Jób 3
1 Ezután megnyitá Jób az ő száját, és megátkozá az ő napját.
Post hæc aperuit Iob os suum, et maledixit diei suo,
2 És szóla Jób, és monda:
et locutus est.
3 Veszszen el az a nap, a melyen születtem, és az az éjszaka, a melyen azt mondták: fiú fogantatott.
Pereat dies in qua natus sum, et nox in qua dictum est: Conceptus est homo.
4 Az a nap legyen sötétség, ne törődjék azzal az Isten onnét felül, és világosság ne fényljék azon.
Dies ille vertatur in tenebras, non requirat eum Deus desuper, et non illustretur lumine.
5 Tartsa azt fogva sötétség és a halál árnyéka; a felhő lakozzék rajta, nappali borulatok tegyék rettenetessé.
Obscurent eum tenebræ et umbra mortis, occupet eum caligo, et involvatur amaritudine.
6 Az az éjszaka! Sűrű sötétség fogja be azt; ne soroztassék az az esztendőnek napjaihoz, ne számláltassék a hónapokhoz.
Noctem illam tenebrosus turbo possideat, non computetur in diebus anni, nec numeretur in mensibus:
7 Az az éjszaka! Legyen az magtalan, ne legyen örvendezés azon.
Sit nox illa solitaria, nec laude digna:
8 Átkozzák meg azt, a kik a nappalt átkozzák, a kik bátrak felingerelni a leviathánt.
Maledicant ei qui maledicunt diei, qui parati sunt suscitare Leviathan:
9 Sötétüljenek el az ő estvéjének csillagai; várja a világosságot, de az ne legyen, és ne lássa a hajnalnak pirját!
Obtenebrentur stellæ caligine eius: expectet lucem et non videat, nec ortum surgentis auroræ:
10 Mert nem zárta be az én anyám méhének ajtait, és nem rejtette el szemeim elől a nyomorúságot.
Quia non conclusit ostia ventris, qui portavit me, nec abstulit mala ab oculis meis.
11 Mért is nem haltam meg fogantatásomkor; mért is ki nem multam, mihelyt megszülettem?
Quare non in vulva mortuus sum, egressus ex utero non statim perii?
12 Mért vettek fel engem térdre, és mért az emlőkre, hogy szopjam?!
Quare exceptus genibus? cur lactatus uberibus?
13 Mert most feküdném és nyugodnám, aludnám és akkor nyugton pihenhetnék –
Nunc enim dormiens silerem, et somno meo requiescerem:
14 Királyokkal és az ország tanácsosaival, a kik magoknak kőhalmokat építenek.
Cum regibus et consulibus terræ, qui ædificant sibi solitudines:
15 Vagy fejedelmekkel, a kiknek aranyuk van, a kik ezüsttel töltik meg házaikat.
Aut cum principibus, qui possident aurum, et replent domos suas argento:
16 Vagy mért nem lettem olyan, mint az elásott, idétlen gyermek, mint a világosságot sem látott kisdedek?
Aut sicut abortivum absconditum non subsisterem, vel qui concepti non viderunt lucem.
17 Ott a gonoszok megszünnek a fenyegetéstől, és ott megnyugosznak, a kiknek erejök ellankadt.
Ibi impii cessaverunt a tumultu, et ibi requieverunt fessi robore.
18 A foglyok ott mind megnyugosznak, nem hallják a szorongatónak szavát.
Et quondam vincti pariter sine molestia, non audierunt vocem exactoris.
19 Kicsiny és nagy ott egyenlő, és a szolga az ő urától szabad.
Parvus et magnus ibi sunt, et servus liber a domino suo.
20 Mért is ad Isten a nyomorultnak világosságot, és életet a keseredett szivűeknek?
Quare misero data est lux, et vita his, qui in amaritudine animæ sunt?
21 A kik a halált várják, de nem jön az, és szorgalmasabban keresik mint az elrejtett kincset.
qui expectant mortem, et non venit, quasi effodientes thesaurum:
22 A kik nagy örömmel örvendeznek, vigadnak, mikor megtalálják a koporsót.
Gaudentque vehementer cum invenerint sepulchrum.
23 A férfiúnak, a ki útvesztőbe jutott, és a kit az Isten bekerített köröskörül.
Viro cuius abscondita est via, et circumdedit eum Deus tenebris?
24 Mert kenyerem gyanánt van az én fohászkodásom, és sóhajtásaim ömölnek, mint habok.
Antequam comedam suspiro: et tamquam inundantes aquæ, sic rugitus meus:
25 Mert a mitől remegve remegtem, az jöve reám, és a mitől rettegtem, az esék rajtam.
Quia timor, quem timebam, evenit mihi: et quod verebar accidit.
26 Nincs békességem, sem nyugtom, sem pihenésem, mert nyomorúság támadt reám.
Nonne dissimulavi? nonne silui? nonne quievi? et venit super me indignatio.
