Jób 30

1 Most pedig nevetnek rajtam, a kik fiatalabbak nálam a kiknek atyjokat az én juhaimnak komondorai közé sem számláltam volna.

“A sada, gle, podruguju se mnome ljudi po ljetima mlađi od mene kojih oce ne bih bio metnuo ni s ovčarskim psima stada svojega.

2 Mire való lett volna nékem még kezök ereje is? Rájok nézve a vénség elveszett!

Ta što će mi jakost ruku njihovih kad im muževna ponestane snaga ispijena glađu i oskudicom.

3 Szükség és éhség miatt összeaszottak, a kik a kopár földet futják, a sötét, sivatag pusztaságot.

Glodali su u pustinji korijenje i čestar opustjelih ruševina.

4 A kik keserű füvet tépnek a bokor mellett, és rekettyegyökér a kenyerök.

Lobodu su i s grmlja lišće brali, kao kruh jeli korijenje žukino.

5 Az emberek közül kiűzik őket, úgy hurítják őket, mint a tolvajt.

Od društva ljudskog oni su prognani, za njima viču k'o za lopovima.

6 Félelmetes völgyekben kell lakniok, a földnek és szikláknak hasadékaiban.

Živjeli su po strašnim jarugama, po spiljama i u raspuklinama.

7 A bokrok között ordítanak, a csalánok alatt gyülekeznek.

Urlik im se iz šikarja dizao; po trnjacima ležahu stisnuti.

8 Esztelen legények, sőt becstelen fiak, a kiket kivertek az országból.

Sinovi bezvrijednih, soj bezimenih, bičevima su iz zemlje prognani.

9 És most ezeknek lettem gúnydalává, nékik levék beszédtárgyuk!

Rugalicom sam postao takvima i njima sada služim kao priča!

10 Útálnak engem, messze távoznak tőlem, és nem átalanak pökdösni előttem.

Gnušaju me se i bježe od mene, ne ustežu se pljunut' mi u lice.

11 Sőt leoldják kötelöket és bántalmaznak engem, és a zabolát előttem kivetik.

I jer On luk mi slomi i satrije me, iz usta svojih izbaciše uzdu.

12 Jobb felől ifjak támadnak ellenem, gáncsot vetnek lábaimnak, és ösvényt törnek felém, hogy megrontsanak.

S desne moje strane rulja ustaje, noge moje u bijeg oni tjeraju, put propasti prema meni nasiplju.

13 Az én útamat elrontják, romlásomat öregbítik, nincsen segítség ellenök.

Stazu mi ruše da bi me satrli, napadaju i ne brani im nitko,

14 Mint valami széles résen, úgy rontanak elő, pusztulás között hömpölyögnek ide.

prolomom oni širokim naviru i kotrljaju se poput oluje.

15 Rettegések fordultak ellenem, mint vihar űzik el tisztességemet, boldogságom eltünt, mint a felhő.

Strahote sve se okreću na mene, mojeg ugleda kao vjetra nesta, poput oblaka iščeznu spasenje.

16 Mostan azért enmagamért ontja ki magát lelkem; nyomorúságnak napjai fognak meg engem.

Duša se moja rasipa u meni, dani nevolje na me se srušili.

17 Az éjszaka meglyuggatja csontjaimat bennem, és nem nyugosznak az én inaim.

Noću probada bolest kosti moje, ne počivaju boli što me glođu.

18 A sok erőlködés miatt elváltozott az én ruházatom; úgy szorít engem, mint a köntösöm galléra.

Muka mi je i halju nagrdila i stegla me k'o ovratnik odjeće.

19 A sárba vetett engem, hasonlóvá lettem porhoz és hamuhoz.

U blato me je oborila dolje, gle, postao sam k'o prah i pepeo.

20 Kiáltok hozzád, de nem felelsz; megállok és csak nézel reám!

K Tebi vičem, al' Ti ne odgovaraš; pred Tobom stojim, al' Ti i ne mariš.

21 Kegyetlenné változtál irántam; kezed erejével harczolsz ellenem.

Prema meni postao si okrutan; rukom preteškom na me se obaraš.

22 Felemelsz, szélnek eresztesz engem, és széttépsz engem a viharban.

U vihor me dižeš, nosiš me njime, u vrtlogu me olujnom kovitlaš.

23 Hiszen tudtam, hogy visszatérítesz engem a halálba, és a minden élő gyülekező házába;

Da, znadem da si me smrti predao, saborištu zajedničkom svih živih.

24 De a roskadóban levő ne nyujtsa-é ki kezét? Avagy ha veszendőben van, ne kiáltson-é segítségért?

Al' ne pruža li ruku utopljenik, ne viče li kad padne u nevolju?

25 Avagy nem sírtam-é azon, a kinek kemény napja volt; a szűkölködő miatt nem volt-é lelkem szomorú?

Ne zaplakah li nad nevoljnicima, ne sažalje mi duša siromaha?

26 Bizony jót reméltem és rossz következék, világosságot vártam és homály jöve.

Sreći se nadah, a dođe nesreća; svjetlost čekah, a gle, zavi me tama.

27 Az én bensőm forr és nem nyugoszik; megrohantak engem a nyomorúságnak napjai.

Utroba vri u meni bez prestanka, svaki dan nove patnje mi donosi.

28 Feketülten járok, de nem a nap hősége miatt; felkelek a gyülekezetben és kiáltozom.

Smrknut idem, al' nitko me ne tješi; ustajem u zboru - da bih kriknuo.

29 Atyjok fiává lettem a sakáloknak, és társokká a strucz madaraknak.

Sa šakalima sam se zbratimio i nojevima postao sam drugom.

30 Bőröm feketülten hámlik le rólam, és csontom elég a hőség miatt.

Na meni sva je koža pocrnjela, i kosti mi je sažgala ognjica.

31 Hegedűm sírássá változék, sípom pedig jajgatók szavává.

Tužaljka mi je ugodila harfu, svirala mi glas narikača ima.