Jób 3
1 Ezután megnyitá Jób az ő száját, és megátkozá az ő napját.
Après cela, Job ouvrit la bouche et maudit le jour de sa naissance.
2 És szóla Jób, és monda:
Job prit la parole et dit:
3 Veszszen el az a nap, a melyen születtem, és az az éjszaka, a melyen azt mondták: fiú fogantatott.
Périsse le jour où je suis né, la nuit qui a dit: "Un homme a été conçu!"
4 Az a nap legyen sötétség, ne törődjék azzal az Isten onnét felül, és világosság ne fényljék azon.
Que ce jour-là ne soit que ténèbres! Que Dieu ne daigne s’y intéresser du haut de sa demeure, et qu’aucune lueur ne l’éclaire!
5 Tartsa azt fogva sötétség és a halál árnyéka; a felhő lakozzék rajta, nappali borulatok tegyék rettenetessé.
Que l’obscurité et l’ombre de la mort le revendiquent comme leur, qu’une épaisse nuée pèse sur lui, et que des éclipses de soleil en fassent un objet d’épouvante!
6 Az az éjszaka! Sűrű sötétség fogja be azt; ne soroztassék az az esztendőnek napjaihoz, ne számláltassék a hónapokhoz.
Cette nuit-là, que de profondes ténèbres s’en saisissent, qu’elle ne prenne pas rang parmi les jours de l’année et n’entre pas dans le compte des mois!
7 Az az éjszaka! Legyen az magtalan, ne legyen örvendezés azon.
Oui, que cette nuit-là soit condamnée à la solitude, et que nul chant ne s’y élève!
8 Átkozzák meg azt, a kik a nappalt átkozzák, a kik bátrak felingerelni a leviathánt.
Puisse-t-elle être exécrée par ceux qui maudissent le jour et possèdent le secret d’éveiller le Léviathan!
9 Sötétüljenek el az ő estvéjének csillagai; várja a világosságot, de az ne legyen, és ne lássa a hajnalnak pirját!
Que les étoiles de son aube matinale demeurent obscures, qu’elle attende vainement la lumière et ne voie point s’ouvrir les paupières de l’aurore,
10 Mert nem zárta be az én anyám méhének ajtait, és nem rejtette el szemeim elől a nyomorúságot.
pour n’avoir pas tenu closes les portes du sein qui m’avait conçu et caché la misère à mes regards!
11 Mért is nem haltam meg fogantatásomkor; mért is ki nem multam, mihelyt megszülettem?
Que ne suis-je mort dès le sein de ma mère? Que n’ai-je rendu le dernier soupir en me détachant de ses flancs?
12 Mért vettek fel engem térdre, és mért az emlőkre, hogy szopjam?!
Pourquoi deux genoux m’ont-ils recueilli? A quoi bon des mamelles pour m’allaiter?
13 Mert most feküdném és nyugodnám, aludnám és akkor nyugton pihenhetnék –
A présent je serais couché dans une paix profonde, je dormirais et jouirais du repos,
14 Királyokkal és az ország tanácsosaival, a kik magoknak kőhalmokat építenek.
en compagnie des rois et des arbitres de la terre, qui se bâtissent des monuments destinés à la ruine,
15 Vagy fejedelmekkel, a kiknek aranyuk van, a kik ezüsttel töltik meg házaikat.
ou bien des grands qui ont possédé de l’or et rempli d’argent leurs maisons.
16 Vagy mért nem lettem olyan, mint az elásott, idétlen gyermek, mint a világosságot sem látott kisdedek?
Ou encore, que n’ai-je été comme l’avorton qu’on, enfouit, comme ces petits enfants qui n’ont pas aperçu la lumière?
17 Ott a gonoszok megszünnek a fenyegetéstől, és ott megnyugosznak, a kiknek erejök ellankadt.
Là, les méchants mettent un terme à leur violence, là; se reposent ceux dont les forces sont à bout.
18 A foglyok ott mind megnyugosznak, nem hallják a szorongatónak szavát.
Là aussi, les captifs sont en paix, sans plus entendre la voix d’un maître despotique.
19 Kicsiny és nagy ott egyenlő, és a szolga az ő urától szabad.
Petits et grands y sont confondus, et l’esclave est libéré de son maître.
20 Mért is ad Isten a nyomorultnak világosságot, és életet a keseredett szivűeknek?
Pourquoi octroie-t-on la lumière au misérable, et la vie à ceux dont l’âme est pleine d’amertume,
21 A kik a halált várják, de nem jön az, és szorgalmasabban keresik mint az elrejtett kincset.
qui appellent de leurs vœux la mort, qui les fuit, et la cherchent plus avidement que des trésors,
22 A kik nagy örömmel örvendeznek, vigadnak, mikor megtalálják a koporsót.
qui ressentent des transports de joie et sont dans l’allégresse, dès qu’ils obtiennent une tombe;
23 A férfiúnak, a ki útvesztőbe jutott, és a kit az Isten bekerített köröskörül.
à l’homme enfin dont la destinée est voilée et que Dieu a confiné comme dans un enclos?
24 Mert kenyerem gyanánt van az én fohászkodásom, és sóhajtásaim ömölnek, mint habok.
Aussi bien, je ne mange pas un morceau de pain que mes sanglots n’éclatent, et que mes plaintes ne se répandent comme l’eau.
25 Mert a mitől remegve remegtem, az jöve reám, és a mitől rettegtem, az esék rajtam.
C’Est que tout malheur dont j’avais peur fond sur moi; ce que je redoutais vient m’assaillir.
26 Nincs békességem, sem nyugtom, sem pihenésem, mert nyomorúság támadt reám.
Je ne connais plus ni paix, ni sécurité, ni repos: les tourments m’ont envahi.
