Jób 3
1 Ezután megnyitá Jób az ő száját, és megátkozá az ő napját.
After this, Job opened his mouth and cursed his day,
2 És szóla Jób, és monda:
and this is what he said:
3 Veszszen el az a nap, a melyen születtem, és az az éjszaka, a melyen azt mondták: fiú fogantatott.
May the day perish on which I was born, and the night, in which it was said, “A man has been conceived.”
4 Az a nap legyen sötétség, ne törődjék azzal az Isten onnét felül, és világosság ne fényljék azon.
May that day be turned into darkness, may God not seek it from above, and may light not illuminate it.
5 Tartsa azt fogva sötétség és a halál árnyéka; a felhő lakozzék rajta, nappali borulatok tegyék rettenetessé.
Let darkness and the shadow of death obscure it, let a fog overtake it, and let it be enveloped in bitterness.
6 Az az éjszaka! Sűrű sötétség fogja be azt; ne soroztassék az az esztendőnek napjaihoz, ne számláltassék a hónapokhoz.
Let a whirlwind of darkness take hold of that night, let it not be counted in the days of the year, nor numbered in the months.
7 Az az éjszaka! Legyen az magtalan, ne legyen örvendezés azon.
May that night be alone and unworthy of praise.
8 Átkozzák meg azt, a kik a nappalt átkozzák, a kik bátrak felingerelni a leviathánt.
May they curse it, who curse the day, who are prepared to awaken a leviathan.
9 Sötétüljenek el az ő estvéjének csillagai; várja a világosságot, de az ne legyen, és ne lássa a hajnalnak pirját!
Let the stars be concealed with its darkness. Let it expect light, and not see it, nor the rising of the dawn in the East.
10 Mert nem zárta be az én anyám méhének ajtait, és nem rejtette el szemeim elől a nyomorúságot.
For it did not close the doors of the womb that bore me, nor take away evils from my eyes.
11 Mért is nem haltam meg fogantatásomkor; mért is ki nem multam, mihelyt megszülettem?
Why did I not die in the womb? Having left the womb, why did I not immediately perish?
12 Mért vettek fel engem térdre, és mért az emlőkre, hogy szopjam?!
Why was I received upon the knees? Why was I suckled at the breasts?
13 Mert most feküdném és nyugodnám, aludnám és akkor nyugton pihenhetnék –
For by now, I should have been sleeping silently, and taking rest in my sleep
14 Királyokkal és az ország tanácsosaival, a kik magoknak kőhalmokat építenek.
with the kings and consuls of the earth, who build themselves solitudes,
15 Vagy fejedelmekkel, a kiknek aranyuk van, a kik ezüsttel töltik meg házaikat.
either with princes, who possess gold and fill their houses with silver,
16 Vagy mért nem lettem olyan, mint az elásott, idétlen gyermek, mint a világosságot sem látott kisdedek?
or, like a hidden miscarriage, I should not have continued, just like those who, being conceived, have not seen the light.
17 Ott a gonoszok megszünnek a fenyegetéstől, és ott megnyugosznak, a kiknek erejök ellankadt.
There the impious cease from rebellion, and there the wearied in strength take rest.
18 A foglyok ott mind megnyugosznak, nem hallják a szorongatónak szavát.
And at such times, having been bound together without difficulty, they have not heard the voice of the bailiff.
19 Kicsiny és nagy ott egyenlő, és a szolga az ő urától szabad.
The small and great are there, and the servant is free from his master.
20 Mért is ad Isten a nyomorultnak világosságot, és életet a keseredett szivűeknek?
Why is light given to the miserable, and life to those who are in bitterness of soul,
21 A kik a halált várják, de nem jön az, és szorgalmasabban keresik mint az elrejtett kincset.
who expect death, and it does not arrive, like those who dig for treasure
22 A kik nagy örömmel örvendeznek, vigadnak, mikor megtalálják a koporsót.
and who rejoice greatly when they have found the grave,
23 A férfiúnak, a ki útvesztőbe jutott, és a kit az Isten bekerített köröskörül.
to a man whose way is hidden and whom God has surrounded with darkness?
24 Mert kenyerem gyanánt van az én fohászkodásom, és sóhajtásaim ömölnek, mint habok.
Before I eat, I sigh; and like overflowing waters, so is my howl,
25 Mert a mitől remegve remegtem, az jöve reám, és a mitől rettegtem, az esék rajtam.
for the terror that I feared has happened to me, and so has the dread befallen me.
26 Nincs békességem, sem nyugtom, sem pihenésem, mert nyomorúság támadt reám.
Have I not remained hidden? Have I not kept silence? Have I not remained calm? Yet indignation has overcome me.
