Jób 3
1 Ezután megnyitá Jób az ő száját, és megátkozá az ő napját.
Depois disto Jó abriu sua boca, e amaldiçoou seu dia.
2 És szóla Jób, és monda:
Pois Jó respondeu, e disse:
3 Veszszen el az a nap, a melyen születtem, és az az éjszaka, a melyen azt mondták: fiú fogantatott.
Pereça o dia em que nasci, e a noite [em que] se disse: Um homem foi concebido.
4 Az a nap legyen sötétség, ne törődjék azzal az Isten onnét felül, és világosság ne fényljék azon.
Torne-se aquele dia em trevas; Deus não lhe dê atenção desde acima, nem claridade brilhe sobre ele.
5 Tartsa azt fogva sötétség és a halál árnyéka; a felhő lakozzék rajta, nappali borulatok tegyék rettenetessé.
Reivindiquem-no para si trevas e sombra de morte; nuvens habitem sobre ele; a escuridão do dia o espante.
6 Az az éjszaka! Sűrű sötétség fogja be azt; ne soroztassék az az esztendőnek napjaihoz, ne számláltassék a hónapokhoz.
Tome a escuridão aquela noite; não seja contada entre os dias do ano, nem faça parte do número dos meses.
7 Az az éjszaka! Legyen az magtalan, ne legyen örvendezés azon.
Ah se aquela noite fosse solitária, e música de alegria não viesse a ela!
8 Átkozzák meg azt, a kik a nappalt átkozzák, a kik bátrak felingerelni a leviathánt.
Amaldiçoem-na os que amaldiçoam o dia, os que se preparam para levantar seu pranto.
9 Sötétüljenek el az ő estvéjének csillagai; várja a világosságot, de az ne legyen, és ne lássa a hajnalnak pirját!
Escureçam-se as estrelas de sua manhã; espere a luz, e não venha, e as pálpebras não vejam o amanhecer;
10 Mert nem zárta be az én anyám méhének ajtait, és nem rejtette el szemeim elől a nyomorúságot.
Pois não fechou as portas do ventre onde eu estava, nem escondeu de meus olhos o sofrimento.
11 Mért is nem haltam meg fogantatásomkor; mért is ki nem multam, mihelyt megszülettem?
Por que eu não morri desde a madre, ou perdi a vida ao sair do ventre?
12 Mért vettek fel engem térdre, és mért az emlőkre, hogy szopjam?!
Por que joelhos me receberam? E por que seios me amamentaram?
13 Mert most feküdném és nyugodnám, aludnám és akkor nyugton pihenhetnék –
Pois agora eu jazeria e repousaria; dormiria, e então haveria repouso para mim;
14 Királyokkal és az ország tanácsosaival, a kik magoknak kőhalmokat építenek.
Com os reis e os conselheiros da terra, que edificavam para si os desertos;
15 Vagy fejedelmekkel, a kiknek aranyuk van, a kik ezüsttel töltik meg házaikat.
Ou com os príncipes que tinham ouro, que enchiam suas casas de prata.
16 Vagy mért nem lettem olyan, mint az elásott, idétlen gyermek, mint a világosságot sem látott kisdedek?
Ou [por que] não fui como um aborto oculto, como as crianças que nunca viram a luz?
17 Ott a gonoszok megszünnek a fenyegetéstől, és ott megnyugosznak, a kiknek erejök ellankadt.
Ali os maus deixam de perturbar, e ali repousam os cansados de forças.
18 A foglyok ott mind megnyugosznak, nem hallják a szorongatónak szavát.
Ali os prisioneiros juntamente repousam; [e] não ouvem a voz do opressor.
19 Kicsiny és nagy ott egyenlő, és a szolga az ő urától szabad.
Ali estão o pequeno e o grande; e o servo livre [está] de seu senhor.
20 Mért is ad Isten a nyomorultnak világosságot, és életet a keseredett szivűeknek?
Por que se dá luz ao sofredor, e vida aos amargos de alma,
21 A kik a halált várják, de nem jön az, és szorgalmasabban keresik mint az elrejtett kincset.
Que esperam a morte, e ela não chega, e que a buscam mais que tesouros;
22 A kik nagy örömmel örvendeznek, vigadnak, mikor megtalálják a koporsót.
Que saltam de alegram e ficam contentes quando acham a sepultura?
23 A férfiúnak, a ki útvesztőbe jutott, és a kit az Isten bekerített köröskörül.
[E também] ao homem cujo caminho é oculto, e a quem Deus [o] encobriu?
24 Mert kenyerem gyanánt van az én fohászkodásom, és sóhajtásaim ömölnek, mint habok.
Pois antes do meu pão vem meu suspiro; e meus gemidos correm como águas.
25 Mert a mitől remegve remegtem, az jöve reám, és a mitől rettegtem, az esék rajtam.
Pois aquilo eu temia tanto veio a mim, e aquilo que tinha medo me aconteceu.
26 Nincs békességem, sem nyugtom, sem pihenésem, mert nyomorúság támadt reám.
Não tenho tido descanso, nem tranquilidade, nem repouso; mas perturbação veio sobre mim.
