Jób 3
1 Ezután megnyitá Jób az ő száját, és megátkozá az ő napját.
Danach tat Job den Mund auf und fluchte seinem Schicksal.
2 És szóla Jób, és monda:
Und Job hob an und sprach:
3 Veszszen el az a nap, a melyen születtem, és az az éjszaka, a melyen azt mondták: fiú fogantatott.
"O wäre doch der Tag, da ich geboren, nie erschienen und jene Nacht entschwunden, da man den Knaben aufgenommen!
4 Az a nap legyen sötétség, ne törődjék azzal az Isten onnét felül, és világosság ne fényljék azon.
Weh jenem Tage! Besser wäre er in Dunkelheit verblieben! Hätte doch der Höchste droben sich nie um ihn gekümmert und nie die Sonne ihm geleuchtet!
5 Tartsa azt fogva sötétség és a halál árnyéka; a felhő lakozzék rajta, nappali borulatok tegyék rettenetessé.
Die schwarze Urnacht hätte ihn vernichten und Wolkendunkel auf ihm ruhen sollen! Hätte man ihn doch der Verdüsterung überlassen!"
6 Az az éjszaka! Sűrű sötétség fogja be azt; ne soroztassék az az esztendőnek napjaihoz, ne számláltassék a hónapokhoz.
"Wenn nur ein Raub der Finsternis die Nacht geworden wäre! Und hätte niemals zu den Jahrestagen sie gezählt und niemals in der Monde Schar gegolten.
7 Az az éjszaka! Legyen az magtalan, ne legyen örvendezés azon.
Wenn jene Nacht nur unfruchtbar geblieben wäre, und wäre nie ein Jubellaut in ihr ertönt!
8 Átkozzák meg azt, a kik a nappalt átkozzák, a kik bátrak felingerelni a leviathánt.
Und die den Tag verfluchen, ach, hätten die doch sie verflucht und jene, die bereit, den Leviatan selbst zu reizen!
9 Sötétüljenek el az ő estvéjének csillagai; várja a világosságot, de az ne legyen, és ne lássa a hajnalnak pirját!
Verlöschen hätten sollen ihre Morgensterne, sie hätte auf das Licht vergeblich warten müssen! Des Frührots Wimpern hätte sie nicht schauen dürfen!
10 Mert nem zárta be az én anyám méhének ajtait, és nem rejtette el szemeim elől a nyomorúságot.
Denn hätte sie einst meines Lebens Tor verschlossen, dann hätte sie auch meinen Augen Leid erspart.
11 Mért is nem haltam meg fogantatásomkor; mért is ki nem multam, mihelyt megszülettem?
Warum bin ich denn nicht im Mutterschoß gestorben, weswegen, kaum geboren, nicht verschieden?
12 Mért vettek fel engem térdre, és mért az emlőkre, hogy szopjam?!
Warum denn nahm ein Schoß mich auf und Brüste, daß ich trinken mußte?
13 Mert most feküdném és nyugodnám, aludnám és akkor nyugton pihenhetnék –
Dann läge ich zu dieser Zeit und hätte Ruhe. Ich schliefe - wie wär mir so wohl! -
14 Királyokkal és az ország tanácsosaival, a kik magoknak kőhalmokat építenek.
bei Königen und Weltregenten, die Trümmerstätten wiederum sich aufgebaut,
15 Vagy fejedelmekkel, a kiknek aranyuk van, a kik ezüsttel töltik meg házaikat.
bei jenen goldberühmten Fürsten, die ihre Schatzhäuser mit Silber füllten!
16 Vagy mért nem lettem olyan, mint az elásott, idétlen gyermek, mint a világosságot sem látott kisdedek?
Dann wäre ich nicht mehr; ich gliche einer Fehlgeburt und jenen Kleinen, die das Licht nie schauten.
17 Ott a gonoszok megszünnek a fenyegetéstől, és ott megnyugosznak, a kiknek erejök ellankadt.
Dort, wo die Sorgen den Geplagten schwinden, wo die durch Obermacht Geknechteten ausruhen,
18 A foglyok ott mind megnyugosznak, nem hallják a szorongatónak szavát.
wo die Gefangenen sorglos gehen und keines Treibers Ruf mehr hören.
19 Kicsiny és nagy ott egyenlő, és a szolga az ő urától szabad.
Vornehm und Nieder ist dort gleich; frei von dem Herrn ist dort der Sklave.
20 Mért is ad Isten a nyomorultnak világosságot, és életet a keseredett szivűeknek?
Warum nur schenkt man Elenden das Tageslicht und Herzbetrübten Leben,
21 A kik a halált várják, de nem jön az, és szorgalmasabban keresik mint az elrejtett kincset.
die ausschaun nach dem Tode, der nicht kommt, nach ihm sich sehnen mehr als nach Schätzen,
22 A kik nagy örömmel örvendeznek, vigadnak, mikor megtalálják a koporsót.
die ob der Grabestür sich freuen, die jauchzen, wenn's zur Grube geht,
23 A férfiúnak, a ki útvesztőbe jutott, és a kit az Isten bekerített köröskörül.
- dem Manne, dessen Schicksal unbeachtet bleibt, vor dem sich Gott verborgen hält?
24 Mert kenyerem gyanánt van az én fohászkodásom, és sóhajtásaim ömölnek, mint habok.
An Brotes Stelle tritt bei mir das Seufzen; als Wasser strömt mir Klage zu.
25 Mert a mitől remegve remegtem, az jöve reám, és a mitől rettegtem, az esék rajtam.
Und bange ich vor einem Ding, dann trifft es sicher mich, und was mich ängstigt, kommt zu mir.
26 Nincs békességem, sem nyugtom, sem pihenésem, mert nyomorúság támadt reám.
Ich darf nicht ruhen und nicht rasten, kaum aufatmen, und schon kommt neue Pein."
