Jób 3
1 Ezután megnyitá Jób az ő száját, és megátkozá az ő napját.
After this, Job opened his mouth and cursed his day.
2 És szóla Jób, és monda:
And Job answered and said,
3 Veszszen el az a nap, a melyen születtem, és az az éjszaka, a melyen azt mondták: fiú fogantatott.
Let the day perish in which I was born, and the night that said, There is a man child conceived.
4 Az a nap legyen sötétség, ne törődjék azzal az Isten onnét felül, és világosság ne fényljék azon.
That day — let it be darkness, let not God care for it from above, neither let light shine upon it:
5 Tartsa azt fogva sötétség és a halál árnyéka; a felhő lakozzék rajta, nappali borulatok tegyék rettenetessé.
Let darkness and the shadow of death claim it; let clouds dwell upon it; let darkeners of the day terrify it.
6 Az az éjszaka! Sűrű sötétség fogja be azt; ne soroztassék az az esztendőnek napjaihoz, ne számláltassék a hónapokhoz.
That night — let gloom seize upon it; let it not rejoice among the days of the year; let it not come into the number of the months.
7 Az az éjszaka! Legyen az magtalan, ne legyen örvendezés azon.
Behold, let that night be barren; let no joyful sound come therein;
8 Átkozzák meg azt, a kik a nappalt átkozzák, a kik bátrak felingerelni a leviathánt.
Let them curse it that curse the day, who are ready to rouse Leviathan;
9 Sötétüljenek el az ő estvéjének csillagai; várja a világosságot, de az ne legyen, és ne lássa a hajnalnak pirját!
Let the stars of its twilight be dark; let it wait for light, and have none, neither let it see the eyelids of the dawn:
10 Mert nem zárta be az én anyám méhének ajtait, és nem rejtette el szemeim elől a nyomorúságot.
Because it shut not up the doors of the womb that bore me, and hid not trouble from mine eyes.
11 Mért is nem haltam meg fogantatásomkor; mért is ki nem multam, mihelyt megszülettem?
Wherefore did I not die from the womb, — come forth from the belly and expire?
12 Mért vettek fel engem térdre, és mért az emlőkre, hogy szopjam?!
Why did the knees meet me? and wherefore the breasts, that I should suck?
13 Mert most feküdném és nyugodnám, aludnám és akkor nyugton pihenhetnék –
For now should I have lain down and been quiet; I should have slept: then had I been at rest,
14 Királyokkal és az ország tanácsosaival, a kik magoknak kőhalmokat építenek.
With kings and counsellors of the earth, who build desolate places for themselves,
15 Vagy fejedelmekkel, a kiknek aranyuk van, a kik ezüsttel töltik meg házaikat.
Or with princes who had gold, who filled their houses with silver;
16 Vagy mért nem lettem olyan, mint az elásott, idétlen gyermek, mint a világosságot sem látott kisdedek?
Or as a hidden untimely birth I had not been; as infants that have not seen the light.
17 Ott a gonoszok megszünnek a fenyegetéstől, és ott megnyugosznak, a kiknek erejök ellankadt.
There the wicked cease from troubling; and there the wearied are at rest.
18 A foglyok ott mind megnyugosznak, nem hallják a szorongatónak szavát.
The prisoners together are at ease; they hear not the voice of the taskmaster.
19 Kicsiny és nagy ott egyenlő, és a szolga az ő urától szabad.
The small and great are there, and the bondman freed from his master.
20 Mért is ad Isten a nyomorultnak világosságot, és életet a keseredett szivűeknek?
Wherefore is light given to him that is in trouble, and life to those bitter of soul,
21 A kik a halált várják, de nem jön az, és szorgalmasabban keresik mint az elrejtett kincset.
Who long for death, and it [cometh] not, and dig for it more than for hidden treasures;
22 A kik nagy örömmel örvendeznek, vigadnak, mikor megtalálják a koporsót.
Who rejoice even exultingly and are glad when they find the grave? —
23 A férfiúnak, a ki útvesztőbe jutott, és a kit az Isten bekerített köröskörül.
To the man whose way is hidden, and whom God hath hedged in?
24 Mert kenyerem gyanánt van az én fohászkodásom, és sóhajtásaim ömölnek, mint habok.
For my sighing cometh before my bread, and my groanings are poured out like the waters.
25 Mert a mitől remegve remegtem, az jöve reám, és a mitől rettegtem, az esék rajtam.
For I feared a fear, and it hath come upon me, and that which I dreaded hath come to me.
26 Nincs békességem, sem nyugtom, sem pihenésem, mert nyomorúság támadt reám.
I was not in safety, neither had I quietness, neither was I at rest, and trouble came.
