Jób 29
1 Jób pedig folytatá az ő beszédét, és monda:
Hiob toaa so sɛ,
2 Oh, vajha olyan volnék, mint a hajdani hónapokban, a mikor Isten őrzött engem!
“Mafe abosome a atwam no, nna a Onyankopɔn hwɛɛ me soɔ no,
3 Mikor az ő szövétneke fénylett fejem fölött, s világánál jártam a setétet;
ɛberɛ a ne kanea hyerɛn mʼatifi na mede ne kanea menantee esum mu no!
4 A mint java-korom napjaiban valék, a mikor Isten gondossága borult sátoromra!
Ao, ɛnna a mesii soɔ no, ɛberɛ a Onyankopɔn adamfofa a emu yɛ den hyiraa me fie,
5 Mikor még a Mindenható velem volt, és körültem voltak gyermekeim;
ɛberɛ a na Otumfoɔ da so ka me ho na me mma atwa me ho ahyia,
6 Mikor lábaimat édes tejben mostam, és mellettem a szikla olajpatakokat ontott;
ɛberɛ a na nufosuo mu sradeɛ afɔ mʼakwan na abotan hwiee ngo sɛ nsuo maa me.
7 Mikor a kapuhoz mentem, fel a városon; a köztéren székemet fölállítám:
“Ɛberɛ a na mekɔ kuropɔn ɛpono ano mekɔtena mʼadwa so wɔ ɔmanfoɔ adwaberem,
8 Ha megláttak az ifjak, félrevonultak, az öregek is fölkeltek és állottak.
mmeranteɛ hunu me a, wɔgyina nkyɛn na mpanimfoɔ sɔre gyina hɔ;
9 A fejedelmek abbahagyták a beszédet, és tenyeröket szájukra tették.
atitire gyae kasa na wɔde wɔn nsa kata wɔn ano;
10 A főemberek szava elnémult, és nyelvök az ínyökhöz ragadt.
mmapɔmma tɛm dinn, na wɔn tɛkrɛma ka wɔn dodom.
11 Mert a mely fül hallott, boldognak mondott engem, és a mely szem látott, bizonyságot tett én felőlem.
Wɔn a wɔte me nka nyinaa ka me ho asɛmpa, na wɔn a wɔhunu me nyinaa kamfo me,
12 Mert megmentém a kiáltozó szegényt, és az árvát, a kinek nem volt segítsége.
ɛfiri sɛ, meboaa ahiafoɔ a wɔsu pɛɛ mmoa, ne nwisiaa a wɔnni aboafoɔ.
13 A veszni indultnak áldása szállt reám, az özvegynek szívét megörvendeztetém.
Onipa a na ɔrewuo no hyiraa me; na memaa akunafoɔ ani gyee wɔn akoma mu.
14 Az igazságot magamra öltém és az is magára ölte engem; palást és süveg gyanánt volt az én ítéletem.
Mede tenenee firaa sɛ mʼaduradeɛ; atɛntenenee yɛɛ me nkatasoɔ ne mʼabotire.
15 A vaknak én szeme valék, és a sántának lába.
Meyɛɛ aniwa maa anifirafoɔ, ne ɛnan maa abubuafoɔ.
16 A szűkölködőknek én atyjok valék, az ismeretlennek ügyét is jól meghányám-vetém.
Meyɛɛ ahiafoɔ agya; na mekaa ahɔhoɔ asɛm maa wɔn.
17 Az álnoknak zápfogait kitördösém, és fogai közül a prédát kiütém vala.
Mebubuu amumuyɛfoɔ se na mehwim wɔn a wɔdi wɔn nya no firii wɔn anom.
18 Azt gondoltam azért: fészkemmel veszek el, és mint a homok, megsokasodnak napjaim.
“Medwenee sɛ, ‘Mɛwu wɔ mʼankasa me fie mu, na me nna adɔɔso sɛ anwea.
19 Gyökerem a víznek nyitva lesz, és ágamon hál meg a harmat.
Me nhini bɛduru nsuo ano, na obosuo agugu me mman so anadwo mu nyinaa.
20 Dicsőségem megújul velem, és kézívem erősebbé lesz kezemben.
Mʼanimuonyam bɛkɔ so ayɛ frɔmm wɔ me so, na mʼahoɔden ayɛ foforɔ.’
21 Hallgattak és figyeltek reám, és elnémultak az én tanácsomra.
“Nnipa hwehwɛɛ sɛ wɔtie me, wɔyɛɛ dinn, twɛnee mʼafotuo.
22 Az én szavaim után nem szóltak többet, s harmatként hullt rájok beszédem.
Sɛ mekasa wie a wɔnnkasa bio, ɛfiri sɛ me nsɛm tɔɔ wɔn asom yie.
23 Mint az esőre, úgy vártak rám, és szájukat tátották, mint tavaszi záporra.
Wɔtwɛnee me sɛdeɛ wɔtwɛne osutɔ, na wɔmenee me nsɛm sɛ osutɔ berɛ nsuo.
24 Ha rájok mosolyogtam, nem bizakodtak el, és arczom derüjét nem sötétíték be.
Wɔn abasa mu buiɛ no, mesere kyerɛɛ wɔn; mʼanimteɛ som bo ma wɔn.
25 Örömest választottam útjokat, mint főember ültem ott; úgy laktam ott, mint király a hadseregben, mint a ki bánkódókat vigasztal.
Mebɔɔ ɛkwan maa wɔn na metenaa ase sɛ wɔn ɔhene; metenaa ase sɛ ɔhene a ɔwɔ nʼakodɔm mu; meyɛɛ sɛ obi a ɔkyekyere agyaadwotwafoɔ werɛ.
