Jób 3
1 Ezután megnyitá Jób az ő száját, és megátkozá az ő napját.
Then, opening his mouth, and cursing the day of his birth,
2 És szóla Jób, és monda:
Job made answer and said,
3 Veszszen el az a nap, a melyen születtem, és az az éjszaka, a melyen azt mondták: fiú fogantatott.
Let destruction take the day of my birth, and the night on which it was said, A man child has come into the world.
4 Az a nap legyen sötétség, ne törődjék azzal az Isten onnét felül, és világosság ne fényljék azon.
That day — let it be dark; let not God take note of it from on high, and let not the light be shining on it;
5 Tartsa azt fogva sötétség és a halál árnyéka; a felhő lakozzék rajta, nappali borulatok tegyék rettenetessé.
Let the dark and the black night take it for themselves; let it be covered with a cloud; let the dark shades of day send fear on it.
6 Az az éjszaka! Sűrű sötétség fogja be azt; ne soroztassék az az esztendőnek napjaihoz, ne számláltassék a hónapokhoz.
That night — let the thick dark take it; let it not have joy among the days of the year; let it not come into the number of the months.
7 Az az éjszaka! Legyen az magtalan, ne legyen örvendezés azon.
As for that night, let it have no fruit; let no voice of joy be sounded in it;
8 Átkozzák meg azt, a kik a nappalt átkozzák, a kik bátrak felingerelni a leviathánt.
Let it be cursed by those who put a curse on the day; who are ready to make Leviathan awake.
9 Sötétüljenek el az ő estvéjének csillagai; várja a világosságot, de az ne legyen, és ne lássa a hajnalnak pirját!
Let its morning stars be dark; let it be looking for light, but may it not have any; let it not see the eyes of the dawn.
10 Mert nem zárta be az én anyám méhének ajtait, és nem rejtette el szemeim elől a nyomorúságot.
Because it did not keep the doors of my mother's body shut, so that trouble might be veiled from my eyes.
11 Mért is nem haltam meg fogantatásomkor; mért is ki nem multam, mihelyt megszülettem?
Why did death not take me when I came out of my mother's body, why did I not, when I came out, give up my last breath?
12 Mért vettek fel engem térdre, és mért az emlőkre, hogy szopjam?!
Why did the knees take me, or why the breasts that they might give me milk?
13 Mert most feküdném és nyugodnám, aludnám és akkor nyugton pihenhetnék –
For then I might have gone to my rest in quiet, and in sleep have been in peace,
14 Királyokkal és az ország tanácsosaival, a kik magoknak kőhalmokat építenek.
With kings and the wise ones of the earth, who put up great houses for themselves;
15 Vagy fejedelmekkel, a kiknek aranyuk van, a kik ezüsttel töltik meg házaikat.
Or with rulers who had gold, and whose houses were full of silver;
16 Vagy mért nem lettem olyan, mint az elásott, idétlen gyermek, mint a világosságot sem látott kisdedek?
Or as a child dead at birth I might never have come into existence; like young children who have not seen the light.
17 Ott a gonoszok megszünnek a fenyegetéstől, és ott megnyugosznak, a kiknek erejök ellankadt.
There the passions of the evil are over, and those whose strength has come to an end have rest.
18 A foglyok ott mind megnyugosznak, nem hallják a szorongatónak szavát.
There the prisoners are at peace together; the voice of the overseer comes not again to their ears.
19 Kicsiny és nagy ott egyenlő, és a szolga az ő urától szabad.
The small and the great are there, and the servant is free from his master.
20 Mért is ad Isten a nyomorultnak világosságot, és életet a keseredett szivűeknek?
Why does he give light to him who is in trouble, and life to the bitter in soul;
21 A kik a halált várják, de nem jön az, és szorgalmasabban keresik mint az elrejtett kincset.
To those whose desire is for death, but it comes not; who are searching for it more than for secret wealth;
22 A kik nagy örömmel örvendeznek, vigadnak, mikor megtalálják a koporsót.
Who are glad with great joy, and full of delight when they come to their last resting-place;
23 A férfiúnak, a ki útvesztőbe jutott, és a kit az Isten bekerített köröskörül.
To a man whose way is veiled, and who is shut in by God?
24 Mert kenyerem gyanánt van az én fohászkodásom, és sóhajtásaim ömölnek, mint habok.
In place of my food I have grief, and cries of sorrow come from me like water.
25 Mert a mitől remegve remegtem, az jöve reám, és a mitől rettegtem, az esék rajtam.
For I have a fear and it comes on me, and my heart is greatly troubled.
26 Nincs békességem, sem nyugtom, sem pihenésem, mert nyomorúság támadt reám.
I have no peace, no quiet, and no rest; nothing but pain comes on me.
