Jób 3
1 Ezután megnyitá Jób az ő száját, és megátkozá az ő napját.
Darnach tat Hiob seinen Mund auf und verfluchte seinen Tag.
2 És szóla Jób, és monda:
Und Hiob sprach:
3 Veszszen el az a nap, a melyen születtem, és az az éjszaka, a melyen azt mondták: fiú fogantatott.
Der Tag müsse verloren sein, darin ich geboren bin, und die Nacht, welche sprach: Es ist ein Männlein empfangen!
4 Az a nap legyen sötétség, ne törődjék azzal az Isten onnét felül, és világosság ne fényljék azon.
Derselbe Tag müsse finster sein, und Gott von obenherab müsse nicht nach ihm fragen; kein Glanz müsse über ihn scheinen!
5 Tartsa azt fogva sötétség és a halál árnyéka; a felhő lakozzék rajta, nappali borulatok tegyék rettenetessé.
Finsternis und Dunkel müssen ihn überwältigen, und dicke Wolken müssen über ihm bleiben, und der Dampf am Tage mache ihn gräßlich!
6 Az az éjszaka! Sűrű sötétség fogja be azt; ne soroztassék az az esztendőnek napjaihoz, ne számláltassék a hónapokhoz.
Die Nacht müsse Dunkel einnehmen; sie müsse sich nicht unter den Tagen des Jahres freuen noch in die Zahl der Monden kommen!
7 Az az éjszaka! Legyen az magtalan, ne legyen örvendezés azon.
Siehe, die Nacht müsse einsam sein und kein Jauchzen darin sein!
8 Átkozzák meg azt, a kik a nappalt átkozzák, a kik bátrak felingerelni a leviathánt.
Es müssen sie verfluchen die Verflucher des Tages und die da bereit sind, zu erregen den Leviathan!
9 Sötétüljenek el az ő estvéjének csillagai; várja a világosságot, de az ne legyen, és ne lássa a hajnalnak pirját!
Ihre Sterne müssen finster sein in ihrer Dämmerung; sie hoffe aufs Licht, und es komme nicht, und müsse nicht sehen die Wimpern der Morgenröte,
10 Mert nem zárta be az én anyám méhének ajtait, és nem rejtette el szemeim elől a nyomorúságot.
darum daß sie nicht verschlossen hat die Tür des Leibes meiner Mutter und nicht verborgen das Unglück vor meinen Augen!
11 Mért is nem haltam meg fogantatásomkor; mért is ki nem multam, mihelyt megszülettem?
Warum bin ich nicht gestorben von Mutterleib an? Warum bin ich nicht verschieden, da ich aus dem Leibe kam?
12 Mért vettek fel engem térdre, és mért az emlőkre, hogy szopjam?!
Warum hat man mich auf den Schoß gesetzt? Warum bin ich mit Brüsten gesäugt?
13 Mert most feküdném és nyugodnám, aludnám és akkor nyugton pihenhetnék –
So läge ich doch nun und wäre still, schliefe und hätte Ruhe
14 Királyokkal és az ország tanácsosaival, a kik magoknak kőhalmokat építenek.
mit den Königen und Ratsherren auf Erden, die das Wüste bauen,
15 Vagy fejedelmekkel, a kiknek aranyuk van, a kik ezüsttel töltik meg házaikat.
oder mit den Fürsten, die Gold haben und deren Häuser voll Silber sind.
16 Vagy mért nem lettem olyan, mint az elásott, idétlen gyermek, mint a világosságot sem látott kisdedek?
Oder wie eine unzeitige Geburt, die man verborgen hat, wäre ich gar nicht, wie Kinder, die das Licht nie gesehen haben.
17 Ott a gonoszok megszünnek a fenyegetéstől, és ott megnyugosznak, a kiknek erejök ellankadt.
Daselbst müssen doch aufhören die Gottlosen mit Toben; daselbst ruhen doch, die viel Mühe gehabt haben.
18 A foglyok ott mind megnyugosznak, nem hallják a szorongatónak szavát.
Da haben doch miteinander Frieden die Gefangenen und hören nicht die Stimme des Drängers.
19 Kicsiny és nagy ott egyenlő, és a szolga az ő urától szabad.
Da sind beide, klein und groß, und der Knecht ist frei von seinem Herrn.
20 Mért is ad Isten a nyomorultnak világosságot, és életet a keseredett szivűeknek?
Warum ist das Licht gegeben dem Mühseligen und das Leben den betrübten Herzen
21 A kik a halált várják, de nem jön az, és szorgalmasabban keresik mint az elrejtett kincset.
(die des Todes warten, und er kommt nicht, und grüben ihn wohl aus dem Verborgenen,
22 A kik nagy örömmel örvendeznek, vigadnak, mikor megtalálják a koporsót.
die sich sehr freuten und fröhlich wären, wenn sie ein Grab bekämen),
23 A férfiúnak, a ki útvesztőbe jutott, és a kit az Isten bekerített köröskörül.
dem Manne, dessen Weg verborgen ist und vor ihm von Gott verzäunt ward?
24 Mert kenyerem gyanánt van az én fohászkodásom, és sóhajtásaim ömölnek, mint habok.
Denn wenn ich essen soll, muß ich seufzen, und mein Heulen fährt heraus wie Wasser.
25 Mert a mitől remegve remegtem, az jöve reám, és a mitől rettegtem, az esék rajtam.
Denn was ich gefürchtet habe ist über mich gekommen, und was ich sorgte, hat mich getroffen.
26 Nincs békességem, sem nyugtom, sem pihenésem, mert nyomorúság támadt reám.
War ich nicht glückselig? War ich nicht fein stille? Hatte ich nicht gute Ruhe? Und es kommt solche Unruhe!
