Jób 3
1 Ezután megnyitá Jób az ő száját, és megátkozá az ő napját.
Danach tat Hiob seinen Mund auf und verfluchte seinen Tag.
2 És szóla Jób, és monda:
Und Hiob sprach:
3 Veszszen el az a nap, a melyen születtem, és az az éjszaka, a melyen azt mondták: fiú fogantatott.
Der Tag müsse verloren sein, darinnen ich geboren bin, und die Nacht, da man sprach: Es ist ein Männlein empfangen.
4 Az a nap legyen sötétség, ne törődjék azzal az Isten onnét felül, és világosság ne fényljék azon.
Derselbe Tag müsse finster sein, und Gott von oben herab müsse nicht nach ihm fragen; kein Glanz müsse über ihn scheinen.
5 Tartsa azt fogva sötétség és a halál árnyéka; a felhő lakozzék rajta, nappali borulatok tegyék rettenetessé.
Finsternis und Dunkel müssen ihn überwältigen, und dicke Wolken müssen über ihm bleiben, und der Dampf am Tage mache ihn gräßlich.
6 Az az éjszaka! Sűrű sötétség fogja be azt; ne soroztassék az az esztendőnek napjaihoz, ne számláltassék a hónapokhoz.
Die Nacht müsse ein Dunkel einnehmen, und müsse sich nicht unter den Tagen des Jahres freuen, noch in die Zahl der Monden kommen.
7 Az az éjszaka! Legyen az magtalan, ne legyen örvendezés azon.
Siehe, die Nacht müsse einsam sein und kein Jauchzen drinnen sein.
8 Átkozzák meg azt, a kik a nappalt átkozzák, a kik bátrak felingerelni a leviathánt.
Es verfluchen sie die Verflucher des Tages, und die da bereit sind, zu erwecken den Leviathan.
9 Sötétüljenek el az ő estvéjének csillagai; várja a világosságot, de az ne legyen, és ne lássa a hajnalnak pirját!
Ihre Sterne müssen finster sein in ihrer Dämmerung; sie hoffe aufs Licht und komme nicht und müsse nicht sehen die Augenbrauen der Morgenröte,
10 Mert nem zárta be az én anyám méhének ajtait, és nem rejtette el szemeim elől a nyomorúságot.
daß sie nicht verschlossen hat die Tür meines Leibes und nicht verborgen das Unglück vor meinen Augen.
11 Mért is nem haltam meg fogantatásomkor; mért is ki nem multam, mihelyt megszülettem?
Warum bin ich nicht gestorben von Mutterleib an? Warum bin ich nicht umkommen, da ich aus dem Leibe kam?
12 Mért vettek fel engem térdre, és mért az emlőkre, hogy szopjam?!
Warum hat man mich auf den Schoß gesetzet? Warum bin ich mit Brüsten gesäuget?
13 Mert most feküdném és nyugodnám, aludnám és akkor nyugton pihenhetnék –
So läge ich doch nun und wäre stille, schliefe und hätte Ruhe
14 Királyokkal és az ország tanácsosaival, a kik magoknak kőhalmokat építenek.
mit den Königen und Ratsherren auf Erden, die das Wüste bauen;
15 Vagy fejedelmekkel, a kiknek aranyuk van, a kik ezüsttel töltik meg házaikat.
oder mit den Fürsten, die Gold haben und ihre Häuser voll Silbers sind;
16 Vagy mért nem lettem olyan, mint az elásott, idétlen gyermek, mint a világosságot sem látott kisdedek?
oder wie eine unzeitige Geburt verborgen und nichts wäre, wie die jungen Kinder, die das Licht nie gesehen haben.
17 Ott a gonoszok megszünnek a fenyegetéstől, és ott megnyugosznak, a kiknek erejök ellankadt.
Daselbst müssen doch aufhören die Gottlosen mit Toben; daselbst ruhen doch, die viel Mühe gehabt haben.
18 A foglyok ott mind megnyugosznak, nem hallják a szorongatónak szavát.
Da haben doch miteinander Frieden die Gefangenen und hören nicht die Stimme des Drängers.
19 Kicsiny és nagy ott egyenlő, és a szolga az ő urától szabad.
Da sind beide klein und groß, Knecht und der von seinem HERRN frei gelassen ist.
20 Mért is ad Isten a nyomorultnak világosságot, és életet a keseredett szivűeknek?
Warum ist das Licht gegeben dem Mühseligen und das Leben den betrübten Herzen,
21 A kik a halált várják, de nem jön az, és szorgalmasabban keresik mint az elrejtett kincset.
(die des Todes warten und kommt nicht, und grüben ihn wohl aus dem Verborgenen,
22 A kik nagy örömmel örvendeznek, vigadnak, mikor megtalálják a koporsót.
die sich fast freuen und sind fröhlich, daß sie das Grab bekommen, )
23 A férfiúnak, a ki útvesztőbe jutott, és a kit az Isten bekerített köröskörül.
und dem Manne, des Weg verborgen ist, und Gott vor ihm denselben bedecket?
24 Mert kenyerem gyanánt van az én fohászkodásom, és sóhajtásaim ömölnek, mint habok.
Denn wenn ich essen soll, muß ich seufzen, und mein Heulen fähret heraus wie Wasser.
25 Mert a mitől remegve remegtem, az jöve reám, és a mitől rettegtem, az esék rajtam.
Denn das ich gefürchtet habe, ist über mich kommen, und das ich sorgte, hat mich getroffen.
26 Nincs békességem, sem nyugtom, sem pihenésem, mert nyomorúság támadt reám.
War ich nicht glückselig? War ich nicht fein stille? Hatte ich nicht gute Ruhe? Und kommt solche Unruhe!
