12 Jobb felől ifjak támadnak ellenem, gáncsot vetnek lábaimnak, és ösvényt törnek felém, hogy megrontsanak.

Til højre for mig staar en Yngel frem, de støde mine Fødder bort, og de bane deres Fordærvelses Veje imod mig;

13 Az én útamat elrontják, romlásomat öregbítik, nincsen segítség ellenök.

de bryde min Sti op, de hjælpe til min Ulykke, de have ingen Hjælper;

14 Mint valami széles résen, úgy rontanak elő, pusztulás között hömpölyögnek ide.

de komme som igennem et vidt Gab, de vælte sig frem under Bulder.

15 Rettegések fordultak ellenem, mint vihar űzik el tisztességemet, boldogságom eltünt, mint a felhő.

Rædsler ere vendte imod mig, som et Stormvejr forfølge de min Herlighed, og min Frelse er gaaet forbi som en Sky.

16 Mostan azért enmagamért ontja ki magát lelkem; nyomorúságnak napjai fognak meg engem.

Men nu er min Sjæl hensmeltet i mig, Elendigheds Dage komme over mig.

17 Az éjszaka meglyuggatja csontjaimat bennem, és nem nyugosznak az én inaim.

Natten gennemborer mine Ben, saa at de falde af mig, og mine nagende Smerter hvile ikke.

18 A sok erőlködés miatt elváltozott az én ruházatom; úgy szorít engem, mint a köntösöm galléra.

Ved den overvættes Magt er min Klædning helt forandret, den omslutter mig som Kraven paa min Underkjortel.

19 A sárba vetett engem, hasonlóvá lettem porhoz és hamuhoz.

Han har kastet mig i Dyndet, og jeg er lignet ved Støv og Aske.

20 Kiáltok hozzád, de nem felelsz; megállok és csak nézel reám!

Jeg skriger til dig, men du svarer mig ikke; jeg staar der, og du bliver ved at se paa mig.

21 Kegyetlenné változtál irántam; kezed erejével harczolsz ellenem.

Du har forvendt dig til at være grum imod mig; du modstaar mig med din Haands Styrke.

22 Felemelsz, szélnek eresztesz engem, és széttépsz engem a viharban.

Du løfter mig op i Stormvejret, du lader mig fare hen, og du lader mig forgaa i dets Brag.

23 Hiszen tudtam, hogy visszatérítesz engem a halálba, és a minden élő gyülekező házába;

Thi jeg ved, du fører mig til Døden igen og til alle levendes Forsamlings Hus.

24 De a roskadóban levő ne nyujtsa-é ki kezét? Avagy ha veszendőben van, ne kiáltson-é segítségért?

Mon en ikke udrækker Haanden i sit Fald? eller mon en ikke skriger i sin Ulykke?

25 Avagy nem sírtam-é azon, a kinek kemény napja volt; a szűkölködő miatt nem volt-é lelkem szomorú?

Eller græd jeg ikke for den, som havde haarde Dage? ynkedes min Sjæl ikke over den fattige?

26 Bizony jót reméltem és rossz következék, világosságot vártam és homály jöve.

Thi der jeg forventede godt, da kom det onde, og der jeg haabede til Lys, da kom Mørkhed.

27 Az én bensőm forr és nem nyugoszik; megrohantak engem a nyomorúságnak napjai.

Mine Indvolde syde og ere ikke stille; Elendigheds Dage ere komne over mig.

28 Feketülten járok, de nem a nap hősége miatt; felkelek a gyülekezetben és kiáltozom.

Jeg gaar sort, uden Sol, jeg staar op, jeg skriger i Forsamlingen.

29 Atyjok fiává lettem a sakáloknak, és társokká a strucz madaraknak.

Jeg er bleven Dragers Broder og Strudses Stalbroder.

30 Bőröm feketülten hámlik le rólam, és csontom elég a hőség miatt.

Min Hud er bleven sort og falder af mig, og Benene i mig brænde af Hede.

31 Hegedűm sírássá változék, sípom pedig jajgatók szavává.

Og min Harpe er bleven til Sorrig, og min Fløjte til de grædendes Lyd.