Jób 30
1 Most pedig nevetnek rajtam, a kik fiatalabbak nálam a kiknek atyjokat az én juhaimnak komondorai közé sem számláltam volna.
Но сега ми се подсмиват по-младите от мене, Чиито бащи не бих приел да туря с кучетата на стадото си;
2 Mire való lett volna nékem még kezök ereje is? Rájok nézve a vénség elveszett!
Защото в що можеше да ме ползува силата на ръцете им, Човеци, чиято жизненост бе изчезнала?
3 Szükség és éhség miatt összeaszottak, a kik a kopár földet futják, a sötét, sivatag pusztaságot.
От немотия и глад те бяха измършавели; Гризяха изсушената земя, отдавна пуста и опустошена;
4 A kik keserű füvet tépnek a bokor mellett, és rekettyegyökér a kenyerök.
Между храстите късаха слез, И корените на смрика им бяха за храна.
5 Az emberek közül kiűzik őket, úgy hurítják őket, mint a tolvajt.
Бяха изпъдени измежду човеците, Които викаха подир тебе като подир крадци.
6 Félelmetes völgyekben kell lakniok, a földnek és szikláknak hasadékaiban.
Живееха в пукнатините на долините, В дупките на земята и на скалите.
7 A bokrok között ordítanak, a csalánok alatt gyülekeznek.
Ревяха между храстите. Събираха се между тръните;
8 Esztelen legények, sőt becstelen fiak, a kiket kivertek az országból.
Безумни и безчестни, Те бидоха изгонени от земята.
9 És most ezeknek lettem gúnydalává, nékik levék beszédtárgyuk!
А сега аз им станах песен, Още им съм и поговорка.
10 Útálnak engem, messze távoznak tőlem, és nem átalanak pökdösni előttem.
Гнусят се от мене, отдалечават се от мене, И не се свенят да плюят в лицето ми.
11 Sőt leoldják kötelöket és bántalmaznak engem, és a zabolát előttem kivetik.
Тъй като Бог е съсипал достолепието ми и ме е смирил. То и те се разюздаха пред мене.
12 Jobb felől ifjak támadnak ellenem, gáncsot vetnek lábaimnak, és ösvényt törnek felém, hogy megrontsanak.
Отдясно въстават тия изроди, Тласкат нозете ми, И приготовляват против мене гибелните си намерения,
13 Az én útamat elrontják, romlásomat öregbítik, nincsen segítség ellenök.
Развалят пътя ми, Увеличават нещастието ми, И то без да имат помощници.
14 Mint valami széles résen, úgy rontanak elő, pusztulás között hömpölyögnek ide.
Идат като през широк пролом; Под краха нахвърлят се върху мене.
15 Rettegések fordultak ellenem, mint vihar űzik el tisztességemet, boldogságom eltünt, mint a felhő.
Ужаси се обърнаха върху мене; Като вятър гонят достолепието ми; И благополучието ми премина като облак.
16 Mostan azért enmagamért ontja ki magát lelkem; nyomorúságnak napjai fognak meg engem.
И сега душата ми се излива в мене; Скръбни дни ме постигнаха.
17 Az éjszaka meglyuggatja csontjaimat bennem, és nem nyugosznak az én inaim.
През нощта костите ми се пронизват в мене, И жилите ми не си почиват.
18 A sok erőlködés miatt elváltozott az én ruházatom; úgy szorít engem, mint a köntösöm galléra.
Само с голямо усилие се променява дрехата ми; Тя ме стига както яката на хитона ми.
19 A sárba vetett engem, hasonlóvá lettem porhoz és hamuhoz.
Бог ме е хвърлил в калта; И аз съм заприличал на пръст и на прах.
20 Kiáltok hozzád, de nem felelsz; megállok és csak nézel reám!
Викам към Тебе, но не ми отговаряш; Стоя, и Ти просто ме поглеждаш.
21 Kegyetlenné változtál irántam; kezed erejével harczolsz ellenem.
Обърнал си се да се показваш жесток към мене; С мощната Си ръка ми враждуваш;
22 Felemelsz, szélnek eresztesz engem, és széttépsz engem a viharban.
Издигаш ме, възкачваш ме на вятъра, И стопяваш ме в бурята.
23 Hiszen tudtam, hogy visszatérítesz engem a halálba, és a minden élő gyülekező házába;
Зная наистина, че ще ме докараш до смърт, И до дома, който е определен за всичките живи.
24 De a roskadóban levő ne nyujtsa-é ki kezét? Avagy ha veszendőben van, ne kiáltson-é segítségért?
Обаче в падането си човек няма ли да простре ръка, Или да нададе вик в бедствието си?
25 Avagy nem sírtam-é azon, a kinek kemény napja volt; a szűkölködő miatt nem volt-é lelkem szomorú?
Не плаках ли аз за онзи, който бе отруден? И не се ли оскърби душата ми за сиромаха?
26 Bizony jót reméltem és rossz következék, világosságot vártam és homály jöve.
Когато очаквах доброто, тогава дойде злото; И когато ожидах виделината, тогава дойде тъмнината.
27 Az én bensőm forr és nem nyugoszik; megrohantak engem a nyomorúságnak napjai.
Червата ми възвират, и не си почиват; Скръбни дни ме постигнаха.
28 Feketülten járok, de nem a nap hősége miatt; felkelek a gyülekezetben és kiáltozom.
Ходя почернял, но не от слънцето; Ставам в събранието и викам за помощ.
29 Atyjok fiává lettem a sakáloknak, és társokká a strucz madaraknak.
Станах брат на чакалите, И другар на камилоптиците.
30 Bőröm feketülten hámlik le rólam, és csontom elég a hőség miatt.
Кожата ми почерня на мене, И костите ми изгоряха от огън.
31 Hegedűm sírássá változék, sípom pedig jajgatók szavává.
Затова арфата ми се измени в ридание, И свирката ми в глас на плачещи.
