Jób 3
1 Ezután megnyitá Jób az ő száját, és megátkozá az ő napját.
Då let Job upp munnen og banna fødedagen sin.
2 És szóla Jób, és monda:
Job tok til ords og sagde:
3 Veszszen el az a nap, a melyen születtem, és az az éjszaka, a melyen azt mondták: fiú fogantatott.
«Burt med den dag då eg vart fødd, den natt som sa: «Ein svein er avla!»
4 Az a nap legyen sötétség, ne törődjék azzal az Isten onnét felül, és világosság ne fényljék azon.
Må denne dag til myrker verta - burtgløymd av Gud i høge himmel - og inkje ljos på honom skina!
5 Tartsa azt fogva sötétség és a halál árnyéka; a felhő lakozzék rajta, nappali borulatok tegyék rettenetessé.
Lat svarte myrkret honom eiga og skyer seg kring honom samla! Dagmyrkjingar skal honom skræma
6 Az az éjszaka! Sűrű sötétség fogja be azt; ne soroztassék az az esztendőnek napjaihoz, ne számláltassék a hónapokhoz.
og myrkret gløypa denne natt! Burt med den natt frå årsens dagar, ho kome ei i månads tal!
7 Az az éjszaka! Legyen az magtalan, ne legyen örvendezés azon.
Ja, aud og tom skal natti verta og ingen fagnad i ho klinga;
8 Átkozzák meg azt, a kik a nappalt átkozzák, a kik bátrak felingerelni a leviathánt.
Dagbannarar skal henne banna, dei som kann mana upp Livjatan,
9 Sötétüljenek el az ő estvéjének csillagai; várja a világosságot, de az ne legyen, és ne lássa a hajnalnak pirját!
Og morgonstjernor skal’kje skina; fåfengt ho venta skal på ljoset - augbrunerne av morgonroden -
10 Mert nem zárta be az én anyám méhének ajtait, és nem rejtette el szemeim elől a nyomorúságot.
av di ho ei livsdøri stengde på mor mi, so eg slapp for kval.
11 Mért is nem haltam meg fogantatásomkor; mért is ki nem multam, mihelyt megszülettem?
Kvi døydd’ eg ei i moders liv? Ell’ slokna då eg rett var fødd?
12 Mért vettek fel engem térdre, és mért az emlőkre, hogy szopjam?!
Kvi fanst det kne som mot meg tok; og brjost eg kunde suga ved?
13 Mert most feküdném és nyugodnám, aludnám és akkor nyugton pihenhetnék –
So låg eg still og kvilde no, eg sov og hadde ro og fred
14 Királyokkal és az ország tanácsosaival, a kik magoknak kőhalmokat építenek.
hjå kongar og hjå fyrstar, som til gravstad pyramider bygde,
15 Vagy fejedelmekkel, a kiknek aranyuk van, a kik ezüsttel töltik meg házaikat.
hjå hovdingar som åtte gull og fyllte sine hus med sylv;
16 Vagy mért nem lettem olyan, mint az elásott, idétlen gyermek, mint a világosságot sem látott kisdedek?
ell’ ufødd var eg ikkje til, lik born som aldri ljoset såg.
17 Ott a gonoszok megszünnek a fenyegetéstől, és ott megnyugosznak, a kiknek erejök ellankadt.
Der rasar ei dei vonde meir; der kviler dei som trøytte er;
18 A foglyok ott mind megnyugosznak, nem hallják a szorongatónak szavát.
og fangarne er trygge der; dei høyrer ingen drivar meir.
19 Kicsiny és nagy ott egyenlő, és a szolga az ő urától szabad.
Der stor og liten like er, og trælen fri for herren sin.
20 Mért is ad Isten a nyomorultnak világosságot, és életet a keseredett szivűeknek?
Kvi gjev han ljos til den som lid, og liv til deim som gremmer seg,
21 A kik a halált várják, de nem jön az, és szorgalmasabban keresik mint az elrejtett kincset.
som fåfengt stundar etter dauden, og søkjer han som løynde skatt,
22 A kik nagy örömmel örvendeznek, vigadnak, mikor megtalálják a koporsót.
som gled seg, ja, som jublar høgt, og fegnast når dei finn ei grav -
23 A férfiúnak, a ki útvesztőbe jutott, és a kit az Isten bekerített köröskörül.
til mannen som ei finn sin veg, som Gud set fast og stengjer inne?
24 Mert kenyerem gyanánt van az én fohászkodásom, és sóhajtásaim ömölnek, mint habok.
Min sukk hev vorte daglegt brød, og klaga mi som vatnet strøymar.
25 Mert a mitől remegve remegtem, az jöve reám, és a mitől rettegtem, az esék rajtam.
Meg råkar det eg ottast fyre; det som eg ræddast, hender meg.
26 Nincs békességem, sem nyugtom, sem pihenésem, mert nyomorúság támadt reám.
Snaudt fær eg fred, snaudt fær eg ro, snaudt lindring - so kjem uro att.»
