Jób 3
1 Ezután megnyitá Jób az ő száját, és megátkozá az ő napját.
After this Job opened his mouth, and cursed his day,
2 És szóla Jób, és monda:
And he said:
3 Veszszen el az a nap, a melyen születtem, és az az éjszaka, a melyen azt mondták: fiú fogantatott.
Let the day perish wherein I was born, and the night in which it was said: A man child is conceived.
4 Az a nap legyen sötétség, ne törődjék azzal az Isten onnét felül, és világosság ne fényljék azon.
Let that day be turned into darkness, let not God regard it from above, and let not the light shine upon it.
5 Tartsa azt fogva sötétség és a halál árnyéka; a felhő lakozzék rajta, nappali borulatok tegyék rettenetessé.
Let darkness, and the shadow of death cover it, let a mist overspread it, and let it be wrapped up in bitterness.
6 Az az éjszaka! Sűrű sötétség fogja be azt; ne soroztassék az az esztendőnek napjaihoz, ne számláltassék a hónapokhoz.
Let a darksome whirlwind seize upon that night, let it not be counted in the days of the year, nor numbered in the months.
7 Az az éjszaka! Legyen az magtalan, ne legyen örvendezés azon.
Let that night be solitary, and not worthy of praise.
8 Átkozzák meg azt, a kik a nappalt átkozzák, a kik bátrak felingerelni a leviathánt.
Let them curse it who curse the day. who are ready to raise up a leviathan:
9 Sötétüljenek el az ő estvéjének csillagai; várja a világosságot, de az ne legyen, és ne lássa a hajnalnak pirját!
Let the stars be darkened with the mist thereof: let it expect light and not see it, nor the rising of the dawning of the day:
10 Mert nem zárta be az én anyám méhének ajtait, és nem rejtette el szemeim elől a nyomorúságot.
Because it shut not up the doors of the womb that bore me, nor took away evils from my eyes.
11 Mért is nem haltam meg fogantatásomkor; mért is ki nem multam, mihelyt megszülettem?
Why did I not die in the womb, why did I not perish when I came out of the belly?
12 Mért vettek fel engem térdre, és mért az emlőkre, hogy szopjam?!
Why received upon the knees? why suckled at the breasts?
13 Mert most feküdném és nyugodnám, aludnám és akkor nyugton pihenhetnék –
For now I should have been asleep and still, and should have rest in my sleep.
14 Királyokkal és az ország tanácsosaival, a kik magoknak kőhalmokat építenek.
With kings and consuls of the earth, who build themselves solitudes:
15 Vagy fejedelmekkel, a kiknek aranyuk van, a kik ezüsttel töltik meg házaikat.
Or with princes, that possess gold, and All their houses with silver:
16 Vagy mért nem lettem olyan, mint az elásott, idétlen gyermek, mint a világosságot sem látott kisdedek?
Or as a hidden untimely birth I should not be, or as they that being conceived have not seen the light.
17 Ott a gonoszok megszünnek a fenyegetéstől, és ott megnyugosznak, a kiknek erejök ellankadt.
There the wicked cease from tumult, and there the wearied in strength are at rest.
18 A foglyok ott mind megnyugosznak, nem hallják a szorongatónak szavát.
And they sometime bound together without disquiet, have not heard the voice of the oppressor.
19 Kicsiny és nagy ott egyenlő, és a szolga az ő urától szabad.
The small and great are there, and the servant is free from his master.
20 Mért is ad Isten a nyomorultnak világosságot, és életet a keseredett szivűeknek?
Why is light given to him that is in misery, and life to them that are in bitterness of soul?
21 A kik a halált várják, de nem jön az, és szorgalmasabban keresik mint az elrejtett kincset.
That look for death, and it cometh not, as they that dig for a treasure:
22 A kik nagy örömmel örvendeznek, vigadnak, mikor megtalálják a koporsót.
And they rejoice exceedingly when they have found the grave.
23 A férfiúnak, a ki útvesztőbe jutott, és a kit az Isten bekerített köröskörül.
To a man whose way is hidden, and God hath surrounded him with darkness?
24 Mert kenyerem gyanánt van az én fohászkodásom, és sóhajtásaim ömölnek, mint habok.
Before I eat I sigh: and as overflowing waters, so is my roaring:
25 Mert a mitől remegve remegtem, az jöve reám, és a mitől rettegtem, az esék rajtam.
For the fear which I feared hath come upon me: and that which I was afraid of, hath befallen me.
26 Nincs békességem, sem nyugtom, sem pihenésem, mert nyomorúság támadt reám.
Have I not dissembled? have I not kept silence? have I not been quiet? and indignation is come upon me.
