Jób 3
1 Ezután megnyitá Jób az ő száját, és megátkozá az ő napját.
Napokon otvori Job usta i prokle dan svoj;
2 És szóla Jób, és monda:
poče svoju besjedu i reče:
3 Veszszen el az a nap, a melyen születtem, és az az éjszaka, a melyen azt mondták: fiú fogantatott.
“O, ne bilo dana kad sam se rodio i noći što javi: 'Začeo se dječak!'
4 Az a nap legyen sötétség, ne törődjék azzal az Isten onnét felül, és világosság ne fényljék azon.
U crnu tminu dan taj nek se prometne! S visina se njega Bog ne spominjao, svjetlost sunčeva ne svijetlila mu više!
5 Tartsa azt fogva sötétség és a halál árnyéka; a felhő lakozzék rajta, nappali borulatok tegyék rettenetessé.
Mrak i sjena smrtna o nj se otimali, posvema ga tmina gusta prekrila, pomrčine dnevne stravom ga morile!
6 Az az éjszaka! Sűrű sötétség fogja be azt; ne soroztassék az az esztendőnek napjaihoz, ne számláltassék a hónapokhoz.
O, da bi ga tama svega presvojila, nek' se ne dodaje danima godine, nek' ne ulazi u brojenje mjeseci!
7 Az az éjszaka! Legyen az magtalan, ne legyen örvendezés azon.
A noć ona bila žalosna dovijeka, ne čulo se u njoj radosno klicanje!
8 Átkozzák meg azt, a kik a nappalt átkozzák, a kik bátrak felingerelni a leviathánt.
Prokleli je oni štono dan proklinju i Levijatana probudit' su kadri!
9 Sötétüljenek el az ő estvéjének csillagai; várja a világosságot, de az ne legyen, és ne lássa a hajnalnak pirját!
Pomrčale zvijezde njezina svanuća, zaludu se ona vidjelu nadala, i zorinih vjeđa ne gledala nigda!
10 Mert nem zárta be az én anyám méhének ajtait, és nem rejtette el szemeim elől a nyomorúságot.
Što mi od utrobe ne zatvori vrata da sakrije muku od mojih očiju!
11 Mért is nem haltam meg fogantatásomkor; mért is ki nem multam, mihelyt megszülettem?
Što nisam mrtav od krila materina, što ne izdahnuh izlazeć' iz utrobe?
12 Mért vettek fel engem térdre, és mért az emlőkre, hogy szopjam?!
Čemu su me dva koljena prihvatila i dojke dvije da me nejaka podoje?
13 Mert most feküdném és nyugodnám, aludnám és akkor nyugton pihenhetnék –
U miru bih vječnom počivao sada, spavao bih, pokoj svoj bih uživao
14 Királyokkal és az ország tanácsosaival, a kik magoknak kőhalmokat építenek.
s kraljevima i savjetnicima zemlje koji su sebi pogradili grobnice,
15 Vagy fejedelmekkel, a kiknek aranyuk van, a kik ezüsttel töltik meg házaikat.
ili s knezovima, zlatom bogatima, što su kuće svoje srebrom napunili.
16 Vagy mért nem lettem olyan, mint az elásott, idétlen gyermek, mint a világosságot sem látott kisdedek?
Ne bih bio - k'o nedonošče zakopano, k'o novorođenče što svjetla ne vidje.
17 Ott a gonoszok megszünnek a fenyegetéstől, és ott megnyugosznak, a kiknek erejök ellankadt.
Zlikovci se više ne obijeste ondje, iznemogli tamo nalaze počinka.
18 A foglyok ott mind megnyugosznak, nem hallják a szorongatónak szavát.
Sužnjeve na miru tamo ostavljaju: ne slušaju više poviku stražara.
19 Kicsiny és nagy ott egyenlő, és a szolga az ő urától szabad.
Malen ondje leži zajedno s velikim, rob je slobodan od gospodara svoga.
20 Mért is ad Isten a nyomorultnak világosságot, és életet a keseredett szivűeknek?
Čemu darovati svjetlo nesretniku i život ljudima zagorčene duše
21 A kik a halált várják, de nem jön az, és szorgalmasabban keresik mint az elrejtett kincset.
koji smrt ištu, a ona ne dolazi, i kao za blagom za njome kopaju?
22 A kik nagy örömmel örvendeznek, vigadnak, mikor megtalálják a koporsót.
Grobnom bi se humku oni radovali, klicali od sreće kad bi grob svoj našli.
23 A férfiúnak, a ki útvesztőbe jutott, és a kit az Isten bekerített köröskörül.
Što će to čovjeku kom je put sakriven, koga je Bog sa svih strana zapriječio?
24 Mert kenyerem gyanánt van az én fohászkodásom, és sóhajtásaim ömölnek, mint habok.
Zato videć' hranu, uzdahnuti moram, k'o voda se moji razlijevaju krici.
25 Mert a mitől remegve remegtem, az jöve reám, és a mitől rettegtem, az esék rajtam.
Obistinjuje se moje strahovanje, snalazi me, evo, čega god se bojah.
26 Nincs békességem, sem nyugtom, sem pihenésem, mert nyomorúság támadt reám.
Pokoja ni mira meni više nema, u mukama mojim nikad mi počinka.”
